2024. augusztus 6. kedd

aug. 6
20:09
A legszerethetőbb magyar fesztivál, ami azt adja, mint a korai Sziget (Forbes)
Imádják a látogatók, imádják a fellépők és imádják a kritikusok. Ez a Fekete Zaj, ami szembemegy mindennel, ami a hazai mainstream fesztiválkultúrát jellemzi. A 15. születésnapját ünneplő rendezvény alapító atyját, lelkét és motorját, Varga Balázst faggattuk ennek kapcsán a múltról, jelenről és jövőről. A hazai igen változatos zenei fesztiválpalett
aug. 6
20:09
Az iskolai mobilhasználat szabályozásáról egyeztetett a Belügyminisztérium (Telex)
Ezen a Nemzeti Pedagógus Kar, a családszervezetek, a pedagógus-szakszervezetek és a Magyarországi Református Egyház képviselői is részt vettek.
aug. 6
20:11
Sérültek az orosz támadás nyomában (Magyar Hírlap)
Mentés a romok alól.
aug. 6
20:15
Súlyos aszály pusztítja a földeket: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegye szenved a legjobban (Blikk)
Augusztus elejére elérte a 75 ezer hektárt – és hetente további több tízezer hektárral gyarapszik – az aszálykárra bejelentett területek nagysága – mutatják a kárenyhítési rendszerben összesített eddigi adatok. A kárenyhítési alap feltöltve a gazdákra vár, a termelők pedig 700 ezer hektárra kötöttek aszálybiztosítást. Ezt az Agrárminisztérium közle
aug. 6
20:15
Várt feletti eredmény a Richtertől (ProfitLine)
A Richter ma reggel tette közzé 2024 első féléves számait. Az árbevétel 6,1%-kal 216,3 milliárd forintra nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, miközben a bruttó fedezet 69,3%-ra emelkedett. Ez tükrözi a román nagy- és kiskereskedelmi üzletág értékesítésének hatását.
aug. 6
20:15
Megszólalt a Naftogaz vezére is az olajszállítási ügyben: Magyarország ugyanannyi olajat kapott, mint a szankció előtt (ATV)
Megszólalt az ukrán Naftogaz vezére is a nagy vihart kavart olajszállítási ügyben: Magyarország ugyanannyi olajat kapott, csak máshogy.
aug. 6
20:15
Ingyenes rózsaszín iskolabuszokat indítanak diáklányoknak és tanárnőknek (Magyar Hírlap)
Egyre több lány hullott ki az oktatási rendszerből, rajtuk segítene a kormány.
aug. 6
20:15
Első emelet show Londonban (Autószektor)
Vissza a gyökerekhez: az emeletes buszok őse, a lóvontatású omnibusz 1853-tól közlekedett Párizsban, de századforduló motoros változatai már Londonban hódítottak. Nem a napjainkig szolgáló vörös AEC Routemaster volt az úttörő, hanem a német Daimler. A kétszintes, nyitott tetejű, tömörgumi-kerekes, 26 férőhelyes fehér autóbusz 1899. október 9-én kez
aug. 6
20:21
Még 4,2 milliárd eurót küld az EU Ukrajnának, annak ellenére, hogy Kijev a kamatokat sem törleszti (Infostart)
A Tanács kedden elfogadott határozatában megállapította, hogy Ukrajna teljesítette a pénzeszközök folyósításához szükséges feltételeket és reformokat. Ezek a reformok az államháztartásra, az állami tulajdonú vállalatok irányítására, az üzleti környezet fejlesztésére, az energiára és az aknamentesítésre terjednek ki.
aug. 6
20:21
Hasszán Naszrallah: a megtorlás megindításával kapcsolatos bizonytalanság a büntetés része (ATV)
Beszédet mondott Hasszán Naszrallah, a Hezbollah vezetője: ebben többek között felszólította az összes arab országot a térségben, hogy fogjanak össze a "veszély ellen".
aug. 6
20:21
Akik pontosan tudják, mit kér Kylie Minogue az öltözőjébe - ők a Sziget legnagyobb sztárfellépőinek kísérői (Glamour)
Világsztárok testközelből, Sziget belépő, backstage karszalag - ezeket mind megkapják az úgynevezett fellépő kísérők, akik többek között azért felelnek, hogy a zenészek eljussanak a reptérről a szállodába, időben odaérjenek a színpadi beállásra, és hogy minden rendben legyen az öltözőjükbe bekészített cateringgel. Sőt, az ő feladatuk az is, hogy te
aug. 6
20:21
A magyar lángos már Izlandon van (Magyar Hírlap)
Már a Sólheimajökull gleccseren is kapható a híres magyar étel.
