Cristiano Ronaldo megszerezte pályafutása 900. gólját a Portugália és Horvátország közötti UEFA Nemzetek Ligája csoportmérkőzésen, amit csütörtökön játszottak Lisszabonban.
Ma reggel ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei hetedik hónapra vonatkozóan. A termelés volumene éves szinten 6,4 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint - írja Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője.
Több szakértőben is felmerült a gyanú, hogy az amerikai tőzsde nem a szabadkereskedelem fellegvára, hanem egy szűk elit gazdasági eszköze saját tőkéjük növelésére.
Egy igazán különleges bemutató versenyt hozott a híres zürichi Gyémánt Liga-verseny előestéje, amelyen kiderült: a rúdugrás géniusza 100 méteren olyan időre képes, amellyel hazánkban egyértelműen a legjobb lenne, de még az olimpián sem vallana szégyent. Nézzük meg pontosan, mit is jelent az atlétikában ez az időeredmény, és miért van erre a sebess
Az Európai Unió kohéziós politikája a felszínen sikertörténet: a keleti bővítés tagállamai jelentősen felzárkóztak az EU fejlettségi átlagához, de regionális szinten megmaradtak, sőt néha nőttek is az egyenlőtlenségek. Brüsszelben is egyre többen beszélnek a szükséges reformokról. Magyarország helyzete viszont speciális, a jogállamisági viták miatt
Nem először találkoztak. A tárgyalás során a két miniszter megállapodott, hogy a meglévő együttműködési megállapodást kibővítik az akkumulátor-újrahasznosítás témájával.
Komoly egészségkárosító hatásuk lehet az interneten árult szemaglutid hatóanyagú szereknek - állapították meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara és a Kaliforniai Egyetem kutatói a baranyai felsőoktatási intézmény MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint.
"Azt is állítják, hogy én a rokonaimnak intéztem ellátást a golyóálló üveggel és lehallgatás-védelemmel felszerelt VIP részlegen" - ami szerinte nem igaz. A lap ráadásul azt is felsorolta, hogy melyik rokona hányszor kapott ellátást a Honvéd Kórházban.
Az iSeeCars.com weboldalt kifejezetten azzal a céllal hozták létre adatelemző szakemberek, hogy segítsenek meghatározni egy tetszőleges használt autó reális, átlagos piaci értékét. Speciális keresőmotorjuk az adott piacon – jelenleg Észak-Amerikában – fellelhető összes aktív autóhirdetést látja; az alapítók által megalkotott matematikai modell segí
A gyorsan változó üzleti környezetben a vállalatok számára az adaptivitás, vagyis a gyors alkalmazkodóképesség egyre fontosabbá válik. Azok a szervezetek, amelyek képesek rugalmasan reagálni a piaci változásokra versenyelőnyre tehetnek szert. Az adaptivitás egyik kulcseleme a szervezeti érzelmi intelligencia (EI), amely a munkavállalók közötti kapc
Hollandia kiterjeszti a fejlett félvezetőgyártó berendezésekre vonatkozó exportkorlátozásokat, így az ASML gépeit is korlátozások alá helyezik, írja a CNBC.
Vilmos herceg a nyári szünet után visszatért hercegi kötelezettségeihez, és néhány hónap pihenő után részt vett egy hivatalos eseményen. Új külsejével azonban Vilmos most a szokásosnál is nagyobb feltűnést keltett: a royal-fanok egyenesen imádják, hogy megnövesztette a szakállát.
John Malkovich Anasztaszja Tyerenkova zongoraművésszel létrehozott, színház, zene és irodalom találkozását ígérő, Bolaño szövegeire épülő összművészeti produkcióját november 17-én és 18-án adja elő a Magyar Zene Házában.
Az MNB 24 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Capital Hitelház Zrt.-re és időszakosan megtiltotta a társaságnak új kezességvállalási ügyletek megkötését a fedezetértékelés, az ügyfélminősítés, a monitoring tevékenység, az adatszolgáltatás, illetve az értékvesztés és céltartalékképzés kapcsán feltárt hiányosságok miatt.
A Mastercard euróban denominált bitcoin betéti kártyát dobott piacra. Ez még eddig nem annyira izgalmas. Azonban a közlemény szerint a kártyán tárolt bitcoin nem letéti kezelésű tárcában tárolja a Mastercard. Azaz Te rendelkezhetsz a privát kulcsról. Eurós bitcoin betéti kártya a Mastercardtól A Mastercard piacra dobott egy eurós betéti kártyát, am
A Kárpát-medencében a klímaváltozás hatására egyre több növényfaj tűnhet el, amelyek korábban jól alkalmazkodtak a régió éghajlatához. Míg a málna szinte teljesen eltűnt, addig olyan mediterrán növények, mint a füge és néhány banánfajta, egyre gyakrabban fordulnak elő Magyarországon.
Bóka János a Nemzeti Kártya kapcsán nem azonosított olyan nemzet- és közbiztonsági, közrendi szempontokat, amelyek aggodalomra adnának okot, s ilyet az EP illetékes bizottsága sem talált.
A magyar ipart is nagyban meghatározó német gazdaság a kilábalás jeleit mutatja a megrendelések terén. Azonban a friss KSH-adatok alapján a hazai termelési számokban még nem látjuk ezt a fordulatot, főként az autógyártás visszaesése miatt. Az elektromos autókra vonatkozó új német, cégeknek szóló támogatási program jó hír, de az ottani fellendüléséh
A pénzügyminiszter a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadást, amelyhez előző nap Matolcsy György jegybankelnök adott erősen kritikus felvezetést. A pénzügyminiszter azonban inkább nem foglalkozott a jegybankelnök szavaival, helyette óvatos optimizmusának adott hangot a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
A hosszú, forró nyár miatt már javában tart a szüret, így ahol szőlő terem, ott must is van. A megszokott pác helyett készíts most mustosat, a végeredmény nagyon finom, nagyon szaftos lesz. Ha a must nem lenne elég, a zeller-alma töltelék már tényleg klasszikus őszi ebéddé vagy vacsorává teszi ezt a sertéshúsból készült fogást.
A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerint alapérdek, hogy megbízható és tiszta emberek szolgáljanak a gyermekvédelemben.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a kormány továbbra sem adja fel azt a célját, hogy Magyarország 2030-ra Európa öt legélhetőbb országának egyike legyen.
A Kpmg International legfrissebb kutatása szerint a gazdasági és geopolitikai kihívások ellenére az ESG (környezeti, társadalmi és irányítási) szempontok egyre fontosabb szerepet játszanak a vállalati felvásárlásokat és összeolvadásokat (M&A) megelőző átvilágítások során világszerte. A globális szervezet éves ESG Due Diligence tanulmánya, amely már
Fedezetértékelési és ügyfélminősítési problémák miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 24 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Capital Hitelház Zrt.-re, és időszakosan megtiltotta a társaságnak új kezességvállalási ügyletek megkötését - közölte a jegybank.
A teljes magyar pénzügyi szektor találkozóját rendezzük meg szeptember 17-én, a Portfolio Future of Finance 2024 konferenciáján. Nem érdemes lemaradni a szakmai rendezvényről, hiszen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter mellett banki és vagyonkezelési felsővezetők, AI-szakértők, vállalati CFO-k is megosztják