Létezik egy japán gyógymód, ami elsőre pofonegyszerűnek hangozhat, de kutatások bizonyítják, hogy testünk védekezőképességére és kiegyensúlyozottságára fantasztikus hatással van. A shinrin-yoku, vagyis erdőfürdőzés a nyolcvanas évekből ered, amikor a japán kormány arra buzdította a lakosokat, hogy használják ki a háromezer négyzetmérföldnyi erdős t
A németországi Münchenben adta utolsó koncertjét Adele, aki bejelentette, onnantól kezdve határozatlan időre beszünteti a turnézást, helyette inkább a pihenésre koncentrál.
A MOHU és a Strand Fesztivál együttműködésének köszönhetően több tízezer palackot váltottak vissza a fesztivál ideje alatt. Telepített automaták, egy egyedülálló HORECA megoldás, valamint szemléletformáló workshopok várták a fesztiválozókat és az őket kiszolgáló vendéglátó egységeket.
A magyar válogatott kapus, Gulácsi Péter nevével kezdődik a német sportlap, Kicker második fordulójának álomcsapata, ahova a német élvonal legjobb teljesítményt nyújtó játékosai kerültek be.
A pszichopatákra általában kegyetlen gyilkosokként gondolunk, pedig nagyon sokan köztünk járnak, sőt sikeres életet élnek. A magas rangú vállalati vezetők hajlamosak pszichopata vonásokat mutatni, de nem minden gonosz főnök pszichopata. A potenciális pszichopaták standard szűrővizsgálata a Hare Psychopathy Checklist.
Megkezdődtek az Egyesült Államok nemzetközi teniszbajnokságának, a Us Opennek a nyolcaddöntős küzdelmei: a férfiaknál Andrej Rubljov és Casper Ruud is vereséget szenvedett, míg a nőknél a címvédő Coco Gauff szintén kiesett.
Siófok volt a legnépszerűbb hazai úti cél nyáron a magyarok körében a Szallas.hu-n bonyolított foglalások alapján. Budapest, Eger, Balatonfüred és Hajdúszoboszló is vendégek tömegeit vonzották. Az országos nyári belföldi foglalások 36 százaléka legfeljebb 50 ezer forint értékű volt, és az 1-2 éjszakás vakáció volt a legjellemzőbb.
Megszületett az ítélet a 2016 óta húzódó Quaestor-ügyben, a cég a 2015-ös brókerbotrányok egyik kulcsszereplője volt. A Fővárosi Főügyészség a Quaestor cégcsoport tulajdonosát és vezetőjét, Tarsoly Csabát és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg, öt v
A sajtószabadságot támogató orosz elnök a nyugati cenzúráról, az olimpiai eszmék nyugati eltiprásáról és a háború nyugati kiprovokálásáról értekezett egy mongol lapban.
Megszólalt a kórházban fekvő Ónodi Henrietta állapotáról a nővére, Vujity Tvrtkonak árult el részleteket: "Két hónap kóma után derült ki, milyen komoly agysérülése van."
A súlyos szárazságot kihasználva a tartálykocsi-tulajdonosok több száz eurót is elkérhetnek egy-egy szállítmány vízért, holott a törvény szerint a víz Olaszországban közkincs, amit magánszemélyek nem árusíthatnak. Súlyos vízhiány sújtja az idén az olaszországi Szicília szigetét. Caltanissetta városban például sok lakosnak már második hónapja nem fo
Szeptember első hetében is napos, száraz, meleg idő várható 32-37 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel, és csak elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. A hét végén némileg csökken a nappali felmelegedés, és 29-34 fok között alakulnak a maximumok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Az állattartó gazdaságok versenyképességének növelése és fejlesztése, valamint a védett őshonos és veszélyeztetett állatfajták megőrzésének támogatása kiemelt cél.
A közgazdásztól, egyetemi tanártól, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjától szeptember 4-én 15:30 órakor kezdődő egyórás beszélgetésre ingyenesen lehet regisztrálni és máris kérdezni.
A háborúk, geopolitikai feszültségek következtében megugrottak a katonai célú állami megrendelések, így a következő három évben a korábbiaknál is nagyobb bevételre számíthatnak a legnagyobb fegyvergyártók írja az Infostart.
Az elhízás okozta elhúzódó, alacsony fokú gyulladásos állapot és a cukorbetegség, illetve több ráktípus kialakulása közötti ok-okozati összefüggéseket vizsgálták a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) kutatói - tájékoztatta a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) kommunikációs főosztálya hétfőn az MTI-t.
Szeptember első hetében is napos, száraz, meleg idő várható 32-37 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel, és csak elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. A hét végén némileg csökken a nappali felmelegedés, és 29-34 fok között alakulnak a maximumok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Belgorod szeptember 2-án reggel ukrán rakétatűz alá került, a légvédelmi rendszer beindult a városban – közölte Vjacseszlav Gladkov, Belgorod régió kormányzója.
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokságban (Nfl) szereplő San Francisco 49ers első körben kiválasztott elkapójára, Ricky Pearsallra egy rablás közben lőtt rá egy 17 éves fiatal, most jelentés érkezett a játékos állapotáról.
A liberális sajtó azt latolgatta, az orosz propaganda által megtévesztett türingiaiak és szászországiak a keletről érkező szirénhangok miatt voksolnak az Alternatíva Németországnak pártjára.
A rosszabb anyagi helyzetben lévők életkörülményeinek javítása érdekében a szerb kormány mintegy 700 termék árát csökkentette jelentősen. A bejelentések szerint a kijelölt élelmiszerek és tisztítószerek ára vasárnaptól október végéig marad alacsony. A termékek (burgonya, alma, méz, fagylalt, borsó, pelenka, sampon, mosószer, hús, hal, felvágott, ri
Befektetői tájékoztatót tartott ma reggel a 4iG a péntek este közzétett negyedéves eredmények kapcsán, de a társaság vezetősége beszélt az átalakulással kapcsolatos hírekről is.
Az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali párt nyerte meg a vasárnap tartott tartományi választásokat a németországi Türingiában a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint, és a szomszédos Szászországban is versenyben van a győzelemért a Kereszténydemokrata Unióval (CDU).