Augusztustól érvénybe lép egy újabb turistaadó Velencében, melyre a városvezetés szerint a túlturizmus megfékezése miatt van szükség. Áprilisban már bevezettek egy új rendszert, ám úgy látszik, az csak tesztidőszakként szolgált. Most véglegessé teszik az adózási formát, mely most főként a turistacsoportokat és a csoportos idegenvezetéseket érinti.
Remek döntőket hozott a párizsi olimpiai atlétikaversenyeinek hétfői napja, ám valamennyit elhomályosította a svéd Armand Duplantis rúdugrásban elért világcsúcsa.
A hétfői, borúsabb időjárás után, kedden az ország nagy részén kitisztul az ég. Kisebb esőre csak a nyugati tájakon lehet számítani. A hőmérséklet viszont ma is magasan lesz, 25-30 fok között alakul majd a nap során. Az előrejelzés szerint kedden nem várható a kritériumokat meghaladó, veszélyes időjárási jelenség.
Gombos Edina és családja lassan tíz éve él az Egyesült Államokban, és nem is terveznek hazaköltözni Magyarországra. Bár szeretik a hazájukat, a floridai
A munkavállalók egyre inkább keresik azokat a munkahelyeket, ahol megvan a lehetőség arra, hogy több időt tudjanak a családjukkal tölteni, a munka és a magánélet egyensúlyának lehetősége már közel ugyanolyan fontos, mint a megfelelő bér. A munkahelyi fluktuáció egyik legfőbb katalizátora is ez, ezért az ideális munkáltatóról alkotott képet is befol
Elképesztően sok embert érint, nagy részük pedig nem is tud róla vagy nem foglalkozik vele, pedig hosszú távon komoly problémákat okozhat. Az úgynevezett obstruktív alvási apnoéról beszélünk: nézzük, hogyan ismerhetjük fel, mit okozhat és mi az, amit tehetünk ellene!
A magyar munkavállalók és munkáltatók hozzáállása is változott valamelyest az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban tavaly óta. A munkavállalók az előző évhez képest kisebb arányban gondolják úgy, hogy jobban teljesítenek home office-ban, a munkavégzési forma lelki egészségre gyakorolt hatásáról pedig megoszlik a dolgozók tapasztalata – derül ki a Pr
Váratlan fordulatot vett az első magyar hiperautó fejlesztése. A Kincsem-sztori, amelyről többször is beszámoltunk, mára olyan jelentős hadiipari innovációvá nőtte ki magát, amely harcászati, hadműveleti és stratégiai szinten is képes lehet átrendezni az erőviszonyokat, fejlesztője, Bak Tibor pedig a napokban került be abba a NATO-munkacsoportba, a
A GF Machining Solutions, a világ egyik vezető szerszámgépgyártója, továbbra is kitartóan dolgozik innovatív megoldások fejlesztésén, amelyek megfelelnek a legújabb technológiai elvárásoknak. A legújabb fejlesztéseik közé tartozik a FORM eCAM
Nagy meglepetés, amikor egy hírességről derül ki, hogy a – földi halandóknak – legfeljebb nagy keggyel kiérdemelt órát frissiben árverésre bocsátja. A “flippereket” nem különösebben szereti a közösség, Stallonéra úgy…
A párizsi olimpia éremtáblázata a tizedik, hétfői versenynapot követően (329-ből 180 szám után) Kína visszavette az első helyet az éremtáblázaton 21 arannyal. Érdekesség, hogy az amerikaiak magukat rakják az első helyre, amikor az első három helyezést mutatják. Kétségtelen, hogy nekik sokkal több érmük van, mint a kínaiaknak, de aranyból mégis az á
Minden eddiginél hatékonyabban segíthetik az európai és hamarosan a magyar vesebetegek életben maradását a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (HUN-REN KRTK) kutatóinak közreműködésével kifejlesztett szoftver folyamatosan tanuló algoritmusai.
Ha nyár, akkor sajnos szúnyogok, és ha szúnyogok, akkor bizony még a legbiztosabb védekezés ellenére is garantált egy-egy viszkető és fájdalmas csípés. Hazánkban idén is rengeteg szúnyog leselkedik ránk, a helyzetet pedig egyre csak rontják az újonnan megjelent fajok, melyek különleges és veszélyes betegségeket terjesztenek.
Hétfőn késő este több robbanás is történt az ukrán fővárosban, Kijevben. A hatóságok azt jelentették, hogy a légvédelmi egységek elfogták a beérkező rakétákat. Az incidensben senki nem sérült meg.
A munkavállalók egyre inkább keresik azokat a munkahelyeket, ahol megvan a lehetőség arra, hogy több időt tudjanak a családjukkal tölteni, a munka és a magánélet egyensúlyának lehetősége már közel ugyanolyan fontos, mint a megfelelő bér. A munkahelyi fluktuáció egyik legfőbb katalizátora is ez, ezért az ideális munkáltatóról alkotott képet is befol
Háromból csak két kis- és középvállalati üzleti döntéshozó fogalmaz meg az általa irányított vállalkozás számára jövőképet – állapítja meg a Kkv Tükör, az a kutatás, amelyet a MiniCRM végzett el annak érdekében, hogy kiderüljön: hogyan gondolkodnak a kkv-vezetők cégükről, annak értékéről, működéséről, jövőjéről. A felmérésből az is kiderül, hogy mi
Úgy tűnik, Iman Helif szereplése miatt többen extra pénzt kaphat a párizsi olimpián, ami megint csak újabb kérdéseket vet fel az algériai személyét illetően.
Az amerikai válogatott 14-11-re legyőzte a horvát csapatot a párizsi olimpia férfi vízilabdatornáján, így eldőlt, hogy a csoportharmadik magyarok a második olaszokkal találkoznak a szerdai negyeddöntőben.
Házastársi alkalmazott, túlsúlyadó, esetleg köztársaságmentes igazolás? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) ügyfélszolgálatain többször előfordult, hogy fogalmi tévedések, nyelvbotlások vagy pusztán az illetékesség hiánya okozott derűs pillanatokat ügyintézőknek és ügyfeleknek egyaránt. Mutatjuk a legjobb eseteket!
A nyári szezonális ellenőrzés folyamán a macskák számára engedélyezett, külső élősködők elleni spot-on rácsepegtető oldatokat is vizsgálták a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei.
A Vári Attila vezette vízilabda-szövetség 2020–2022 között nettó 378 millió forintért vásárolt sportfelszereléseket a Breitling Sport Kft.-től, ám – az árakat nézve – a beszerzések értéke úgy 160-200 milliót tett volna ki. A kétszeres olimpiai bajnokot most börtönbüntetés fenyegetheti.
"Szerintem egyetlen étel íze sem fogható a karcsúság érzéséhez" – hangzott el Kate Moss szájából a sokak által kifogásolt mondat 2009-ben. Aztán a 2010-es évek közepén megjelent a testpozitivitás, a plus size modellek, hogy 2024-re reneszánszát élje a hírhedt mondat, (legalább részben) köszönhetően az újabb és újabb evészavart népszerűsítő TikTok-t
Azonban már nem az IBA szervezi az olimpiai kvalifikációt, mivel a szervezet a NOB szerint orosz befolyás alatt áll. Oroszország nem vehet részt az olimpiai játékokon.
Magával ragadó előadás várható az amerikai színésznőről a Szindbád Szabadtéri Pódiumszínpadon. A Bohém társulat Ki vagy Marilyn? című előadása augusztus 30-án 20 órától látható a Szindbád Szabadtéri Pódiumszínpadon, az ikonikus szerepben Nyári Dia látható.