aug. 6
20:23
Pierce Brosnan szerelmi vallomásától teljesen elolvadtunk: 23 év után is imádja feleségét (Glamour)
Pierce Brosnant nemcsak a színészi tehetsége és a sármos külseje miatt imádjuk, hanem azért is, mert 23 éve odáig van feleségéért, Keely Shaye Brosnanért. A pár a minap ünnepelte házassági évfordulóját: a jóképű sztár ezen apropóból egy fotómontázst és egy szerelmes üzenetet posztolt a közösségi oldalára.
aug. 6
20:27
Fogyni akarsz? Akkor ennek a rostnak a hatását mindenképpen ismerned kell (Agroinform)
Egyes rostok olyan hatásosak lehetnek, mint a kifejezetten fogyásra kifejlesztett gyógyszerek.
aug. 6
20:27
Az EU újabb 4,2 milliárd eurót küld Ukrajnának (444.hu)
Ukrajna helyreállítására, újjáépítésére és korszerűsítésére a 2024-2027 közötti időszakban.
aug. 6
20:27
Ez a blézer lesz az ősz legmenőbb darabja - minden stílusos nő rajong érte (Femcafe)
Egyetlen nő ruhatárából sem hiányozhat.
aug. 6
20:27
Az ázsiai méhatka elleni küzdelem – takarmánykiegészítés növényi fehérjével (Magyar Mezőgazdaság)
A méhek megfelelő és kiegyensúlyozott táplálkozása egész évben elengedhetetlen immunrendszerük hatékony működéséhez, továbbá fokozza a méhcsaládok ellenálló képességét számos kórokozóval szemben.
aug. 6
20:27
Újabb eljárást indított a Gvh a Wizz Airrel szemben (Üzletem)
A Gvh a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gyanítja.
aug. 6
20:27
A világ egyik legnagyobb fenntartható szőlőtermesztési konferenciájának tanulságai (Vince)
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line A konferencia fő tanulsága: a szőlőtermesztés a klímaváltozás egyik fő érintettje, de a nehézségek leküzdéséhez nem csak
aug. 6
20:33
Salim Omar meglepheti a világot – a magyarok szerdai programja az olimpián (Infostart)
Losonci Dávid és Salim Omar jó szereplésében bízhatunk a szerdai napon, a párizsi olimpián. A férfi vízilabda-válogatott az elődöntőért játszik. Kajak-kenuban megkezdődnek az egyes hajók versenyei.
aug. 6
20:33
Megmérgeztek egy százéves platánt (Magyar Hírlap)
A fa a szakembereknek hála szerencsésen megmenekült és egészségesen növekszik.
aug. 6
20:33
Indulnak a rózsaszín buszok Iszlámábádban (Demokrata)
Pakisztán egyes régióiban a tálibok miatt a politika és az erőszak is jelentős akadályt jelent a lányok oktatásában.
aug. 6
20:33
Gyula Tv Híradó 2024. 08. 06. (Gyulatelevízió)
Témák: – 17 egyesületből 161 karatéka érkezett Gyulára, a 25. Országos Kyokushin Karate Edzőtáborba. Ilyen jelentős érdeklődésre az elmúlt egy évtizedben nem volt példa. – Születésének 124. évfordulója alkalmából Bay Zoltánra emlékeztek a Gyulavári Református temetőben. A XX. század világviszonylatban is meghatározó természettudósa és feltalálója n
aug. 6
20:39
Donald Trump fia kitoloncoltatná Harry herceget és Meghan Markle-t Amerikából: "Minden gyümölcsösben lehetnek romlott almák" (Blikk)
Donald Trump fia, Eric Trump kemény kritikával illette Harry herceget és Meghan Markle-t. Az amerikai elnökjelölt fia "romlott almáknak" nevezte a hercegi párt, kijelentve, hogy szívesen visszaküldené őket az Egyesült Királyságba. Hozzátette: amennyiben az édesapja nyeri az idei elnökválasztást, Harry herceget akár ki is toloncolhatják az Egyesült
aug. 6
20:39
Rossz hírek a magyar gazdaság húzóágazatában: válság közeleg (Portfolio)
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató jelentősen csökkent júliusban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének eredményei szerint. Az eredmények a magyar piaci szereplőkre is hatást gyakorolhatnak, mivel a német autóipari szereplők az egyik legaktívabbak az országban.
