Arne Slot szerint elsősorban a Liverpool hihetetlen labda nélküli munkamorálja vezetett Manchester United elleni, 3-0 arányban aratott győzelméhez az Old Traffordon.
Február, május és július után szeptember elsején is meghaladta az uniós elvárást a magyarországi földgáztárolók töltöttségi aránya. Így a kötelezőnél korábban teljesült mind a négy idei köztes feltöltési célérték. A most mintegy 90 százalékos mutató azt jelenti, hogy a novemberre előírt szint is jóval határidő előtt valóra válik. A hazai családok a
Az elmúlt időszakhoz képest kifejezetten aktív az orosz-ukrán front. A kurszki orosz területre betörő ukrán csapatok továbbra is őrzik pozíciójukat és lassan haladnak előre. Eközben viszont a betöréssel nem érték el azt a célt, amit szerettek volna, tehát elvonni az orosz egységeket a front meglévő szakaszairól. A friss hírek szerint a jól ismert “
Charles Leclerc Monaco után a Ferrari otthonában, Monzában is futamot nyert a 2024-es Formula 1 kiírásában, videón mutatjuk, hogyan szólt olasz himnusz a hazai közönség előtt.
Szombaton emberi csontokat találtak a Brooklyn Bridge Park partján; ebben a hónapban ez már a harmadik alkalom, hogy lehetséges emberi maradványokra bukkantak a folyóparti parkban. A hétvégén kapta a hátborzongató hívást a rendőrség, miszerint ismét titokzatos maradványok kerültek elő a Hudsonból.
Szabályos-e a munkáltató eljárása, hogy a szülési szabadság időtartamára nem részesíti cafeteria juttatásban (SZÉP-kártya) a munkavállalóját? Megsérti ebben az esetben az egyenlő bánásmód követelményét az anyaságával összefüggésben? Kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.
Idén 3,4 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg a Nemzeti Tehetség Programot, amelyben több ezer tehetséges fiatal kap támogatást - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Sokszor hallottuk már, de egyszer is elgondolkodtunk-e rajta, hogy valóban ki is Soros Alex vagy a Soros-klán generálisa, Soros György? Azontúl, hogy egy amerikai baloldali oligarcha.
A külkereskedelmi adatok arra utalnak, hogy a fogyasztás és az export mellett a harmadik fontos felhasználási területen, a beruházásoknál sincs élénkülés.
Nehéz a helyzet az Ukrajna elleni orosz háború fő térségében, Kelet-Ukrajnában, de kijevi részről minden szükséges intézkedést megtettek, hogy ellenálljanak a támadásoknak - közölte vasárnap Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg főparancsnoka.
Nem mindennapi módon jelent meg a velencei filmfesztiválon Richard Gere. A sármos színész a családjával együtt ment az eseményre. Gyönyörű felesége és a fia társaságában lépett a vörös szőnyegre.
A Hang Seng index vezetésével többnyire esést láthattunk hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken. Ezt követően Európában kisebb esést láthatunk, Amerikában pedig a mai napon nem lesz kereskedés. Gazdasági események szempontjából idehaza a külkereskedelmi adatok második becsléséről érdemes figyelni, nemzetközi szempontból azonban különösen a hét második f
Az MI megérkezett, szinte mindenhol jelen van: a mobiltelefonunkban, az okoseszközeinkben otthon, sőt, talán már a munkahelyünkön is. A nemzetközi és hazai vállalatok egyaránt bevetik a technológiát, és ez alól a felsőoktatás sem kap felmentést. Az Itbusiness podcast-sorozatának aktuális epizódjában vendégünkkel, Balogh Attilával, az Óbudai Egyetem
A daganatos megbetegedések hatékony kezelésének kulcsa a korai diagnosztika és a személyre szabott terápia. A most induló közös kutatás-fejlesztés célja az onkológia területén működő informatikai döntéstámogató megoldás fejlesztése. A bioinformatikai, genomikai és képalkotó diagnosztikai adatokra épülő mesterséges intelligencia (MI) alapú fejleszté
Egész napos ingyenes őszköszöntő-nyárbúcsúztató családi rendezvénnyel, zenével, bábszínházzal, interaktív játékokkal várják a kicsiket és a nagyokat a budapesti Várkert Bazár Öntőház udvarán szeptember 8-án.
Siófok volt a legnépszerűbb hazai úti cél nyáron a magyarok körében a Szallas.hu-n bonyolított foglalások alapján. Budapest, Eger, Balatonfüred és Hajdúszoboszló is vendégek tömegeit vonzották. Az országos nyári belföldi foglalások 36 százaléka legfeljebb 50 ezer forint értékű volt, és az 1-2 éjszakás vakáció volt a legjellemzőbb.
Még mindig homály övezi, pontosan miért döntött a válás mellett Jennifer Lopez és Ben Affleck, a popdíva azonban nemrég titokzatos posztot töltött fel a közösségi oldalára.