2024. szeptember 6. péntek

szept. 6
13:09
Őrült szexjáték terjed fiatalok között, a fojtogatás halálos is lehet (ATV)
Súlyos következményekkel járhat a módszer akkor is, ha nem kényszerből történik, figyelmeztetnek a szakemberek
szept. 6
13:09
Horváth Éva: "A súlyommal tudok mit kezdeni, a korommal nem" (Femcafe)
Horváth Éva mostanában a külsejével és az életkorával kapcsolatban is számos kritikát kap a közösségi oldalain, a fanyalgók egy jelentős része azonban nem tudja, hogy nemrégiben súlyos betegség támadta meg a modell szervezetét.
szept. 6
13:09
Kínai légikikötőt építenének a ferihegyi repülőtéren (vg.hu)
Nagy Márton Pekingben tárgyal, a nemzetgazdasági miniszter fontos megállapodást kötött kínai kollégájával.
szept. 6
13:09
Szétrobbant a gumiabroncs a kezei között, elvesztette az egyik szemét és a lábát (SzMo)
A nagykanizsai férfi műhelybe már nem tud visszamenni dolgozni, abban bízik, hogy valamilyen íróasztal mögötti munkát találhat. Műlábra van szüksége, ezért barátai gyűjtést szerveztek neki.
szept. 6
13:09
Varga Mihály: A magyar gazdaság kilátásai jók (Magyar Hírlap)
A tárcavezető Vihar után, vihar közben címmel a magyar gazdaság lehetőségeiről tartott előadást.
szept. 6
13:09
Dobrev Klára elérte, hogy az EP egyik legnagyobb frakciója bojkottálja Orbánt (Nyugati Fény)
Nem asszisztálnak Orbán EU-ellenes politikájához.
szept. 6
13:09
Ausztria veszélyben: nagy az ellenállás, amiért nem mindenki hajlandó letérni Magyarország útjáról (Mandiner)
Az Európai Unió is hatalmas nyomást gyakorol a vállalatra.
szept. 6
13:09
Értelmetlen állampapírokban is tartanak százmilliárdokat a magyarok (Forbes)
Sokan – bár nem mindenki – teljesen értelmetlenül vannak beragadva MÁP Plusz állampapírokba. Jó reggelt magyarok! Mi történt? Fordulóponthoz ért nyáron a lakossági állampapírok piaca: amellett, hogy júniussal megkezdődött az első, 2019 júniusában induló Magyar Állampapír Pluszok lejárata, egy megújított MÁP Pluszt is piacra dobtak, jóval kedvezőbb
szept. 6
13:09
Az IKEA változtat az árain: erre számítsunk szeptembertől (in.hu)
Szeptembertől az IKEA több mint 330 cikkének árát csökkenti, átlagosan 18 százalékkal. Közleményükben azt írták, 2023 szeptembere óta kínálatuk 20 százalékának mérsékelték az árát − tájékoztat a Haszon.De nézzük, hogy néz ez ki a valóságban! Az árcsökkentett termékek között szerepel például egy kanapéágy, ami most 129 900 forintért vásárolható meg
szept. 6
13:15
Egyre komolyabb hatással van az Európai Unió gazdasági és társadalmi helyzetére az illegális migráció (HírTV)
Varga Márkot a Migrációkutató Intézet kutatóját kapcsoltuk.
szept. 6
13:15
Azbej Tristan: Európa érdekeit is szolgálja Magyarország a csádi stabilitás megőrzésének támogatásával (hirado.hu)
Az államtitkár kitért arra is, a világ menekültjeinek és migránsainak 75 százaléka, ezért ami ma a Száhel-övezetben történik, az nemcsak Afrika, de Európa jövőjét is meghatározza.
szept. 6
13:15
Pap és Konkoly úszásban, Kiss és Varga kajak-kenuban döntős (m4sport.hu)
Pap Bianka és Konkoly Zsófia is magabiztosan jutott be pénteken az esti úszódöntőbe abban a számban, amelyben címvédőként indult a párizsi paralimpián. Kajak-kenuban szintén döntős lett előfutama megnyerésével a három éve ugyancsak aranyérmes Kiss Péter Pál, valamint a Tokióban bronzérmes Varga Katalin.
