Az orosz eszközt vasárnapra virradóra észlelték Románia légterében, és Tulcea megyében lehetséges "becsapódási zónát" is azonosítottak. Még folyik a környék átvizsgálása.
A Bagin család 380 hektáros farmján generációk óta folyik mezőgazdasági tevékenység, legfőképp sertéstenyésztés és dinnyetermesztés. A klímaváltozás és a piac kihívásai ellenére a család innovatív megoldásokkal tartja fenn gazdaságát.
Borturisztikai programok, tárlatok, a felújított miskolctapolcai Ellipsum élményfürdő, Lillafüred szépségei várják a Miskolcra látogató turistákat, akik a leégett Barlangfürdőt egy ideig kénytelenek elkerülni.
A nem-bináris és transz előadóművészek mostanság sok fejtörést okoznak például a díjátadók kategória megnevezéseinél, de sokat is köszönhet nekik a queer közösség.
A végén még egyszer odapörköltek Mixiék, akik a verseny mellett a power stage-et is megnyerték, így a maximális 35 ponttal távoztak Győrből. Csomós Mixiék az első napon nagyon siettek a a II. WHB Győr Rallyn, a másodikon kicsit óvatosabban mentek, a belvárosi gyorson pedig adtak a látványra is, méghozzá nem is kicsit. Bakonybélen már feljebb
Az Audi német autógyár egy belgiumi üzemének dolgozói mintegy 200 gépkocsikulcsot koboztak el, hogy megpróbálják rákényszeríteni a vezetőséget a telephely jövőjének tisztázására - írták vasárnap a helyi lapok.
Kezdetben a Heroin nevű gyógyszert orvosi áttörésként üdvözölték, mivel enyhülést nyújtott a tuberkulózissal, tüdőgyulladással és más súlyos betegségekkel járó súlyos köhögés ellen.
A georgiai ámokfutó tini édesanyja kapcsolatba lépett a tragédia a napján az iskolával, hogy "súlyos vészhelyzetre" figyelmeztessen, és azt kérte, ellenőrizzék a fiát.
Esővel, széllel és lehűléssel kezdődik a jövő hét, majd szerdán már ismét sok napsütés várható. A hét második felében kiadós esőre kell számítani, sokfelé lesz erős a szél és a legmelegebb órákban is mindössze 20 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről ad ki gyorstájékoztatót, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden inflációs, pénteken ipari és építőipari adatokat közöl. A PM előző tájékoztatója szerint július végéig az államháztartás központi alrendszere 2443,3 milliárd forintos hiánnyal z
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 568,12 ponttal, 0,78 százalékkal mérséklődve 72 297,19 ponton zárta a hetet. A részvénypiac összforgalma 62,164 milliárd forintról 38,936 milliárd forintra csökkent heti összevetésben, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a múlt pénteki záráshoz képest. A BÉT enyhe csökkenéssel és ala
Már két éve nincs közöttünk II. Erzsébet. A 70 éven keresztül uralkodó brit királynő után káosz maradt, és több csapás is sújtotta a famíliáját. Utódja III. Károly király és Katalin hercegné is rákkal küzd. Kedvenc fia, a szexbotrányba keveredő András "eltűnt a süllyesztőben", unokái Vilmos és Harry között pedig továbbra is dúl a testvérháború. Rom
Az elektromos autók jövője egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megvalósuljon az extra hosszú hatótáv. A szilárdtest-akkumulátorok fejlesztése révén akár 2027-re megjelenhetnek olyan modellek, amelyekkel egy töltéssel több mint 960 kilométert lehet megtenni. A szilárdtest-akkumulátorok – amelyek sokkal több energiát képesek tárolni egy adott térfogatba
Dánia Albert Grönbaek és Yussuf Poulsen góljával 2-0-ra legyőzte Szerbiát a Nemzetek Ligája A-divíziójában, így két meccs után hibátlan mérleggel vezeti a 4. csoportot.
Reggel cigi mellé, délután tanuláshoz, este bulizáshoz, akár napi 24 dobozzal – észre sem vesszük, de sok gyerek energiaitalon él. Az Igazságügyi Minisztérium új rendelettervezetében pontosan meghatározzák, milyen tartalmú energiaitalokat nem lehetne 18 éven aluliaknak eladni a jövőben.
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Mesés táj, mesés borok, mesés emberek! Ez a három folyó völgye, amelynek kapuja egy erőteljesebb kőhajításnyira van csup
Az éhes kutya erősebb, mint a jóllakott farkas, ezzel az ukrán mondással indított legújabb modelljük premierjén Vakhtang Dzsukasvili márkaalapító és vezérigazgató, akik előszeretettel használta ismertetőjében a kemény jelzőt: A Torsusnál tudjuk, hogy ha a világ legkeményebb terepjáró buszát akarjuk megalkotni, akkor keménynek kell lennünk magunkhoz
Elkezdődött a Sztárbox második évada, a műsor második részének felvételén renegeteg híresség tette tiszteletét, Lola például monoklival érkezett, Németh Kristófot pedig a Magdi anyust alakító Fodor Zsóka is támogatja a nézőtéren.
Új csapattagokra is számít Csipes Tamara visszavonulásával az olimpiai bajnok kajakozó eddigi párostársa, Gazsó Alida Dóra. A 24 éves versenyző élete első olimpiáján, Párizsban két érmet és egy hatodik helyet szerzett.
Esővel, széllel és lehűléssel kezdődik a jövő hét, majd szerdán már ismét sok napsütés várható. A hét második felében kiadós esőre kell számítani, sokfelé lesz erős a szél és a legmelegebb órákban is mindössze 20 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Már korán felismerte, hogy az ő útja a színészet lesz, és azóta is folyamatosan bizonyítja, hogy a tehetség mellett a szorgalom, a kitartás, az érzékenység és az őszinteség is elengedhetetlen a sikerhez. Pálmai Anna, a Katona József Színház színésznője rendkívül erős nő, aki minden helyzetből igyekszik tanulni, és nem fél beszélni az érzéseiről. A
A klímaváltozás mellett a biológiai inváziók jelentik a legnagyobb kihívást erdeinkre nézve. Nekünk, erdészeknek hadakoznunk kell a már megjelent inváziós, azaz tömegesen elterjedt idegenhonos fajokkal, ugyanakkor fel kell készülnünk újabbakra is.
A kétszeres Pdc-világbajnok Peter Wright is győzelemmel kezdett a European Tour antwerpeni állomásán, a Flanders Darts Trophy-n. A Sportal a helyszínen kérdezte a skót dartsjátékost többek között arról, hol tart most a korábban emlegetett visszatérésében és hogyan várja a két hét múlva esedékes budapesti Et-versenyt, a Hungarian Darts Trophy-t.
Primoz Roglic diadalmaskodott a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, amelynek vasárnapi záróetapján a svájci Stefan Küng bizonyult leggyorsabbnak, az olimpiai negyedik Valter Attila az 58. helyen zárta az időfutamot és a 25. pozícióban az összetettet.