2024. augusztus 6. kedd

aug. 6
19:33
Gémesi Csanád olimpiai értékelése: tudtam, hogy nem fogok érem nélkül hazatérni (Infostart)
A peches egyéni szereplés után mindenképpen éremmel akart hazatérni a párizsi olimpiáról Gémesi Csanád, aki a kardcsapattal végül felállhatott a dobogóra, ezüstérmes lett. Az olimpiai dobogó mellett világ- és Európa-bajnok kardvívót kérdezte az InfoRádió.
aug. 6
19:33
Mick Schumacher az Alpine versenyzője lehet (Metropol)
Az Alpine-nál Jack Doohan és Mick Schumacher versenyzik az ülésért, a csapat nemrég egy privát teszten egymásnak eresztette őket.
aug. 6
19:33
Olimpia 2024 Párizs: vége az olimpiának a magyar birkózó számára (Pénzcentrum)
Lévai Zoltán számára véget ért a párizsi olimpia, mivel legyőzője nem jutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos súlycsoportjának fináléjába.
aug. 6
19:33
Hosszabbítás után kikaptak a női kézisek a párizsi olimpián a svédek elleni negyeddöntőben (SzMo)
A magyar női kézilabdások a svédek ellen hősiesen küzdöttek, de végül kiestek az olimpiáról. Így végződött a negyeddöntő a párizsi olimpián kedd este.
aug. 6
19:33
Fidesz EP-delegáció: Ukrajna veszélyezteti két uniós tagország energiabiztonságát (Demokrata)
Az Európai Bizottság ne engedjen az ukrán politikai zsarolásnak – szólították fel a brüsszeli döntéshozókat Deutsch Tamásék.
aug. 6
19:39
Másodperceken múlt a kézisek csodája, a magyar lányokat siratja az ország (Metropol)
Kics kellett volna a csodához.
aug. 6
19:39
Hosszabbításban kikapott a svédektől, nem jutott az elődöntőbe a magyar női kézilabda-válogatott (444.hu)
15 másodperccel a vége előtt vezetett a magyar válogatott, a svédek egyenlítettek, a hosszabbításra pedig elfogyott a válogatott.
aug. 6
19:39
Óriásit küzdött, de a hosszabbításra elfogyott a női kéziválogatott: Svédország jutott az olimpiai elődöntőbe (m4sport.hu)
A magyar női kézilabda-válogatott nem jutott a legjobb négy közé a párizsi olimpián, miután a keddi negyeddöntőben hosszabbítás után 36-32-re kikapott a svéd csapattól.
aug. 6
19:39
Berágott a Rossmann Elon Muskra, nem vesz többé Teslákat a német cég (vg.hu)
A vállalatnak jelenleg 34 Teslája van a 800 járműből álló flottájában.
aug. 6
19:39
Folyamatosan menekülnek a katonakorúak Ukrajnából (Magyar Hírlap)
Röpködtek a milliók.
aug. 6
19:45
Félelem és rettegés - Teljesen újfajta fóbia tarol Magyarországon, nem alaptalanul (ATV)
Minden harmadik magyart komolyan aggasztani kezdte a klímaváltozás, miután hetekig borzalmas hőhullám tombolt az országban.
aug. 6
19:45
A svéd válogatott legyőzte a magyar női kézilabdásokat (HírTV)
A magyar női kézilabda-válogatott nem jutott a legjobb négy közé a párizsi olimpián, miután a keddi negyeddöntőben hosszabbítás után 36-32-re kikapott a svéd csapattól Lille-ben.
aug. 6
19:45
Így állnak a mesterséges intelligenciával a hazai cégek (MMonline)
A hazai közepes és nagyvállalatok a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása terén némileg lemaradtak a világtendenciáktól – derül ki a K&H innovációs index kutatásából. „A hátrány nem behozhatatlan, de az AI alkalmazása nagyobb figyelmet érdemel, már csak azért is, mert a technológia bevezetése a teljes vállalati működés újragondolását igényli”
aug. 6
19:45
Kiesett a birkózó Lévai Zoltán (Demokrata)
Biztossá vált, hogy szerdán a világbajnok Losonczi Dávid (87 kg) lesz az egyetlen magyar birkózó, aki szőnyegre lép.