aug. 6
20:39
Most a románok borultak ki a párizsi olimpián (444.hu)
Egy tornászuk már ünnepelt, amikor egy óvás után mégsem ő lett a bronzérmes. Ciolacu miniszterelnök bojkottálja a záróünnepséget, és az érintett sportolók érmesnek járó pénzdíjat kapnak.
aug. 6
20:39
Élőben nézhetik a magyar nézők Marozsán Fábián meccsét (Márkamonitor)
A Canadian Open (National Bank Open) a világ egyik legismertebb tenisztornája, amelynek története 1881-re nyúlik vissza. Idén augusztus 3-12. között rendezik a versenyt. Marozsán Fábián is ott van az indulók között a kemény borítású pályán, és először a 33 éves spanyol Carreno Busta ellen kell bizonyítania.   A statisztikák Marozsánnak kedveznek, h
aug. 6
20:39
A Paks jó formában várja a Mornar elleni első felvonást (Magyar Hírlap)
A magyar kupagyőztes nem veheti félvállról az ellenfelét.
aug. 6
20:39
Felpörgött júliusban a használtautó-import (MMonline)
Júliusban a DataHouse adatai szerint 9 685 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami mind az egy évvel ezelőtti (8 485), mind az előző havi értékhez (8 491) képest 14 százalékos növekedést jelent. Bár a második félévben behozott használt autók száma várhatóan túlszárnyalja az első féléves adatokat, az éves bővülés mértéke a JóAutók.h
aug. 6
20:39
5-4-re nyert a címvédő USA a női pólósok ellen a negyeddöntőben (Telex)
Túl sok volt az amerikai emberelőny, de így is nagyon szoros volt a vége. Mindkét csapat nagyon jól védekezett, támadásban viszont egy hajszállal több kellett volna. Az 5-8. helyért játszhat tovább a válogatott.
aug. 6
20:45
Lehullt a lepel: ezt műveli sok magyar vezetés közben az autójában, nem is rejtik véka alá (Pénzcentrum)
Főleg munkába és iskolába járásra használják az autójukat a magyarok, a többség pozitívan viszonyul a vezetéstámogató rendszerekhez, és rádiót, vagy saját lejátszási listáját hallgatja vezetés közben többek között ez derült ki egy friss felmérésből. A válaszadók között többségben voltak azok, akik évente legalább egyszer elviszik szervizbe a járműv
aug. 6
20:45
Nagy bajban a mezőgazdaság, hatalmasra nőtt az aszálykár (ATV)
Augusztus elejére elérte a 75 ezer hektárt és hetente további több tízezer hektárral gyarapszik az aszálykárra bejelentett területek nagysága. A 2022-es aszályos év ugyanezen időszakában már több, mint 1 millió hektár aszálykárt regisztráltak.
aug. 6
20:45
Nagy a baj, ha önnél is ilyen a WC (Magyar Hírlap)
Pedig mennyit veszekednek a párok rajta.
aug. 6
20:51
Ezért érdemes minél több sárgadinnyét fogyasztani a nyáron (Agroinform)
Így támogatja az egészségedet a nyári hónapokban.
aug. 6
20:51
Rényi Ádám: "Ha valakinek megragadod a figyelmét, másodperceid vannak, hogy megtartsd" (Glamour)
Felsorolni is nehéz, mi mindennel foglalkozott és foglalkozik Rényi Ádám. Író, korábban újságíró is volt, dolgozott PR ügynökségnél, kereskedelmi tévéknél kommunikációsként, műsorkészítőként, a 21. Század Kiadó társtulajdonosa, illetve a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs főtanácsadója.
aug. 6
20:51
Az ukrán hadsereg megpróbált betörni Oroszországba (Demokrata)
Meghiúsított ukrán betörési kísérletet és halálos dróntámadást jelentettek kedden a helyi hatóságok.
aug. 6
20:51
A spekulánsok 850 millió dollárt buktak a Bitcoin esésével (BitcoinBázis)
A Bitcoin hosszú távú birtokosai csak mintegy 600.000 dollárnyi BTC-t adtak el a 49.500 dollárig tartó meredek zuhanás során, derül ki a legfrissebb adatokból. A CryptoQuant onchain analitikai platform egyik legutóbbi Quicktake blogbejegyzésében megdöbbentő kontrasztot tárt fel a Bitcoin hodler és spekulánsok között. Az augusztus 5-én 50 000 dollár
aug. 6
20:51
Vezetés közben videózták az M7-esen történt balesetet, rendőrségi eljárás indult ellenük (Telex)
Az önmagában nem illegális, ha valaki felvételt készít egy balesetről, de az igen, ha vezetés közben kézzel telefonozik.
