2024. szeptember 13. péntek

szept. 13
7:15
Komoly elhatározásra jutott Gáspár Zsolti: karácsonykor visszatér a családhoz (BorsOnline)
A Farm Vip házigazdája szerda este az Újratervezésben tűnt fel váratlanul, ahol a Tv2 csapatával együtt egy nehéz sorsú családon segített. Gáspár Zsoltit annyira megérintette a találkozás, hogy komoly elhatározásra jutott utána.
szept. 13
7:15
Fej-nyaki daganatszűrést végeznek több intézményben a jövő héten (Magyar Hírlap)
Érdemes igénybe venni a lehetőséget.
szept. 13
7:15
Vucic 11-ese (Mandiner)
A szerb elnök mindig is nagy játékos volt, ügyesen lavírozott Kelet és Nyugat között, és most épp változik a széljárás.
szept. 13
7:15
Szörnyű következménye lehet, ha a gyerekek túl sok időt töltenek a telefon képernyője előtt (naphire.hu)
Azok a szülők, akik a képernyőjüket bámulják ahelyett, hogy beszélgetnének a gyerekeikkel, nemcsak rossz példát mutatnak, hanem egy új tanulmány szerint akadályozhatják a gyermekek nyelvi fejlődését is.
szept. 13
7:21
Trump komoly döntést hozott: az amerikai választásokat érinti (Blikk)
Donald Trump kizárta annak a lehetőségét, hogy részt vegyen még egy elnökjelölti vitán demokrata riválisa, Kamala Harris ellen – írja a BBC. Trump egy, a Truth Social-ön közzétett bejegyzésében írta, hogy a keddi vitát "egyértelműen" ő nyerte, és szerinte Harris azért akar visszavágót, mert a vesztesek mindig akarnak még egy esélyt.
szept. 13
7:21
Leginkább erre használják a mesterséges intelligenciát a magyar emberek (HR Portál)
A többség nyitottan áll a mesterséges intelligenciához (MI) Magyarországon, ugyanakkor még kevesen használják azt; bár 79 százalék azok aránya, akik úgy vélik, hogy tudják, mi a mesterséges intelligencia, annak gyakorlati hasznosításában csak 3,9 pontot érnek el egy 10-es skálán - derült ki a Publicis Groupe Hungary és a GKID Research & Consulting
szept. 13
7:21
Ezekkel az ételekkel javítható a keringés (Agroinform)
Ezek az élelmiszerek enyhíthetik a keringési problémákat.
szept. 13
7:21
Kvíz: Ők a világ leggazdagabb, legbefolyásosabb emberei - Te tudod, miről híresek? (Pénzcentrum)
Brutális eredményeket értek el és elképesztő vagyont halmoztak fel a világ legsikeresebb üzletemberei. Te hallottál már róluk, netalántán azt is tudod, mely világvállalatokat irányítják? Tudtad, hogy magyarok is voltak, vannak közöttük? Járj utána, mennyire vagy tájékozott és töltsd ki legújabb kvízünket!
szept. 13
7:21
Kína a technológiai know-how-t hazai piacon akarja tartani (autopro)
Kína nem akarja azt sem, hogy a vállalatok külföldön fektessenek be.
szept. 13
7:21
Napi horoszkóp: Az Oroszlán óvakodjon a flörtöléstől, a Skorpió tehetségére ma felfigyelhetnek - szeptember 13. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
szept. 13
7:21
55 millió euróval még mindig tartozik Mbappénak a PSG (Igényesférfi.hu)
A francia labdarúgóliga döntése alapján a Paris Saint-Germain köteles átutalni Kylian Mbappé számára az eddig ki nem fizetett 55 millió eurót.