aug. 6
19:45
Egyre nő az aszálykárra bejelentett területek nagysága (Üzletem)
Augusztus elejére elérte a 75 ezer hektárt és hetente további több tízezer hektárral gyarapszik az aszálykárra bejelentett területek nagysága.
aug. 6
19:45
Idén is ütős vasárnapok jönnek – indul a Sztárbox vadonatúj évada (Digital Hungary)
Szeptember 1-től, minden vasárnap 19:30-tól újra az ökölvívásé lesz a főszerep az RT-en és az RT+ felületén.
aug. 6
19:51
Készül a szuperszonikus Concorde utódja, már 130-at meg is rendeltek belőle (Infostart)
Egyelőre csak a tervezőasztalon létezik, de lelkesen egyengetik az új szuperszonikus utasszállító gép útját. A legendás Concorde utódja 2000 km/órával tud majd száguldani.
aug. 6
19:51
Te is készíts ázalékokat a szebb és jobb minőségű termésért (Agroinform)
Az ázalékoknak köszönhetően szebbek és egészségesebbek lesznek a növényeid.
aug. 6
19:51
"A gyönyörű kisbabám a karjaim közt halt meg, mialatt az orvosok azt mondogatták, ne aggódjak!" (Ripost)
Figyelmeztetést adott ki a gyászoló édesanya.
aug. 6
19:51
Meglepően hat az Olimpia Párizs turizmusára, a szemfülesek kihasználják a lehetőséget (Spabook)
A párizsi olimpia kezdete óta 20 százalékkal több turista érkezett a francia fővárosba és környékére az előző év ugyanezen időszakához képest, a múzeumok és a kulturális intézmények, valamint a sportrendezvények…
aug. 6
19:51
Gyilkosság egy vitorláson (Magyar Hírlap)
Halál a hullámok hátán.
aug. 6
19:51
Fájdalmas vereséget szenvedett a nagyot küzdő női kézilabda-válogatott (Demokrata)
A magyar női kézilabda-válogatott nem jutott a legjobb négy közé a párizsi olimpián.
aug. 6
19:51
Az Atlanti-óceán mélyén bukkantak 120.000 éves „elveszett városra” (Helló Magyar)
Hihetetlenül gazdag ökoszisztémával rendelkezik a sok száz méter mélyen az Atlanti-óceánban talált lélegzetelállító terület.
aug. 6
19:51
Egy hackertámadás következtében leállították a Ronin hálózatát (BitcoinBázis)
A Laye-2-es Ronin Network hídja egy hackertámadás következtében kénytelen volt leállni, amely során 12 millió dollár értékű kriptovalutát loptak el. A hírek szerint az eltulajdonított digitális eszközök 3996 ETH-t és 2 millió USDC érmét tartalmaztak.  A Peck Shield Alert bejegyzése szerint a támadásról két gyanús tranzakció tehet. Az első során 399
aug. 6
19:57
Tabukat döntött az olimpiai aranyérmes kerékpáros – csak szórakozásból kezdett biciklizni (vg.hu)
Óriási teljesítményt vitt véghez a biciklista.
aug. 6
19:57
Újabb őrizetbe vétel az oroszoknál (Magyar Hírlap)
Nem sok tere nyílik a vicceknek.
aug. 6
20:03
Hezbollah-fenyegetés a válaszcsapásról: ami késik, nem múlik (Infostart)
A Hezbollah vezetője azt mondta, hogy a megtorlás az úgynevezett ellenállás tengelyéhez tartozó más erőkkel, de akár egyedül is megvalósulhat. "Hatalmas csatáról van szó".
