"Azért vannak itt a gyerekek, hogy tanítsuk őket. Nem olyanok, mint a gépek, hogy beprogramozzuk, és úgy működnek, ahogy mi szeretnénk" – mondja Berecz Zoltán, a Fürkész Innovatív Általános Iskola alapítója.
Hogy állunk ma Magyarországon az ESG-vel? Ez a mozaikszó régóta szerepel a hazai vállalatok szótárában. Befektetői és kormányzati oldalról is nő a nyomás, hogy a cégek rendszeresen jelentsenek róla, mennyiben tesznek eleget a társadalmi és fenntarthatósági elvárásoknak. De hogyan tudnak “zöldre festés” helyett valóban jót tenni, és át is adni a jó
A német bankok már érzik a gazdasági stagnálás okozta feszültséget ügyfeleiknél, a Németország legnagyobb bankjai által képzett kockázati céltartalékok az év első felében csaknem 50%-kal emelkedtek – írja a Bloomberg.
Alacsonyabb szintre került a román lakossági fogyasztás az Eurostat felülvizsgálatai során, ezzel négy pozícióval hátrébb került az európai uniós fogyasztási rangsorban. A magyar életszínvonal-mutató is kisebb lett, de így is majdnem visszaelőztük Bulgáriát.
A sör eredete legalább 5000 évre vezethető vissza a Közel-Keletre, ahol a korabeli civilizációk fogyasztásának szerves része volt. Az ókori sumér és egyiptomi kultúrákban a sört még pénzeszközként is használták.
Idén nyáron a Magyar Honvédség nyolcadik alkalommal szervezte meg honvédelmi táborait, amelyekben csaknem négyezer diák vett részt; ebben az évben huszonöt különböző témájú tábort rendeztek 56 helyszínen - közölte a honvédelmi miniszter.
Idén már júliusban megkezdődtek a bértárgyalások a munkaadók, a munkavállalók és a kormány egyeztető fórumán, amelynek nyomán többféle bérigény látott napvilágot. Bár az egyeztetéseken a munkavállalók szerint nem beszéltek még konkrét bérigényekről, az MGYOSZ alelnöke szerint jövőre sem kizárt a kétszámjegyű minimálbéremelés. A munkavállalói oldalh
Elindult szeptember 1-jétől a Digitális Állampolgárság Program - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
A jelentős áresés ellenére továbbra is drágább a kígyóuborka, mint az utóbbi 5 évben bármikor. Augusztus elejétől kezdve komoly kínálati hiány alakult ki Lengyelország nagybani piacain mind hajtatott, mind szabadföldi uborkából. A hónap közepén a kínálat kezdett javulni, majd az augusztus 20-i körüli csúcsot követően a nagykereskedelmi árak szeptem
Harminc évvel a elsöprő sikerű debütáló albumuk megjelenése után az Oasis bejelentette, hogy újra összeállnak – túlzás nélkül tömeghisztériát okozva ezzel az Egyesült Királyságban és azon túl is. De vajon mi ennek az oka? A BBC ennek járt utána.
A forint intézményi állampapírok, így a magyar államkötvények és a diszkont kincstárjegyek a magyar államadósság legnagyobb részét teszik ki, megelőzve a lakossági piacot és a devizapiacot. Éppen ezért lehet lényeges kérdés, milyen befektetőknél vannak ezek az állampapírok és őket mi motiválja abban, hogy forintban denominált állampapírokba fektess
Nagyjából egy hónappal ezelőtt Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója bejelentette: nem akar veszteséges márkákat látni a cégcsoport kínálatában. Ezt a
III. Károly király legifjabb testvére, Edward edinburgh-i herceg 1993-ban kezdett randevúzni Sophie Rhys-Jonesszal, a későbbi Zsófia hercegnével, akit a család legtöbb tagja ugyan gyorsan a szívébe zárt, a néhai Diana kezdettől fogva riválisaként tekintett rá.
Villámcsapásként érte a Sztárbox műsorának rajongóit, hogy az egyik legígéretesebb versenyző, Henry Kettner kénytelen feladni a műsor előtt a versenyt, ugyanis súlyos fájdalmai lettek a felkészülés során.
A kereskedelmi láncok közül elsőként kezdett együttműködésbe a SPAR és a Diverzum, Magyarország legnagyobb diákkedvezményes platformja. A SPAR DIÁK JOKER kuponjaival három terméket is 20 százalékos kedvezménnyel vásárolhatsz meg, ráadásul bármelyik nap, akár többször is!
A szeptember első hete kihívásokkal és váratlan fordulatokkal teli időszakot ígér, a csillagok és bolygók mozgása jelentős hatással lesz a különböző csillagjegyekre. Az újhold energiái és a bolygók fényszögei új kezdeteket, de frusztrációt és konfliktusokat is hozhatnak. Heti horoszkóp következik.
Másfél-két évtizede jósolják a papírmentes iroda eljövetelét. Bár a papírdokumentumok gyártásának volumene valóban csökkent, Paperless Land partjait még távcsővel sem látjuk.
Napjaink egyik legnagyobb hatású szupersztárja, divat- és stílusikonja érkezett meg a Madame Tussauds Budapest zenetermébe. A produkció legújabb figuráját egy olyan emberről mintázták, aki egymás után tizenöt alkalommal töltötte meg a Madison Square Gardent, első férfiként szerepelt a Vogue címlapján, és rekordokat döntött a világkörüli turnéjával.
A Richter Gedeon szellemi öröksége előtt tisztelgő, 2022-ben indított díj olyan jó gyakorlatok, innovatív elképzelések megvalósítását teszi lehetővé, amelyek hosszú távon elősegítik a vállalat egyik legfontosabb társadalmi célkitűzésének, a hazai egészségügyi ellátórendszer modernizációjának megvalósítását.
Az ügyészség meglehetősen furcsa érveléssel állt elő, ugyanakkor kategorikusan nem cáfolta a 444.hu által megnevezett fideszes politikus érintettségét.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztály Gyümölcstermesztési Alosztálya tisztelettel meghív minden szíves érdeklődőt a 2023. szeptember 5-én Nagyaron megrendezésre kerülő DIÓ Szakmai NAP rendezvényre és az azt követő dióültetvény-látogatásra. A kamara az idei évben is megrendezi dió szakmai napját, amelyre ezút
359 tárgyalási nap és közel nyolc év után ítélet született a Quaestor-ügyben. A bíró szerint a vádlotti védekezések nagyrészt nem az ügy érdemi részéről szóltak, hanem arra mentek ki, hogy ne fejeződjön be az eljárás.
Elindult szeptember 1-jétől a Digitális Állampolgárság Program - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videójában.