szept. 13
7:21
Könyvcserepiknikkel indítja a tanévet a Bookline (Márkamonitor)
Krimi, sci-fi, fantasy, misztikus, horror, valamint szuperhősös és romantikus történetek – ezeket a műfajokat kedvelik leginkább a tinédzserkorú olvasók. A tanév beköszöntével a Bookline a kamasz olvasóknak is igyekszik kedvében járni, ezért szeptember 15-én délután fiataloknak szóló könyvcserepikniket és könyvvadászatot tartanak a Budapest Park Ju
szept. 13
7:21
Kate Moss balhés húga, Lotti Moss kórházba került Ozempic-túladagolás miatt (Life)
Lotti Moss nem volt elégedett a testével, ezért kezdte el hasznélni az Ozempicet. Kate Moss húga azonban túladagolta a szert, emiatt pedig kórházba került.
szept. 13
7:21
A Google most igazán beszállt a hajlítható telefonok versenyébe (Rakéta)
A Google a Pixel 9 Pro Folddal egy olyan telefont tett le az asztalra, ami méretében és tömegében képes felvenni a versenyt a mai élmezőnnyel, erről pedig a berlini IFA kiállításon személyesen is meggyőződhettünk.
szept. 13
7:21
Hatékony nyelvi modell kialakításán dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem kutatói (Magyar Hírlap)
Emberi képesség szimulálására törekszenek.
szept. 13
7:21
Díjazták a legjobb családi vállalatokat (MMonline)
Kilencedik alkalommal adták át a K&H családi vállalatok kiválósági díjat azoknak a családi tulajdonú magyar cégeknek, amelyek példamutató eredményeket értek el a hosszú távú stratégia, a generációváltás, a környezeti fenntarthatóság vagy az innováció területén. A pozitív támogatás jól jöhet most a szektornak, ugyanis jelenleg meglehetősen visszafog
szept. 13
7:21
Európában föderalista puccs zajlik (Magyar Nemzet)
Az elmúlt években az Európai Unió válságainak sorozata az Európai Bizottság hatalmának bővülésével járt együtt.
szept. 13
7:21
Itt a figyelmeztető előrejelzés: Zord fordulatot vesz az időjárás pénteken (Nyugati Fény)
Zivatarok, villámlás és jégeső miatt adták ki a figyelmeztető előrejelzést.
szept. 13
7:21
Újabb elalvásos incidens Teslával: ideiglenes jelenség vagy szoknunk kell? (Autószektor)
Az újabb incidens az Egyesült Államokban történt, mégpedig a 70-es autópályán, vagyis olyan közúton, amely általában zsúfolt és ahol kifejezetten tempósan közlekednek. A Wilsons Mills-i rendőrséghez érkezett bejelentés arról, hogy alvó sofőrt láttak az autópályán haladó Modell 3-as volánjánál. A rendőrök hamar a jármű nyomára akadtak, és saját szem
szept. 13
7:21
Még sose volt ennyi űrhajós egyszerre Föld körüli pályán (Helló Magyar)
A héten furcsán nagy a forgalom az űrben, már, ami az űrhajósokat illeti.
szept. 13
7:21
Hogyan legyek jó anya úgy, hogy közben nem veszítem el önmagamat és a szakmai szenvedélyemet? Ebben segít a Cre-active (Nőiváltó)
HR szakmai felkészítés, jogi tanácsadás, karrier coaching, pszichológiai tanácsadás, üzlet mentoring: ezekben tudnak a Cre-active tagjai segíteni az anyáknak.
szept. 13
7:21
Petefészekciszta vagy petefészekrák okozza a panaszait? Így tehet különbséget (EgészségKalauz)
A petefészekciszta és a petefészekrák hasonló, sőt, akár ugyanolyan tüneteket okozhatnak (már, ha okoznak). 5 tünet, amivel forduljon orvoshoz!
szept. 13
7:21
Milyen a hajszíned? Ezek a ruhaszínek állnak a legjobban neked (Bien)
A divattal kapcsolatban felesleges szabályokról beszélni, de abban mindenki egyetért, hogy a lényege az, hogy kiemeljük vele előnyösebb tulajdonságainkat. Nem titok, hogy egyes színek jól állnak szinte mindenkinek, míg más árnyalatok nem mutatnak jól mindenkin. A nőknek szintén fontos a frizurájuk, hiszen egy szép hajkoronával teljesen feldobhatjuk
szept. 13
7:23
Orbán Viktor: Gazdasági növekedés szempontjából a jövő évben Magyarország a harmadik legjobb ország lesz (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök elmondta, egyetlen ellenségünk van, a háború.
