Lehet-e a horrorfilm nézése több egy izgalmas szórakozási formánál? Egyes szakértők szerint határozottan igen, mivel jótékony hatással van nemcsak a mentális, de akár a fizikai egészségünkre is. Kérdés, hogy a “horrorterápia" elsülhet-e fordítva?
Sikeresen indult az őszi szezon a TV2 számára. Az Ázsia Expressz ötödik évada az idősávja legnézettebb műsora volt mindhárom kiemelt korcsoportban, (A18-59, A18-49, A4+), a teljes lakosság körében pedig a heti műsortoplista első helyén áll (aug. 26-szept. 1., korcsoport: A4+). A közönségkedvenc kaland-reality mellett A Kísértés, a párok próbája is
Vannak ételek, melyek kölcsönhatásba léphetnek bizonyos gyógyszerekkel, befolyásolva azok felszívódását, hatékonyságát. Ilyen például a grapefruit. Hogy miért?
"A magyar állam nem működik, veszélyben van a hazánk. A Nemzeti Együttbűnözés Rendszere a szabadrablás utolsó fázisába lépett" – írja a Tisza Párt elnöke
Az ALS-ben szenvedő jogász a júniusi EJEB-döntés után fellebbezett, hogy a 17 tagú Nagykamara foglalkozzon az ügyével, de a testület ezt most indoklás nélkül elvetette.
Úgy érzed, te mindent megteszel annak érdekében, hogy eltűnjenek a zsírpárnák a hasadról, de mégsem jársz sikerrel? Hiába a diéta és a rendszeres testmozgás? Van egy olyan tényező, amiről nem is gondolnád, hogy gátolhatja a fogyást: a stresszes életmód bizony ellenünk dolgozik és akár úgynevezett kortizolhasat is okozhat.
A parlagfű pollenterhelése országosan nagyon magas – tart a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka. Orvosi tanácsok, amik segítenek átvészelni a parlagfű allergia tüneteit.
A büntetőeljárások közül több mint 50 esetben egy harmadik fél jelentette fel a tanárt a hatóságoknál, 22 esetben pedig a diákok vagy szüleik tettek feljelentést.
Míg a hétköznapi életben ritkán szánjuk rá magunkat a névváltoztatásra, a zene- és a filmiparban már szinte nem is számít meglepőnek, ha valaki úgy dönt, ő maga választ egy olyan nevet, amellyel szeretne befutni. Lehet, hogy úgy ítéli, túlságosan átlagos és sokat használt a neve, és akad olyan is, aki szerint túl bonyolult és kevésbé megjegyezhető,
Számtalan ember szed a vérnyomáscsökkentőt, melyről gyakran hallani, hogy azt inkább este, lefekvés előtt érdemes bevenni. A szakértők azonban már a következőt tanácsolják.
Azzal a Mike Pence-szel, akit Trump "puncinak" nevezett, majdnem meglincseltetett a Capitoliumot megrohamozó tömeggel és rettenetes dolgokat nyilatkozott róla.
Rengeteg minden történt az elmúlt tíz évben Sydney van den Bosch modell, a TV2 Szerencselányának életében. A szeptember-októberi GLAMOUR magazinban egy csodaszép beauty-anyag kíséretében idézi fel az elmúlt éveket, és néhány hasznos szépségápolási trükköt is megoszt az olvasókkal.
Antonio Banderas és gyönyörű szerelme, Nicole Kimpel közel 10 éve találtak egymásra. Bár a kapcsolatukat eleinte sokan nem nézték jó szemmel, hiszen azt hitték, Nicole okozhatta a színész és Melanie Griffith házasságának felbomlását, úgy tűnik, ez csak megerősítette a kapcsolatukat.
Az elmúlt napokban két fiatal tragikus halálát okozta a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok megszegése a síneken, a MÁV nyomatékosan kéri a szülőket és a pedagógusokat, hogy minden lehetséges eszközzel hívják fel a fiatalok figyelmét a vasúti közlekedés veszélyeire - írta a vasúttársaság az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.
A pletykálás sok évezredes szokás, ami akkor vált az emberi csoportok jellemzőjévé, amikor 150 fő körül stabilizálódott a csoportok létszáma. Hatezer éve, amióta írásbeliség van, a különböző szent írások (Talmud, Biblia, Védák) a hatalom szövegei.
Közszájon forog egy "bölcsesség", miszerint ha egy pár bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy szeretnének-e gyereket vállalni vagy kíváncsiak arra, hogyan birkóznának meg a nevelési kérdésekkel, akkor nincs más teendőjük, mint örökbe fogadni egy “szőrös gyereket". Valóban ennyiből állna a szülőségre felkészítő tréning?
Hogyan határozzák meg, hogy kinek mekkora lesz a nyugdíja? Milyen tényezőket vesznek figyelembe a nyugdíj összegének kiszámításakor? Egy biztos: a szolgálati évek száma az egyik legfontosabb tényező, amely jelentősen befolyásolja a nyugdíj mértékét. De mi számít szolgálati időnek?
Sikeresen elindult az új fizetési rendszer szeptember 1-jén, a qvik elnevezésű azonnali fizetési megoldás minden elemében hazai, erősíti Magyarország pénzügyi szuverenitását, digitális és biztonságos, valamint versenyképes - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a qvik hétfői budapesti bemutatásán.
A magyar számítástechnikai oktatás egyik megalapozója és sokak által használt matematika tankönyvek szerzője megnyerte a 95+ kategória országos bajnokságát 100 méteres síkfutásban, 4,11 másodperces eredménnyel.