Nem sokkal a meccsét követően menyasszony lett, ugyanis a ValóVilág tavalyi évadából is ismert Fenyvesi Barna egy gyűrűvel várta őt az öltözőben, miután az orvosi csapat megvizsgálta.
Az államtitkár rámutatott: a szakképzésben már komoly hangsúlyt kap a digitalizáció, s már több mint 700 digitális tananyag áll a diákok rendelkezésére.
A színész és a műsorvezető félelmetes tempót diktáltak az első, igazi versenynapon, amivel bizony alaposan meglepték Ördög Nórát és persze az ellenfeleiket is. Stohl András és Till Attila másodpercekre voltak a totális győzelemtől.
Elrajtolt az Ázsia expressz legújabb évada a TV2-n, amiben a közönség ismét együtt láthatja Krausz Gábort és Mikes Annát a képernyőn. A nézők nagyobb része természetesen nekik szurkol.
Június 13-án a bíróság már kimondta: Karsai ügyvéd emberi jogai nem sérültek az Európai Egyezmény 8. cikke alapján, amely a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot védi, és nem sérti a 14. cikket sem, amely a megkülönböztetés tilalmát garantálja.
A kormány intézkedésének hála soha nem látott pedagógus béremelés indult: idén 32,2 százalékkal nőtt a tanárok bére, jövőre pedig 21 százalékos béremelés várható - írta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) frakcióvezetője hétfői MTI-hez eljuttatott közleményében.
Bizonyára te is tapasztaltad már azt a bosszantó dolgot, hogy hiába vetted frissen a salátát, pár nap alatt megpenészedett a hűtőszekrényben. Létezik azonban egy olyan trükk, amelynek segítségével hosszabb ideig megőrzi frissességét ez a népszerű zöldség.
Nagy divatja volt egykoron a hidegtálaknak, melyek minden céges bulin a svédasztal fő attrakciói voltak. Majonézzel és tejföllel szinten mindent össze lehetett keverni, és imádjuk is a franciasalátát, a kukoricasalátát és a burgonyasalátát is, ám sokan talán nem is tudják, hogy párizsiból is lehetett hidegtálas finomságot készíteni!
Nincs otthon tűzhelytisztító? Semmi gond! Mutatunk két teljesen hétköznapi alapanyagot, amelyek minden háztartásban fellelhetők, és amelyekkel csillogóvá varázsolhatod a tűzhelyedet!
Most, hogy szárnyra kapott a hír, miszerint a Ted Lasso című filmsorozat új évadot kaphat, a készítők közkinccsé tettek egy olyan információt, amit eddig gondosan titokban tartottak: vajon mi lehetett abban az isteni kekszben amivel a főszereplő minden reggel betoppant a főnöke irodájába, végleg elnyerve ezzel a jéghideg angol milliomosnő szimpátiá
Sokak szerint a hetedik év vízválasztó egy házasságban, s a szakemberek szerint is gyakori, hogy egy tartós kapcsolat ennyi év után ér nehezebb szakaszba. Úgy tűnik azonban, Steiner Kristófnak és a férjének, Nimródnak nem kell ezzel megküzdenie. Az író, tévés a közösségi oldalán áradozott arról, hogy hét év házasság után is mennyire erős a kapcsola
A héten Budapest hat kerületében, a Csepel-szigeten, Sopronban és környékén, valamint a Szigetköz több településén várható szúnyoggyérítés - jelentette be a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Hétfőn mintegy 528 ezer általános iskolás és 214 ezer középiskolás diák kezdte meg a tanévet Szlovákiában. A szlovák oktatási miniszter szerint az új tanév a "bársonyos forradalom" éve lesz a szlovák közoktatásban, amelyből a tanév elején mintegy 1500 pedagógus hiányzik az álláskereső portálok szerint. A magyar állam 100 ezer forintos támogatását s
Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr. több mint két évtizede tartó házasságuk során megőrizték a köztük lévő szerelmet, amit legutóbb egy közös fotóval is megünnepeltek. A színészpár a Tudom, mit tettél tavaly nyáron forgatásán ismerkedett meg, ám eleinte nem kedvelték egymást, s a barátságuk csak később fordult szerelembe. Közös életük és fi
Olyanra készül a Volkswagen, ami még sosem történt a cég 87 éves történetében: költségcsökkentési okokból két németországi gyárát is bezárná, egy nagy autógyárat és egy alkatrészelőállító üzemet.
Harry herceg és Meghan Markle 2020-ban úgy döntöttek, lemondanak hercegi kötelezettségeikről és Amerikába költöznek, hogy amennyire lehet, normális életet éljenek. Egy valamivel azonban Harry nem számolt: azzal, hogy egy fontos szempontból ugyanúgy fogja érezni magát a felesége mellett, mint bátyja, Vilmos herceg mellett.
Az Opel kivételével az összes német autómárka 9 és 19 százalék közötti pluszt szedett magára egy évtized alatt. Az új kocsik átlagos súlya mintegy 1,7 tonna, ennek megfelelően nő a hosszuk és a szélességük is. Meddig lehet még hízni?
Ma már nem csak az állami szektor, de a Vosz tagvállalkozásainak nagyobb része komoly pénzügyi problémákkal küzd az egészségügyben is – mondta a Portfoliónak adott interjúban dr. Fábián Lajos Károly, a Vosz Egészségügyi Tagozatának elnöke.
Radikális, tanácstalan és abszurd megoldásokkal is lehet találkozni, miután életbe lépett az iskolai okoseszközök használatát korlátozó rendelet. Van, ahol a diákoknak otthon kell hagyniuk a mobilt, máshol csak a táskájukban tarthatják, és van, ahol pénzt szednek a szülőktől az értékmegőrzőkre. De olyan iskola is van, ahol digitális szigeteket épít
Második világháborús szovjet gyújtóbomba került elő Debrecenben egy ipari parkban, építési munkák közben - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje hétfő délután az MTI-vel.
A hazai piacon újdonságnak számító Yepp, teljesen digitális előfizetést eredetileg a fiatal közönségnek alkotta meg a Yettel, de az első két hónap eredményei alapján világosan látszik: az előfizetők között ugyanolyan arányban megtalálható a 18-35 éves korosztály, mint az idősebb, 36-55 év közötti előfizetők, azaz a kényelemre való igény átível a ge
Mivel a szójabab még szárítva is csak világosbarnás, mindig is érdekelt, hogyan lesz egy babból készült szósz ennyire sötét. A témát tovább bonyolítja, hogy korántsem minden szójaszósz barna, éppen nemrégiben találkoztam teljesen átlátszó szójaszósszal is. Ha végigkövetjük a szójaszósz egyébként nem is egyszerű elkészülését, mindenre választ kapunk