A kormánypárti politikus szerint a Tisza Párt a DK, az MSZP, a Momentum által kitaposott, saját hazájuk ellen áskálódó nyomvonalon kívánják az európai parlamenti munkájukat folytatni, ez abból is kiderül, hogy hallgattak a képviselői, amikor Magyarországot a Nemzeti Kártya miatt támadták az EP-ben.
A BMW 2028-ban tervezi sorozatgyártásba küldeni első üzemanyagcella-technológiára épülő tisztán elektromos meghajtású modelljét (FCEV – Fuel Cell Electric Vehicle), amellyel újabb tisztán elektromos hajtáslánc-alternatívát kínál fel ügyfeleinek. Az üzemanyagcellára épülő hajtáslánc-technológia következő, sorozatgyártásra érett generációjának kifejl
Az EigenLayer restaking protokoll bejelentette az érdekelt felek számára szervezett, „stakedrop” néven emlegetett airdrop második körét. Ebben a stakedropban 86 millió EIGEN tokent osztanak szét az érdekelt felek között, beleértve a stakereket, a csomópontok üzemeltetőit, az ökoszisztéma partnereit és a közösség tagjait. A disztribúció a március 15
Európa egyik legfontosabb televíziós eseményén mutatják be minden idők legdrágább magyar sorozatát. A Hunyadi októberben a MIPCOM-on debütál, előzetest is kaptunk a történelmi sorozathoz. A magyar közönség várhatóan 2025 első negyedévében láthatja majd a TV2-ön.
A magyar kormány az uniós elnökség prioritásának a versenyképesség helyreállítását választotta - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök Olaszországban, az idén 50. alkalommal megrendezett Cernobbiói Fórumon.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter ezzel egy időben bejelentette: az Egyesült Államok újabb, 250 millió dolláros katonai támogatást nyújt Kijevnek.
Hamarosan a Krúdy Kamara színpadán láthatják majd a nézők Woody Allen klasszikus vígjátékát, a Játszd újra, Sam!-et, melynek első olvasópróbáját szeptember 2-án tartották a Móricz Zsigmond Színházban. A darab rendezője, Rák Zoltán és színművészei mindent megtesznek, hogy a darab készen álljon az októberi bemutatóra.
Oroszország hackerek segítségével igyekszik megakadályozni, hogy a Nyugat katonai segítséget küldjön Ukrajnának - figyelmeztetett a holland katonai biztonsági szolgálat (MIVD), amelyet az NlTimes című holland hírportál idézett.
Egy olaszországi konferencián szólalt fel a magyar miniszterelnök, szerinte a zöld versenyképesség "sok esetben szembemegy az európai cégek érdekeivel".
Az elmúlt évek inflációkezelésének a tanulságairól és a jegybankok feladatairól hangzott el egy rendkívül izgalmas beszélgetés a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen Nyíregyházán. A beszélgetést Madár István, a Portfolio vezető elemzője moderálta.
Gáspár Laci szerint kifejezetten jó, hogy néhány rossz énekest is tovább engednek, Valkusz Milán eleinte nem találta a helyét, Verebély Marcell porducer pedig még nem temetné a Voice-ot sem.
Hamis bombafenyegetéssel kényszerítették leszállásra a gépet, hogy elfoghassák a rajta ülő ellenzéki aktivistát. A légiirányító titokban hangfelvételeket készített, mert tudta, hogy súlyos bűncselekménybe rángatták bele.
A mai nappal felfüggesztették a szolgálat alól a sokak által csak "sztárpapként" emlegetett Bese Gergő Péter dunavecsei plébánost, aki a vád szerint melegpartikon vett részt.
Ostromolják a határt a migránsok a spanyolországi Melillánál. A marokkói csendőrségnek több száz embert kellett feltartóztatnia, akik a közösségi oldalakon szervezték meg a határsértést.
"Van tapasztalatom abban, hogyan kell menedzselni egy háborút" - mondta. De beszélt a versenyképességről is és egy ponton felidegesítette, hogy közbekérdeztek.