szept. 13
7:23
Mi köze a fekélyes vastagbélgyulladásnak az endometriózishoz? Több, mint hinné! (EgészségKalauz)
Az endometriózisban szenvedő nőknél akár 80 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakulhatnak ki olyan gyulladásos bélbetegség, mint például a fekélyes vastagbélgyulladás.
szept. 13
7:25
Kitömték külföldi pénzekkel, mégis csődközelbe került a szélsőbaloldali Mérce.hu (Magyar Nemzet)
A holland kormánytól, Brüsszeltől és a Soros-egyetemtől is milliókat kaptak, mégsem elég a forrás.
szept. 13
7:27
Trump komoly döntést hozott, az amerikai választásokat érinti (Blikk)
Donald Trump kizárta annak lehetőségét, hogy részt vegyen még egy elnökjelölti vitán demokrata riválisa, Kamala Harris ellen – írja a BBC. Trump egy, a Truth Socialön közzétett bejegyzésében írta, hogy a keddi vitát "egyértelműen" ő nyerte, és szerinte Harris azért akar visszavágót, mert a vesztesek mindig akarnak még egy esélyt.
szept. 13
7:27
Alonso szerint az Aston Martin lett a jövő csapata (Infostart)
Newey korábban "ősellenségének" nevezte a világbajnokot.
szept. 13
7:27
Gólyahír: hetekkel a válása után megszületett a sztármami harmadik gyermeke (Metropol)
Cardi B a közösségi oldalán jelentette be az örömhírt.
szept. 13
7:27
Mi várható ma a tőzsdéken? (Portfolio)
Reggel Ázsiában felemás teljesítményt nyújtottak a vezető részvényindexek, ezt követően Európában jó hangulatban indulhat majd a kereskedés. Gazdasági események szempontjából a hét vége is tartogat izgalmakat: ma az USA-ban a Michigan Egyetem fogyasztói hangulatról és inflációs várakozásokról szóló felmérését ismerteti, ideahaza pedig ipari és épít
szept. 13
7:27
Felejtsd el az automatákat: ezzel a pofonegyszerű módszerrel is visszaválthatod a palackokat (Femcafe)
Az egyik online élelmiszer szupermarket nemrégiben közölte: kötelességének érzi, hogy segítsen a palackok visszaváltásában. Erre egy kitűnő, rendkívül egyszerű módszert ajánlott fel vásárlói számára.
szept. 13
7:27
Szeptember 30-ig regisztrálhatnak a civil szervezetek az szja 1 százalékáért (vg.hu)
A határidő jogvesztő, ezért különösen érdemes odafigyelni, mert a késedelem még igazolási kérelemmel sem menthető ki.
szept. 13
7:27
Megjelentek az orosz hadihajók és harci repülők a brit partok közelében (SzMo)
A héten az RAF is bevetette magát: két Typhoon vadászgép emelkedett a levegőbe egy Voyager üzemanyagtöltő repülőgéppel kísérve, miután két Tu-142-es orosz katonai gépet észleltek Nagy-Britannia közelében.
szept. 13
7:27
Beárazták a búzába a gabonaszállító hajót eltaláló orosz rakétát (Agrofórum)
Amerikában a vevők kerültek többségbe, Európában viszont kiegyenlített mozgásokat lehetett látni a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon.
szept. 13
7:27
Virágzik a TikTokmaffia Magyarországon, alvilági módon fenyegetik a népszerű felhasználókat (Promotions)
Védelmi pénz helyett már ez a divat, nem lehet csak úgy bezsebelni az ajándékokat.
szept. 13
7:27
Az Imagine Dragons duplázik Budapesten (Magyar Hírlap)
A második koncert június 15-én lesz a Puskás Arénában.
szept. 13
7:27
Fej-nyaki daganatszűrést végeznek több intézményben a jövő héten (Magyar Nemzet)
Akkor is javasolt a két-három évenkénti fül-orr-gégészeti vizsgálat, ha semmilyen, normálistól eltérő jelet nem tapasztal magán az ember.
