Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma júliusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
A bob hajtrend megannyi változata sorakozott fel év eleje óta, sikere töretlen, és talán nem árulunk el nagy titkot: továbbra is velünk marad. Ősszel ugyanis nemcsak divatos választás, de praktikus is. A nagy meleg után előkerülnek a szekrény mélyéről a közkedvelt garbók és sálak, aminek tökéletes kiegészítője a vállig érő frizura. Az őszi szezon b
A techguru szándékosan választotta a szeptemberi fekete dátumot: a péntek 13-mal San Franciscót emlékezteti a napra, amikor a vállalat elhagyja az általa gyűlölt várost.
Izgalmas versenyeket vár Tardos János, az Ibsa Judo elnöke, a Nemzetközi Judo Szövetség sportbizottságának tagja, a 2024-es párizsi paralimpiai játékok technikai delegáltja.
Tegnap este elstartolt A Kísértés, a párok próbája a TV2-n. Már az első adásból kiderült, hogy a kísértők egy kicsit sem szégyenlősek és mindent megtesznek majd a siker érdekében. Ma este a lányok akcióba lendülnek, amivel nem várt lavinát indítanak el.
Együttműködési megállapodást kötött a Novartis Hungária és a Goodwill Pharma. A partnerség elsődleges célja a portfolio-stratégiák optimalizálása, mely a hazai gyógyszerellátás-biztonság növeléséhez is hozzájárulhat. Hosszú távon azonban az együttműködés a két vállalat szándékai szerint regionális szintre is léphet, valamint a kutatás-fejlesztés te
A két év alatti gyerekeket a szülők ne engedjék a tévé-, okostelefon- és a számítógép képernyője, kijelzője elé - tanácsolták a svéd hatóságok hétfőn, amikor ismertették ajánlásaikat arról, hogy a gyerekek mennyi időt tölthetnek képernyő előtt.
Többen jelezték Igazgatóságunk felé, hogy a Badacsonyon az Egry József-kilátó és a Ranolder-kereszt között, az Országos Kéktúra útvonala menti fákon több lódarázsfészek is található.
Az ukrán légierő szerint a 2 óráig tartó légiriadó alatt a légvédelem 9 ballisztikus rakétát, 13 manőverező robotrepülőgépet és 20 drónt semmisített meg a Kijev, Harkiv, Dnyipro, Poltava, Mikolajiv és Zaporizzsja térsége ellen indított 35 rakétából és 23 drónból.
Fényűző események és luxusnyaralások, felhőtlen párkapcsolatok és hetente összegyűlő baráti társaságok – a közösségi médiát egykedvűen pörgetve rosszabb napjainkon könnyedén juthatunk arra a következtetésre, hogy mások élete sokkal szebb a sajátunknál. De mégis hogyan győzhetjük le ezt a kellemetlen érzést?
Megosztotta a norvég közvéleményt a múlt hét végén tartott spirituális esküvő. A trónutódlási rendben negyedik Márta Lujza hercegnő sokak szerint kihasználja rangját, miközben számos bírálat éri a büntetett előéletű, de a szeretet erejéről szónokoló férjét is.
Kim Kum-yong és Ri Jong-sik észak-koreai asztaliteniszezők állítólag komoly ideológiai vizsgálatnak lesznek alávetve a hazájukban, mert a párizsi olimpián összeálltak egy szelfi erejéig a dél-koreai versenyzőkkel.
Nem sok szó esik a szexuális kizsákmányolás áldozatává vált nőkről Magyarországon, mégis, ha jobban utánanézünk, látható, hogy egy létező és egyre terjedő problémáról van szó, beleértve az emberkereskedelmet is, a veszélyeztetettek köre pedig igen széles. Hajmási Dávid színészként szembesült először a problémával, ma azonban már tevőlegesen is rész
A vihar partot érés után tovább erősödött, és a meteorológiai hivatal szerint elérte az óránkénti 85 kilométeres sebességet, óránként 105 kilométeres sebességet is meghaladó széllökésekkel.
A külsőre és az életmódjukban is hasonló, betolakodó kagylófajok nem egyformán veszélyesek az őshonos kagylókra – állapította meg a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és a Toruni Egyetem (Lengyelország) munkatársainak közös kutatása.
A szélsőségek előretörését hozta a szeptember 1-jei két keletnémet tartományi választás. A centrumpártok közül csak a konzervatív CDU tudott talpon maradni. Jó eséllyel mindkét tartományban ők adhatják majd a miniszterelnököt, ehhez azonban meg kell kötniük egy nemkívánt szövetséget.
Az AERON egy meghitt reggeli Morning Mimosa keretében tért vissza a Copenhagen Fashion Week-re, amelyet az &Tradition, dán bútor- és világítás tervező cég által üzemeltetett Lille Petra Café-ban tartottak.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két fiatalkorú férfinak a bűnügyi felügyeletét, akik egy kiskorú sértettel végezhettek erőszakkal szexuális cselekményt.
Ahogy a nyár lassan véget ér, sokan aggódnak amiatt, hogyan őrizhetik meg az elért nyári formájukat és fittségüket az őszi hónapokban. A hosszú, napfényes napok elmúltával gyakran csökken a motiváció a testmozgásra és a helyes táplálkozásra, pedig ilyenkor is fontos odafigyelni magunkra. Szerencsére néhány egyszerű tippel és gyakorlattal továbbra i
Az ovuláció, vagyis a peteérés a menstruációs ciklus közepe táján következik be, és gyakran okoz ún. középidős fájdalmat. De mikor jelezhet ez nagyobb problémát?
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói, Sturm Ádám és Vellai Tibor új kutatásukban több fajnál is megfigyeltek egy úgynevezett élettartam-határvonalat, vagyis egy epigenetikai jelzés olyan csúcspontját, ami után a szervezet gyors hanyatlásnak indul.
A gázai hadműveletekhez hasonló konfliktusok esetén jogi kötelessége az exportengedélyek felülvizsgálata, mivel az érvényes kritériumok alapján London adhat ki kiviteli engedélyeket, ha egyértelműen fennáll a kockázat, hogy az adott hadfelszerelés használata a nemzetközi humanitárius szabályok súlyos sérelméhez vezethet – közölte David Lammy külügy