szept. 6
13:15
Hivatalos: Zelenszkij oda megy, ahol Meloni és Orbán Viktor is van – minden adott egy olasz–magyar–ukrán csúcstalálkozóhoz (vg.hu)
Váratlan csúcstalálkozóra kerülhet sor pénteken a Comói-tó partján. Hivatalos, hogy egyszerre lesz egy helyen az ukrán, az olasz és a magyar vezető.
szept. 6
13:15
"Az, ott totál kikészített, nem mertem kimenni az utcára" – a Curtisszel való kapcsolatának árnyoldaláról vallott Judie (BorsOnline)
Barnai Judit, azaz Judie és a rapper kapcsolata már 4 éve foglalkoztatja folyamatosan a rajongókat és persze a rosszakaróikat is. Curtis és kedvese megéltek már szép és nehéz időszakokat is, de végül mindig kitartottak egymás mellett, sőt a napokban el is jegyezték egymást. Judie most először mesélt nyíltan, kendőzetlen őszinteséggel a kapcsoltuk á
szept. 6
13:15
58 évesen sokkolóan felismerhetetlen a Vissza a jövőbe-filmek legszebb csaja (Promotions)
Így néz ki most Michael J. Fox egykori barátnője, Jennifer, aki elbűvölte a nézőket az első filmben.
szept. 6
13:15
Révész Máriusz: A mozgás szeretetét a közös élményen keresztül lehet megszerettetni a gyerekekkel (Magyar Hírlap)
Az Aktív Sulikezdés programjairól levélben tájékoztatták az iskolákat, a különböző sportprogramokat ingyenesen vagy kedvezményesen biztosítják.
szept. 6
13:15
Orbán Viktor: Európa három nagy kihívás előtt áll (Demokrata)
"Az első kihívás a béke kérdése, a második a versenyképesség" – fogalmazott a kormányfő.
szept. 6
13:15
Brüsszelből azért támadják Magyarországot, mert nem a háború, hanem a béke pártján állunk (Magyar Nemzet)
Brüsszelben folyamatos és rendkívül durva hangulatkeltés zajlik Magyarországgal szemben azért, mert a háború helyett a béke pártján áll.
szept. 6
13:15
Megkérdezték Orbánt, találkozik-e Zelenszkijjel Olaszországban – videón a válasz! (Mandiner)
A magyar miniszterelnök beszédet mondott az olaszországi nemzetközi biztonságpolitikai fórumon.
szept. 6
13:15
A rendőröket is sokkolta a látvány: újabb tragédia történt a Balatonnál (naphire.hu)
Újabb holttest került elő a Balatonból.
szept. 6
13:21
Újabb szeméremsértő botrány a Fideszben (Piac és Profit)
Lassan számolni is nehéz lesz a sikamlós fideszes ügyeket. A kegyelmi-botrány, a Szájer féle csatornamászás, a gyermekpornó fotókat gyűjtögető külügyi képviselő után most itt van a homoszexuálitással gyanúsított pap esete.
szept. 6
13:21
Megint kígyóznak a sorok a magyar bankokban: egyre többen zsebelnék be az állami ingyenmilliókat (Pénzcentrum)
Némi visszakapaszkodás látszik a babaváró hitelek kihelyezésében derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) héten publikált friss adataiból. A babvárók esetében április óta most júliusban fordult először elő, hogy az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az előző havit. Elmondható tehát, hogy a jelzáloghitelek és a személyi hitelek mellett a baba
szept. 6
13:21
Nagy hatótávolságú fegyverek Oroszország elleni bevetését sürgette az ukrán elnök (hirado.hu)
A ramsteini tanácskozáson Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter bejelentette: az Egyesült Államok újabb, 250 millió dolláros katonai támogatást nyújt Kijevnek.
szept. 6
13:21
VV Virág furcsa állapotban őrjöngött az interneten (Ripost)
Véresen és részegen üvöltöztött VV Virág.