szept. 13
7:27
Megjött az ősz, megjött az özönvíz, áradni fog a Duna (Mandiner)
Még 70 km/órás széllökések is lesznek.
szept. 13
7:27
Biohackingtől a kibernetikus implantátumokig – az emberi élet meghosszabbításáról szól az ötödik Mvm Future Talks (Digital Hungary)
Hány évvel élhetnek tovább a jövő nemzedékei? Milyen izgalmas technológiai újítások vezethetnek a hosszú élethez? Hol tart most a tudomány a különböző testimplantátumok fejlesztése terén? A jövő tényleg a transzhumánoké? Az idei MVM Future Talks az emberi élet meghosszabításának témáját járja körül nagyköveteinek nemzetközi dokumentumfilmjeivel, te
szept. 13
7:27
Akár bitcoinnal is fizethetünk már egy sajtburgerért (Fintech)
Jelenleg több mint 500 millió embernek van kriptovalutája, és ez a szám várhatóan megduplázódik 2025 végére. A szektor gyors fejlődésének köszönhetően a kriptovaluták már nem csak befektetésként, de fizetőeszközként is helyet kaphatnak a mindennapokban. Bár a kriptovaluták vásárlása mára viszonylag felhasználóbarát folyamattá vált, a fiat pénzre (p
szept. 13
7:29
Jó hír érkezett a Notre-Dame-ról, de lesz egy fontos újítás (Portfolio)
Alig három hónappal a székesegyház újbóli megnyitása előtt visszatért csütörtökön a Notre-Dame-ba az északi harangtoronynak a 2019-es tűzvészben megrongálódott nyolc harangja: a legnagyobb, több mint négytonnás Gabrieltől a legkisebb, kevesebb mint egytonnás Jean-Marie-ig.
szept. 13
7:29
Súlyos buszbaleset történt péntek reggel (Magyar Nemzet)
Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
szept. 13
7:33
Az éjszaka utasították Varga Mihályt, hogy adjon át 26 milliárdot Pintér Sándornak (Menedzsment Fórum)
Tartozásai vannak a rendőrségnek.
szept. 13
7:33
Oroszország elleni támadásról egyeztetett London és Washington (Magyar Hírlap)
A brit kormányfő szerint nem történt semmi különös.
szept. 13
7:33
Hiába érvényesítette Anna a digitális jegyét, mégis pótdíjat fizettetett vele a BKK (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 13
7:33
2024. szeptember 13. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
szept. 13
7:33
Így lehet olcsón, akár féláron használt autót vásárolni (naphire.hu)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán bárki vásárolhat autót, amelyre a becsült piaci értékük 50 százalékától lehet licitálni. Az adóhatóság eladásra kínált használt autói között most félszáz jármű közül lehet válogatni, amelyeket többnyire adóügybe keveredett polgároktól vagy cégektől gyűjtött be az állam.
szept. 13
7:35
Cindy Crawford megosztotta szépségápolási titkait (Magyar Hírlap)
Nem szeretné, ha a nők megfeledkeznének a szépségről.
szept. 13
7:39
Az ukrajnai háborúról és a kárpátaljai magyarság helyzetéről is tárgyalt Washingtonban az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke (HírTV)
Az ukrajnai háborúról, a magyar béketörekvésekről, a kárpátaljai magyarságról, a családpolitikáról és a közép-európai együttműködés helyzetéről is tárgyalt Washingtonban Juhász Hajnalka, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke.
szept. 13
7:39
16 éve nem történt ilyen a Boeingnél (Portfolio)
Noha sokáig úgy tűnt, hogy sikerülhet a megegyezés, súlyos sztrájkba kezdenek a Boeing gyári munkásai a Nyugati parton Amerikában, miután csütörtökön 96%-uk a sztrájk mellett szavazott. A munkabeszüntetés következtében leáll a repülőgépgyártó legjobban fogyó repülőgépének gyártása, ami nagy csapást jelent a Boeing számára, hiszen a vállalat már így

Keresés