A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a turistaáradat megfékezése és a rövid távú lakáskiadás miatt fokozódó lakhatási válság kezelése céljából. Új intézkedéseket jelentett be Görögország a túlzott turizmus káros hatásainak mérséklése érdekében, miután a dél-európai országba továbbra is rekordszámban özönlenek a látogatók a járvány leküzdése ót
Hogyan inspiráld a gyerkőcöt, hogy otthon is szorgalmasan tanuljon? Az első lépés mindenképp egy motiváló tanulósarok kialakítása, ahol élmény a házi feladat elkészítése.
A hétköznapi őrület meséi az áprilisban megjelent Bukowski-novellagyűjtemény második fele. A magyar változat Pritz Péter fordításában, a Troubadour Books gondozásában, még karácsony előtt érkezik.
Több mint 80 évvel ezelőtt, a második világháború alatt az Egyesült Királyság biológiai fegyverekkel kísérletezett, ennek pedig egy skót sziget és annak élővilága vált áldozatául. A terület évtizedekig egyáltalán nem volt látogatható, ugyanis egy levegővétel is halálos betegséghez vezetett volna.
Hét megyében zivatar alakulhat ki, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Sopron térségben a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 km/h-t. Négy megyében 24 óra alatt több mint 30 mm csapadék hullhat, itt már narancssárga fokozatú a riasztás. Nagy csapadék: Ma éjfélig a nyugati
Berobbant az igazi őszi időjárás a forró nyár után. Mindenki készítsen esernyőt, esőkabátot, avagy gumicsizmát, ugyanis egész hétvégén nem menekülünk az esőzések elől!
Cardi B egy hónappal ezelőtt, egy nappal azután jelentette be a várandósságát, hogy beadta a válókeresetet. A férjével, Offsettel harmadik közös gyermekük a múlt hétvégén jött világra, és a boldog szülők a válási zűrzavar ellenére is együtt voltak a szülőszobán. A Grammy-díjas rapper ezzel háromgyermekes édesanya lett, míg a párja hatgyermekes apuk
A kávé fogyasztásának negatív és pozitív hatásairól megoszlanak a vélemények, egy dologban azonban minden szakértő egyetért: éhgyomorra nem ajánlott. Ha semmiképp nem szeretnél lemondani a reggeli feketéről, egy-két falatot mindenképp egyél előtte. Nézzük, mi történhet, ha mégsem teszel így!
Nyilvánosságra hozta indítványát az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka a transz emberek nem- és névváltoztatásával kapcsolatban egy magyar bíró által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban. A főtanácsnoki vélemény hangsúlyozza, hogy a Gdpr 16. cikke szerinti helyesbítéshez való jog a pontosság elvével összhangban szükségessé teszi, h
Az ipari területeken a működés optimalizálása érdekében kritikus fontosságú a precizitás, a rugalmasság és a tartósság, miközben a biztonság és az ár/érték arány jelentősége sem csökkent. A dörzscsuklók olyan helyzetekben
A Kroki magánrendelőt üzemeltető Novák Hunor úttörő szerepet tölt be a hazai gyermekgyógyászati ellátásban. Életútjáról a szeptemberi Forbesban írunk bővebben, most egy, a portréból kimaradt beszélgetésrészt mutatunk meg. Interjú.
Világszerte nő a géllakk okozta allergiások száma, mely leggyakrabban a folyton változó összetevőkkel, az újabb termékek megjelenésével és a nem szakszerű felhelyezéssel magyarázható. A körömszépészeti termékekben előforduló vegyi anyagok közül az úgynevezett akrilátorok okozzák a legtöbb allergiás megbetegedést.
Napjainkban szerencsére egyre nagyobb sikernek örvendenek az egészségtudatosabb főzési, sütési megoldások, de még mindig bőven vannak olyan ételek, amelyek sokunknak a hagyományos elkészítési módokkal ízlenek a legjobban. Tipikusan ilyen a sült krumpli is, pedig valójában például a híresen tudatosabb választásnak számító air fryerben is elkészíthet
Rowena Bird egyike annak a hat embernek, akik a brit Lush mögött állnak. Ma is pinkre színezi a haját, kedvesen hippis, virágmintás ruhát hord, és mindig van új ötlete. Interjú.
Jövő héten kedd este együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz a délkeleti horizonton, majd szorosan összefonódva emelkednek egyre magasabbra, hajnalban pedig az év egyetlen részleges holdfogyatkozása is megfigyelhető lesz.
Tömegesen sodródtak partra ritka, lila színű medúzák Nagy-Britannia déli részén, egy kisebb szigetcsoport partjainál – számolt be a Cornwall Live. A Pelagia noctiluca példányait, vagyis a világító medúzákat, a Scilly-szigetek partjainál vették lencsevégre.
Egyre több német választó fejezi ki csalódottságát Olaf Scholz kancellárral szemben, mivel nem látják benne a szükséges szenvedélyt és vezetői képességeket.
A törpemalacok nagyon okos, engedelmes állatok. Az Egyesült Államokban kedvelt háziállat, de Európában is egyre többen foglalkoznak tenyésztésével, különösen Németországban és Hollandiában. Dél-Ázsiában házi és vad fajként egyaránt előfordul.
Tekintettel arra, hogy a Hell Energy mekkora cég már most, milyen hosszú távú kötelezettségekkel rendelkezik, és hogy vélhetően továbbra sem teljes mértékben organikus módon szeretne terjeszkedni, hosszú távon az átláthatóság akár részbeni hiánya is milliárdokba kerülhet a vállalatnak. Faluvégi Balázs véleménycikke.
Több oldalról is megsínylették a biztosítók a tavalyi évet: a kárinfláció, a viharkárok és az állami adóterhek növekedése miatt számos kihívással kellett szembenézniük a társaságoknak. Az MNB frissen megjelent Aranykönyve alapján a bankok után a biztosítók és a biztosításközvetítők sorrendjét is felállítottuk a 2023-as számok alapján. A piac idei e
Célszerű lehet az egész szektort lefedő megoldást választani, például egy indexet leképező ETF-en keresztül, így az egyedi részvénykockázatok kiküszöbölhetők.