aug. 6
20:57
Uri Geller 18 millióért vette meg John Lennon szemüvegét (Blikk)
Vagyonokért vette meg John Lennon szemüvegét a kanálhajlító bűvész, Uri Geller. A magyar származású illuzionista 40 ezer fontot, azaz 18 millió forintot adott a szemüvegért, amelyet az 1980-ban megölt Beatles-tag 56 évvel ezelőtt elajándékozott egy férfinak. Mivel nagyon jóban volt a zenésszel, minden pénzt megér neki a relikvia.
aug. 6
20:57
Női vízilabda: közel volt a bravúr a címvédő ellen (Infostart)
A magyar női vízilabda-válogatott remekül védekezett, de végül 5-4-re kikapott az Egyesült Államok csapatától, így nem jutott a négy közé a párizsi olimpián.
aug. 6
20:57
Mindenkit megbabonázott: Letícia királyné meseszép ruhában mutatta meg tökéletes alakját (Femcafe)
Az 51 éves Letícia királyné elképesztő formában van, csodás vonalait pedig a minap egy káprázatos nyári ruhában villantotta meg.
aug. 6
20:57
Embercsempész-bűnszervezeteket segítők ellen emeltek vádat (Magyar Hírlap)
Többek között migránsokat is szállítottak.
aug. 6
20:57
Az erőmű biztonságát félti Paks, miután a város bevételeinek harmadát elvonta a kormány (Telex)
Tüntetést tartottak a fideszes vezetést 26 év után ellenzékbe küldő városban, ahol az októberben hivatalba lépő ellenzék Karmelitáig elhallatszó összefogást sürget.
aug. 6
20:59
Mi lehet a ma 72 éves Balázs Klári titka? A gyönyörű énekesnő 20 esztendőt lazán letagadhatna (Blikk)
Virágcsokorral köszöntötték a ma 72 éves Balázs Klárit a Mokka műsorában. Az énekesnő nyugodt szívvel tagadhatna le jó pár évet, hiszen kirobbanó formában van. A hajnali kelés meglepetésként érte, mégis nagy mosollyal jelent meg a képernyőn. A műsor házigazdái arról faggatták, hogyan tölti majd a jeles napot.
aug. 6
21:03
A tünetek: tudatzavar, láz, fejfájás – Megjelent hazánkban a szúnyogok által terjesztett, veszélyes betegség (Blikk)
Idén is megjelent a nyugat-nílusi láz Magyarországon, amit az idehaza őshonos dalos szúnyog terjeszt. A tünetek: magas láz, fejfájás és aluszékonyság, az esetek 1-2 százalékában tudatzavar.
aug. 6
21:03
Orosz figyelmeztetés: "minél később, annál rosszabb" (Infostart)
Minél később kezd béketárgyalásokba Ukrajna, annál rosszabb helyzetbe kerül a feltételeket illetően - jelentette ki az orosz állami televíziónak adott keddi interjújában a volt orosz védelmi miniszter.
aug. 6
21:03
Stabil és egyenletes a Richter Gedeon Nyrt. növekedése (Magyar Hírlap)
A gyógyszergyártás bevétele 2,15-2,25 milliárd euró körül alakulhat 2024-ben.
aug. 6
21:03
Sárkányok háza: lesz folytatás, ezt tudjuk eddig a 3. évadról (in.hu)
A jó hír, amit már biztosan tudunk: a Sárkányok házának lesz harmadik évada. De sajnos van egy rossz hírünk is: egy darabig még várnunk kell, amíg megnézhetjük.Az HBO zöld utat adott a Trónok harca előzménysorozatának, amely George R. R. Martin Tűz és vér című regénye alapján készült. Mivel az első és a második évad között két év telt el, hasonló v
aug. 6
21:05
Kezdődik a Sziget, már az utolsó simításokat végzik: bejártuk a buli helyszínét a rajt előtt (Blikk)
A holnapi napon elstartol a 2024-es Sziget fesztivál. Az ország legnagyobb bulija hivatalosan ugyan csak szerdán veszi kezdetét, a fesztiválozók már kedd délutántól beköltözhettek az Óbudai-szigetre. Rengetegen érkeztek a helyszínre hatalmas táskákkal, és már kora este felállították a sátrakat.
aug. 6
21:05
Férfi kosárlabda: Franciaország is elődöntős (Magyar Hírlap)
A hazaiak szupersztárja, a 224 cm magas Victor Wembanyama ezúttal nem brillírozott, a franciák mégis odaértek a legjobb 4 közé.

Keresés