aug. 6
20:03
Tovább fenyegetőzött a Hezbollah vezetése (HírTV)
A Hezbollah vezetője azt mondta, hogy a megtorlás az úgynevezett ellenállás tengelyéhez tartozó más erőkkel, de akár egyedül is megvalósulhat.
aug. 6
20:03
Olimpia 2024 Párizs: kiestek a kézis lányok, nem lesz érmük az olimpián (Pénzcentrum)
Hosszabbítás után szenvedett vereséget a női kézilabda-válogatott, de így is derekasan helyt álltak.
aug. 6
20:03
Sziget Fesztivál: Ígérik, hogy nem lesznek horror árak! (Ripost)
Nem emelkedtek a Sziget árai
aug. 6
20:03
Kamilla őrjöngött, amikor megtudta, mit tett Károly: a király rá se hederített felesége kérésére (Femcafe)
Bár a királyné azt szerette volna, hogy férje semmiféleképpen se tegyen meg egy bizonyos dolgot, az uralkodó ezúttal nem hallgatott Kamillára, és a saját feje után ment.
aug. 6
20:03
A magyar női kézisek kapitánya a vesztes meccs után: "10 másodpercen múlott – de nem erről kell beszélni" (SzMo)
A kapitány szerint mindent megtettek a győzelemért, sok mindent megoldottak, az égiek nem voltak velünk. A svédek védekezése nagyon jó volt, kicsit higgadtabban kellett volna játszani.
aug. 6
20:03
Győri-Lukács Viktória az elvesztett negyeddöntőről: Ez most nagyon fáj (Telex)
A válogatott játékosai és szövetségi kapitánya szerint is megérdemelték volna a svédek ellen a továbbjutást, büszkék lehetnek magukra.
aug. 6
20:09
Kylie, a legkeményebb popmunkás – 80 millió album, 35 topsláger, 7 millió palack bor (vg.hu)
Megérkezett Budapestre Kylie Minogue.
aug. 6
20:09
Hezbollah-vezető: A megtorlás halogatása is a büntetés része (Magyar Hírlap)
A harc célja, hogy megakadályozzuk Izrael győzelmét, mondta Haszan Naszrallah - A libanoni kormány igyekszik visszafogni a Hezbollahot.
aug. 6
20:09
A legszerethetőbb magyar fesztivál, ami azt adja, mint a korai Sziget (Forbes)
Imádják a látogatók, imádják a fellépők és imádják a kritikusok. Ez a Fekete Zaj, ami szembemegy mindennel, ami a hazai mainstream fesztiválkultúrát jellemzi. A 15. születésnapját ünneplő rendezvény alapító atyját, lelkét és motorját, Varga Balázst faggattuk ennek kapcsán a múltról, jelenről és jövőről. A hazai igen változatos zenei fesztiválpalett
aug. 6
20:09
Az iskolai mobilhasználat szabályozásáról egyeztetett a Belügyminisztérium (Telex)
Ezen a Nemzeti Pedagógus Kar, a családszervezetek, a pedagógus-szakszervezetek és a Magyarországi Református Egyház képviselői is részt vettek.
aug. 6
20:11
Sérültek az orosz támadás nyomában (Magyar Hírlap)
Mentés a romok alól.
aug. 6
20:15
Súlyos aszály pusztítja a földeket: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegye szenved a legjobban (Blikk)
Augusztus elejére elérte a 75 ezer hektárt – és hetente további több tízezer hektárral gyarapszik – az aszálykárra bejelentett területek nagysága – mutatják a kárenyhítési rendszerben összesített eddigi adatok. A kárenyhítési alap feltöltve a gazdákra vár, a termelők pedig 700 ezer hektárra kötöttek aszálybiztosítást. Ezt az Agrárminisztérium közle
aug. 6
20:15
Várt feletti eredmény a Richtertől (ProfitLine)
A Richter ma reggel tette közzé 2024 első féléves számait. Az árbevétel 6,1%-kal 216,3 milliárd forintra nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, miközben a bruttó fedezet 69,3%-ra emelkedett. Ez tükrözi a román nagy- és kiskereskedelmi üzletág értékesítésének hatását.
