Egy győrnyi vagy még több gyerekkel haknizik a kormány, azt mondják, ennyien születtek az ő intézkedéseik miatt. Valójában viszont Orbánék számítása böhöm nagy statisztikai ferdítéseken alapul, nem is érdemes komolyan venni.
A hasnyálmirigyrák túlélési aránya igen alacsony, mert a hasnyálmirigy-problémákat nehéz észrevenni, így általában a tumort is csak későn diagnosztizálják.
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első félévben 419,69 milliárd forint lett, 1,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. Az első hat hónapban a társaság 103,4 százalékkal több, 138,2 milliárd forint adózott eredményt ért el.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Bognár Bálint a Central Médiacsoport után karrierjét a Indamedia digitális kiadóvállalatához tartozó DisplayNOW Zrt. vezérigazgatói pozíciójában folytatja - számolt be róla az Indamedia közleménye.
Eddigi pályája során is kiemelt fontosságú szerepe volt az úttörő gondolkodásnak és az ügyfélfókuszú megoldásoknak. A németországi csapatban olyan úttörő kezdeményezéseket vezetett be, mint az adat alapú vásárlói hangulatelemzés vagy a vásárlóközpontú árazási modell. Emellett nagy figyelmet szentelt a munkavállalók teljesítményére és jóllétére is,
Tamás számára, aki jelenleg a Twist Olivér átmeneti szállásán lakik, nem szokatlan az intézményi élet, hiszen már születésekor kiemelték a családjából, felnőttként pedig közel egy évet töltött kórházban. Személyében egy értelmes és érzékeny embert ismerhetsz meg, aki vágyik arra, hogy új életet kezdjen, de valahogy soha nem úgy alakul, ahogy elterv
Augusztus közepén Bulgáriában kerül megrendezésre az első nemzetközi mesterséges intelligencia (AI) diákolimpia. Az első Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpia (IOAI) 35 ország 47 csapata méri össze tudását, a hazai szponzoroknak köszönhetően Magyarországot két csapat is képviselheti az első AI diákversenyen, amelyet augusztus 9. és 15. k
A Samsung Electronics UK bejelentette a negyedik alkalommal megrendezett „Solve for Tomorrow” verseny győzteseit. A pályázatot ismét 16-25 éveseknek hirdették meg, arra kérve a tehetséges fiatalokat, hogy mutassák be innovatív
A két nagymúltú színház, a Margitszigeti Színház és a Budapesti Operettszínház, újra közös bemutatóra készül. Huszka Jenő történelmi ihletésű nagyoperettjét, a Mária főhadnagyot láthatja a közönség augusztus 9-én a Margitszigeten.
Augusztus 10-én zárul a 29. Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep. A kiállítások, tárlatvezetések, zenei és színházi előadások mellett jazzkoncert, házibuli, néprajzi gyűjteményből összeállított kiállítás, illetve a művésztelep idei alkotásaiból nyílt tárlat gazdagítja a programot. Első alkalommal nyílik műtárgyvásárlásra is lehetőség a Kamra Vásár
Megkezdte a hazai gyorsjelentési szezont a blue chipek közül elsőként a Richter ma reggel, a gyógyszergyártó számai hozták a várt növekedést, sőt, felül is teljesítették az elemzői konszenzust. A gyógyszeripari bevételek kétszámjegyű ütemben emelkedtek, a vállalat több stratégiai akvizíciót is végrehajtott a negyedévben, és a kilátások sem okoztak
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.