Sikerrel zárta a Móricz Zsigmond Színház a nyári időszakot és a Vidor népszerűsége is töretlen. A Rózsakert Szabadtéri Színpadon és a Kossuth téren rendezett előadásokra és koncertekre is sokan kíváncsiak voltak, ezt a bevétel is igazolta. Az új évadban az előre megvásárolt bérletek, valamint az elmúlt időszak tapasztalatai alapján kedvezőek az el
Egy portugál tanulmány már 2003-ban felmérte, hogy az augusztusi hőhullámban a klíma nélküli kórtermekbe került betegek közül hány százalékkal többen haltak meg, mint a légkondicionált betegszobákban lévők közül. Lapunk megtudta, hogy a Magyar Kórházszövetség a korábbi hiánypótló felmérését sajnos nem kívánja megismételni.
Egy olaszországi konferencián szólalt fel a magyar miniszterelnök, szerinte a zöld versenyképesség "sok esetben szembemegy az európai cégek érdekeivel". Beszélt a migráció kezeléséről, Európa három nagy problémájáról és az ukrajnai helyzetről is.
Az ELTE részvételével zajló nemzetközi STAR együttműködés kutatói hatmilliárd részecskeütközést vizsgálva egy újfajta antianyag-atommagot fedeztek fel, amely az eddig észleltek közül a legnehezebb.
A magyar piacon elsőként elindult az amerikai dollár alapú nyugdíjbiztosítások értékesítése az Alfa Biztosítónál - olvasható a biztosító közleményében. A konstrukció a nyugdíjbiztosításoknál általános, 20 százalékos adóvisszatérítés mellett ún. ügyfélbónuszt is kínál.
Szakítani senki sem szeret, ennél csak az a rosszabb, ha velünk szakítanak. De vajon megjósolhatjuk előre, hogy a párunk el fog minket hagyni, vannak figyelmeztető jelek, amiket az ember antennái tudat alatt érzékelnek, vagy mindig sokként köszönt be az elválás?
A Sony bejelentette az FE 85mm F1.4 GM II (SEL85F14GM2) prímobjektívet, amely a nagy felbontást és lenyűgöző bokeh hatást kivételes módon, kompakt házban ötvözi a gyors autofókusszal (AF). A második generációs objektív megörökli a bokeh hatás és a felbontás magas szintű kombinációját, amely az első generációs típusnál már komoly elismerésnek
Több kontinensről érkeztek a résztvevők arra a nemzetközi néptáncfesztiválra, melyen a gyulai Végvár Táncegyüttes is képviseltette magát. A fürdővárosi delegáció busszal utazott Törökországba, hogy aztán részt vegyen az öt napon át tartó programsorozaton. A gyulai táncosok a Kárpát-medence néptánckincsére építettek. Az öt nap alatt számos fellépése
Megható és vicces pillanatokat, de a legnagyobb botrányokat is felidézte Szabó Zsófi és Istenes László a Mokka egykori műsorvezetőivel. Ma 20 éve, hogy elindult a TV2-n a Mokka, Magyarország legnézettebb reggeli magazinműsora.
Elismerte az amerikai kormányzat aggodalmát a gázai tűzszüneti tárgyalások sikertelensége miatt a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója csütörtökön.
Az államtitkár szerint a politikailag labilis, elsivatogosodó, élelemhiánnyal sújtott közép-afrikai térségben óriási szükség van jelenleg külső segítségre.
A Wall Street bennfentesei felfedik azt az öt kriptovalutát, amelyek akár 1000%-os emelkedésre is képesek a piac fellendülésével. Ez a cikk feltárja azokat az altcoinokat, amelyek hatalmas nyereséget hozhatnak, és szerény befektetéseket jelentős portfóliókká alakíthatnak. Fedezd fel, mely kriptók készülnek megugrani, és potenciálisan 100 dollárról
Az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletének magyarországi átültetését követően kibővült a jogorvoslati lehetőségek köre az online platformok egyes, felhasználókat negatívan érintő intézkedéseivel (például cenzúrák) szemben. Megkezdte működését hazánkban az Online Platform Vitarendező Tanács. Az NMHH elnöke bejelentette az új grém