aug. 6
20:15
Megszólalt a Naftogaz vezére is az olajszállítási ügyben: Magyarország ugyanannyi olajat kapott, mint a szankció előtt (ATV)
Megszólalt az ukrán Naftogaz vezére is a nagy vihart kavart olajszállítási ügyben: Magyarország ugyanannyi olajat kapott, csak máshogy.
aug. 6
20:15
Varga Viktor: Aki le akar velem feküdni, az nem érdekel… (Ripost)
Varga Viktor már nem hisz a monogámiában.
aug. 6
20:15
Árat emel a Disney+ (vg.hu)
A vállalkozás szinte mindegyik streamingszolgáltatása drágul a tengerentúlon.
aug. 6
20:15
Ingyenes rózsaszín iskolabuszokat indítanak diáklányoknak és tanárnőknek (Magyar Hírlap)
Egyre több lány hullott ki az oktatási rendszerből, rajtuk segítene a kormány.
aug. 6
20:15
Első emelet show Londonban (Autószektor)
Vissza a gyökerekhez: az emeletes buszok őse, a lóvontatású omnibusz 1853-tól közlekedett Párizsban, de századforduló motoros változatai már Londonban hódítottak. Nem a napjainkig szolgáló vörös AEC Routemaster volt az úttörő, hanem a német Daimler. A kétszintes, nyitott tetejű, tömörgumi-kerekes, 26 férőhelyes fehér autóbusz 1899. október 9-én kez
aug. 6
20:21
Még 4,2 milliárd eurót küld az EU Ukrajnának, annak ellenére, hogy Kijev a kamatokat sem törleszti (Infostart)
A Tanács kedden elfogadott határozatában megállapította, hogy Ukrajna teljesítette a pénzeszközök folyósításához szükséges feltételeket és reformokat. Ezek a reformok az államháztartásra, az állami tulajdonú vállalatok irányítására, az üzleti környezet fejlesztésére, az energiára és az aknamentesítésre terjednek ki.
aug. 6
20:21
Hasszán Naszrallah: a megtorlás megindításával kapcsolatos bizonytalanság a büntetés része (ATV)
Beszédet mondott Hasszán Naszrallah, a Hezbollah vezetője: ebben többek között felszólította az összes arab országot a térségben, hogy fogjanak össze a "veszély ellen".
aug. 6
20:21
Akik pontosan tudják, mit kér Kylie Minogue az öltözőjébe - ők a Sziget legnagyobb sztárfellépőinek kísérői (Glamour)
Világsztárok testközelből, Sziget belépő, backstage karszalag - ezeket mind megkapják az úgynevezett fellépő kísérők, akik többek között azért felelnek, hogy a zenészek eljussanak a reptérről a szállodába, időben odaérjenek a színpadi beállásra, és hogy minden rendben legyen az öltözőjükbe bekészített cateringgel. Sőt, az ő feladatuk az is, hogy te
aug. 6
20:21
A magyar lángos már Izlandon van (Magyar Hírlap)
Már a Sólheimajökull gleccseren is kapható a híres magyar étel.
aug. 6
20:21
Ha boldog akarsz lenni, ezt az 5 dolgot tilos kidobni (EgyNap)
Ha boldog akarsz lenni, ezt az 5 dolgot tilos kidobni. A boldogság és jólét elhagy(hat), ha ezt az 5 dolgot kidobod. Ha boldog akarsz lenni, ezt az 5 dolgot tilos kidobni. Léteznek olyan tárgyak, amelyektől jobb a lehető a leghamarabb megszabadulni, ám akadnak olyanok is, amiket érdemes megtartani, mert a jó energia megőrzését szolgálják az

Keresés