szept. 6
13:21
Pap és Konkoly úszásban, Kiss és Varga kajak-kenuban döntős (m4sport.hu)
Pap Bianka és Konkoly Zsófia is magabiztosan jutott be pénteken az esti úszódöntőbe abban a számban, amelyben címvédőként indult a párizsi paralimpián. Kajak-kenuban szintén döntős lett előfutama megnyerésével a három éve ugyancsak aranyérmes Kiss Péter Pál, valamint a Tokióban bronzérmes Varga Katalin.
szept. 6
13:21
Szakértő: csapadékos ősz várható, és hideg lesz novemberben (Infostart)
A jövőben enyhébb, és rövidebb telekre, és hosszabb nyarakra lehet számítani, a mostani ősz az átlagosnál hidegebb lehet – mondta Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója.
szept. 6
13:21
Raiffeisen: blokkolta az orosz bíróság a leánybank eladását (vg.hu)
Működtetni szabad, eladni nem.
szept. 6
13:21
A gépek irányítanak? Így formálja az algoritmus a digitális kultúrát (Glamour)
A digitális világban egy új csatatér bontakozik ki: emberek küzdenek a rendszerek ellen, akik irányítani próbálják a mindennapi online tevékenységeinket. A mesterséges intelligencia térhódításával új frontvonalak alakultak ki az emberi kreativitás és a gépek által vezérelt tartalomgenerálás között.
szept. 6
13:21
Rétvári Bence: Ha Brüsszel migránsokat akar, megkaphatja! (Magyar Hírlap)
Az államtitkár emlékeztetett, Magyarország a déli határon épült kerítéssel nemcsak a saját határait, hanem Európa külső határait is védi.
szept. 6
13:21
Gulyás Michelle olimpiai bajnokként a megújult öttusa népszerűsítésén dolgozik (Demokrata)
DO60 LaserFun néven országos roadshowt indít útjára a Magyar Diáksport Szövetség.
szept. 6
13:21
Budapesten keresztül jöhetnek Nyugat-Európába a kínaiak (Forbes)
A kínai-magyar barátság újabb állomásaként légikikötő építéséről állapodott meg Nagy Márton a kínai kulturális és turisztikai miniszterrel. Mi történt? Nagy Márton Pekingben együttműködési megállapodást írt alá a kulturális és turisztikai miniszterrel – írta meg az MTI. Az elmúlt évek adati alapján Magyarország egyre népszerűbb úti céllá válik a kí
szept. 6
13:21
A sofőr nem akarta elismerni hogy balesetet okozott, aztán előkerült a kamera. (Magyar Nemzet)
Az ilyen esetek miatt van létjogosultsága a fedélzeti kamerának.
szept. 6
13:21
Érettségi után azonnal szülni kell egy gyereket (AC News)
Háború nélkül is apadna az oroszok lélekszáma, hát még így, hogy a fronton életerős férfiak százezrei lelik a halálukat.
szept. 6
13:21
Taocsalás: két év felfüggesztettet kapott a több mint 130 milliót elcsaló szegedi egyesület elnöke (Telex)
Az egyesület 4 éven keresztül tévesztette meg az állami szerveket, és tévedésbe ejtette az őt támogató 40 gazdasági társaságot is, akik így megtévesztették az adóhatóságot.
szept. 6
13:21
Odáig van a csokoládéért? Kiderült, miért annyira ellenállhatatlan sokunk számára (EgészségKalauz)
Önnek is hatalmas önuralomra van szüksége ahhoz, ne falatozzon állandóan csokoládét?
szept. 6
13:21
Ilyen a világ leghosszabb mellszőrzete. Döbbenetes tények a szőrről (Bien)
Tudtad, hogy 6 évig nő egy hajszál és akár saláta is nőhet a szőrödből? Hihetetlen tények következnek a hajról és a testszőrről!
szept. 6
13:23
Nagy-Britannia légvédelmi rakétákat szállít Ukrajnának (hirado.hu)
John Healey brit védelmi miniszter a héten bejelentette, hogy Nagy-Britannia évente 3 milliárd font (1400 milliárd forint) értékű segélyben részesíti Ukrajnát.
szept. 6
13:23
Sétányt, rakpartot, teret és hidakat is lezárnak Budapesten a hétvégén (Magyar Nemzet)
Futóverseny lesz, nem hacacáré.
