A páncélozott járművek mostanság sokféle formában és méretben kaphatók. A Cadillac Escalade-et a páncélozott járművek zászlóvivőjét, de például az S-osztáyt is sokszor használják különböző államfők és politikusok védelmére. Viszont azt nem sokan gondolnák, hogy a képen látható Lucid Air Shappire egy golyóálló jármű. A különleges modellt a US Armor
A Yettel összesített adatok alapján folyamatosan vizsgálja a hálózatán zajló forgalom típusát és intenzitását mind a belföldön, mind a külföldön mobilt használó ügyfelek esetében. Most a szabadságokkal teli nyári időszakot elemezte a vállalat, érdekes megállapításokat nyerve az adatokból.
Idén várhatóan 164,9 milliárd dolláros lesz az európai reklámköltés a WARC Global Ad Spend Outlook 2024/25 című kiadványa szerint, ami éves összevetésben 5 százalékos növekedésnek felel meg. Az EMEA térségben az Egyesült Királyságban és Franciaországban fejlődik majd leggyorsabban a hirdetési piac. A WARC elemzése szerint a legnagyobb európai reklá
Curtis és párja, Barnai Judit sok nehézségen mentek keresztül kapcsolatuk során, de mindig kitartottak egymás mellett. Most pedig boldogabbak, mint valaha, hiszen már vőlegényként és menyasszonyként hivatkozhatnak egymásra. A sportolónő most először mesélt nyíltan kapcsolatuk árnyoldalairól, és arról, milyen megpróbáltatásokkal kellett szembesülnie
Elektromos gépjármű töltőállomások vidéki telepítésére költi a kormány az idén tavasszal felvett 1 milliárd eurós kínai hitel egy részét – tudta meg a Portfolio. Ezt a célt az EU-s helyreállítási hitelkeret terhére tervezte megvalósítani a kormány a megjelenés előtt álló, 28 milliárd forintos pályázatból. A brüsszeli pénz azonban valószínűleg nem,
Számos teória szól manapság a pénzügyi tudatosságról, azonban Magyarországon nem mindegyik eljárás vezet garantált sikerhez. A Pénzcentrum mostani cikkében annak járt utána, milyen eszközökre érdemes leginkább hagyatkoznia a takarékoskodó magyaroknak.
Komoly egészségkárosító hatásuk lehet az interneten árult szemaglutid hatóanyagú szereknek - állapították meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara és a Kaliforniai Egyetem kutatói - olvasható a baranyai felsőoktatási intézmény közleményében.
Magyarországon már szinte mindenki találkozott a REpont automatákkal, amik miatt alaposan átalakult az élet itthon is. A palackokat azonban nem mindenki váltja vissza.
Az asztrológiában az égitestek különböző sebességgel haladnak. Gyakran megállnak az útjukon, majd egy ideig hátráló, azaz retrográd mozgást végeznek. Ennek a folyamatnak van egy úgynevezett árnyékidőszaka: az a pillanat, amikor az égitest megáll az égi útján, és szép lassan hátráló mozgásba kezd.
A dunavecsei plébánosról pénteken derült ki, hogy egy kormányzati körökbe is eljutott akta szerint homoszexuális kapcsolatai voltak. A pap korábban Pesti Srácok és a Megafon irodáit is megszentelte.
A Santa Barbara-i a 3 Minute Film Festival a háromperces alkotások kreativitását és üzenetét ünnepli és nagy elismerésnek számít a filmkészítők körében.
Zarándokútra általában nem egyszer megy el életében az ember. Az első alkalommal megtapasztalt lelki élmény hatására ugyan elkezdhetjük átrendezni az életünket, közelebb kerülni ahhoz a belső lényegünkhöz, akik valójában vagyunk, de amíg nem sikerül magát az életünket zarándokúttá változtatnunk, addig vissza-visszajárunk megmerítkezni a lelki szaba
2023 októbere óta a veszteségek a szerződést aláírók és a mozgósítottak körében nem csökkentek heti 100 alá, míg egyes hetekben az orosz újságírók több mint 310 önkéntes halálát jegyezték fel.
Az Európai Ház - Ambrosetti fórumon, a Comói-tó melletti Cernobbióban, az üzleti élet, az ipar vezető személyiségei, diplomaták és kormánytagok találkoznak Olaszországból és külföldről egyaránt. Itt, a nyitónapon szólalt fel Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.
Az őszi munkák mindig is fontosak a kertben. Szeptember és október az ültetések és a télre való felkészülés időszaka. Lássuk, milyen teendőink akadnak ebben az időszakban az örökzöld növények körében.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az elmúlt hónapokban a Telegram a vártnál többször is szerepelt a címlapokon, néhány incidensről azonban biztosan szívesen lemondtak volna a vállalatnál. A közel egymilliárd felhasználóval rendelkező csevegő-applikáció büszke arra, hogy a titkosításra és anonimitásra fekteti a fókuszt. Ez lett ugyanakkor a vállalat alapítójának, Pavel Durovnak a ve
Veres Amarilla két tussal alulmaradt az elődöntőben, majd simán kikapott a vigaszágon, így ötödik lett a női párbajtőrözők A sérültségi kategóriájában a párizsi paralimpián.
Tóth Máté ügyvéd a Patrióta legfrissebb videójában ezt a rendkívül veszélyes folyamatot mutatja be, és azt is elmondja, mit tehetünk a formálódó szellemi diktatúra ellen.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 24 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Capital Hitelház Zrt.-re és időszakosan megtiltotta a társaságnak új kezességvállalási ügyletek megkötését a fedezetértékelés, az ügyfélminősítés, a monitoring tevékenység, az adatszolgáltatás, illetve az értékvesztés és céltartalékképzés kapcsán feltárt hiányosságok mia
Az USA munkaerőpiaca augusztusban is a vártnál gyengébben teljesített. Ez egyre inkább arra utal, hogy a Fed túl sokáig késlekedett a kamatcsökkentésekkel, miközben az infláció elleni harcot helyezte előtérbe, ami súlyos munkaerőpiaci következményekkel járt. Egyre valószínűbb, hogy az amerikai jegybank szeptemberben 50 bázispontos kamatvágással kez
Az Inspiráló Nők jelölőbizottságának tagja, Lékai-Kiss Ramóna többek között arról mesélt a Femcafe.hu-nak adott interjújában, ki számára a legnagyobb női példakép.
Bűnösnek találta Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt korábbi elnökét a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság (SB) közvetett korrupció vétségében. A volt politikust két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott négy év próbaidővel. A döntés viszont nem jogerős, ugyanis a védelem még a tárgyalóteremben fellebbezett.
A hiány fokozatos csökkentésére tett erőfeszítésekről, a kis- és középvállalkozások (kkv-k) hitelhez jutási nehézségeiről, valamint a célzott gazdasági ösztönzőkről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio-nak adott interjújában. Elmondása szerint a kormány olyan programokat tervez, amelyek célzottan segítik a vállalkozásokat, miközben tov
Először sportoláshoz hordták a sneakereket, később már a hétköznapokban is, aztán popkulturális ikonok lettek belőlük. Jelképek, becstárgyak. Most ott tart a dolog, hogy menő dolog lett őket gyűjteni és vannak, akik több hónapon át spórolnak azért, hogy százezreket kiadjanak egy-egy népszerű darabért. Mégis, mi ez a nagy sneaker-őrület? Egyáltalán,