szept. 6
13:27
Orbán Viktor: a prioritás a versenyképesség (hirado.hu)
A magyar kormány az uniós elnökség prioritásának a versenyképesség helyreállítását választotta – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök Olaszországban, az idén 50. alkalommal megrendezett Cernobbiói Fórumon.
szept. 6
13:27
Több orosz régióban helyi választások kezdődtek (ATV)
Oroszország 49 régiójában megnyíltak a szavazóhelyiségek,- jelentette be Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság (CIK) elnöke újságíróknak.
szept. 6
13:27
Németország további 12 önjáró löveget küld Ukrajnának (444.hu)
Az Egyesült Államok pedig újabb, 250 millió dolláros csomaggal támogatja Ukrajnát.
szept. 6
13:27
A Salmonella baktérium lehet a klímaváltozás egyik nyertese (Agrofórum)
A Salmonella enterica évente 1,2 millió ember megbetegedését okozza az Egyesült Államokban. Egy új tanulmány szerint a szalmonellafertőzést elősegíti a magas páratartalom és a növénybetegségek.
szept. 6
13:27
Németh Szilárd: A rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar családoké Európa legolcsóbb villamos energiája és földgáza (Magyar Hírlap)
A kormánybiztos hangsúlyozta: ez is jól mutatja, hogy sikeres volt a kormányzati rezsivédelmi döntés.
szept. 6
13:27
Megfagyott a levegő az Európai Parlamentben, amikor Dobrev Klára elmondta, mire készül (Nyugati Fény)
Dobrev világossá tette, mit jelent a baloldali politika a 21. században, a képviselők néma csendben hallgatták.
szept. 6
13:27
Deutsch: Magyar Péternél most érkezett el az idő, hogy felfedezze Ózd létezését (Mandiner)
A kormánypárti politikus szerint a Tisza Párt a DK, az MSZP, a Momentum által kitaposott, saját hazájuk ellen áskálódó nyomvonalon kívánják az európai parlamenti munkájukat folytatni, ez abból is kiderül, hogy hallgattak a képviselői, amikor Magyarországot a Nemzeti Kártya miatt támadták az EP-ben.
szept. 6
13:27
Európában a magyar családok fizetik a legalacsonyabb villany- és gázszámlát (Magyar Nemzet)
Ennek ellenére a baloldali politikusok a bevezetése óta eltelt tizenkét évben folyamatosan támadják és meg akarják szüntetni a rezsicsökkentést.
szept. 6
13:27
Két gyáróriás összefogott, hatalmas lökést kaphat a hidrogénes hajtáslánc-technológia (Autószektor)
A BMW 2028-ban tervezi sorozatgyártásba küldeni első üzemanyagcella-technológiára épülő tisztán elektromos meghajtású modelljét (FCEV – Fuel Cell Electric Vehicle), amellyel újabb tisztán elektromos hajtáslánc-alternatívát kínál fel ügyfeleinek. Az üzemanyagcellára épülő hajtáslánc-technológia következő, sorozatgyártásra érett generációjának kifejl
szept. 6
13:27
Az EigenLayer 86 millió tokenelosztást tervez egy „stakedrop” keretében (BitcoinBázis)
Az EigenLayer restaking protokoll bejelentette az érdekelt felek számára szervezett, „stakedrop” néven emlegetett airdrop második körét. Ebben a stakedropban 86 millió EIGEN tokent osztanak szét az érdekelt felek között, beleértve a stakereket, a csomópontok üzemeltetőit, az ökoszisztéma partnereit és a közösség tagjait. A disztribúció a március 15
szept. 6
13:29
Orbán Viktor: A prioritás a versenyképesség (Magyar Hírlap)
A kormányfő úgy vélte, hogy újra kell gondolni az uniós zöldmegállapodást, mert sok esetben szembemegy az európai cégek érdekeivel.
szept. 6
13:29
"Ilyen könnyen nem szabadulnak meg tőlem" – üzent Karsai Dániel, miután a halálhírét keltették (Nyugati Fény)
Reagált az ALS-sel küzdő alkotmányjogász.

Keresés