Egy repülős út előkészítése során számtalan döntést kell meghoznunk. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit tegyünk a feladott poggyászba, és mit tartsunk magunknál. Bár a repülőtéri csomagkezelés általában gördülékenyen zajlik, mégis előfordulhatnak késések, elveszhetnek a csomagok, legrosszabb esetben pedig a bőröndben tartott értékeink is megsér
Az elektromos autót vezetők mindössze 1 százaléka tervezi a hagyományos, benzines vagy dízel üzemű autókhoz visszatérést, és a jelenleg tisztán elektromos autóval közlekedők 4 százaléka választana konnektoros hibridet (PHEV), ha holnap le kellene cserélnie autóját - derült ki egy nemzetközi kutatásból, amelynek eredményét a Magyar Elektromobilitás
Az alkoholfogyasztás nem ajánlott, de néha előfordul, különösen az év végi bulik és szilveszter idején, hogy az ember kirúg a hámból, és a kelleténél több alkoholt iszik. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy ilyenkor milyen élettani folyamatok zajlanak le a szervezetben, és hogyan segítheti a folyadékpótlás, hogy gyorsabban túljussunk a másnaposságo
Az ukrán 65. gépesített dandár sajtószolgálatának képén a dandár katonája a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjai területen húzódó front egyik lövészárkában 2024. december 31-én.
Több évnyi oldalazás után visszatért az élet az NFT-piacra 2024-ben, ahol rekordot döntő mintelési tevékenységeket és felhasználási eseteket láttunk. A Bored Ape Yacht Club és a Moonbirds azonban már a múlté, itt van a Pudgy Penguins és az Azuki helyettük. Az új év azt ígéri, hogy az NFT-k a végletekig feszegetik határaikat, ahol a gyakorlati
Akik rendszeresen sütnek húst, pontosan tudják, hogy a szósz az, ami igazán különlegessé teszi ezeket a fogásokat. Most mutatunk egy tutit: ez a tahini-szója szósz. Nem úgy van, mint a pörköltnél vagy a raguknál, ahol eleve van egy szaft, ami ha jól sikerül, az ételünk is finom lesz, még akkor is, ha nem tökéletes technikával
A szilveszter napján megjelent Magyar Közlönyben már olvasható a személyi okmányok kiállítására vonatkozó új szabályozás. Csak bizonyos esetekben kell fizetnünk februártól a személyi igazolvány, az ideiglenes személyi, a lakcímkártya és az útlevelek kiállításáért. A legtöbb esetben díjmentes marad.
A világ leggazdagabb embere, Elon Musk ismét felkavarta az online közösséget és a kriptopénzek piacát, váratlanul megváltoztatta ugyanis a nevét és profilképét az X közösségi médiaplatformon. A "Kekius Maximus" név felvétele és egy szélsőjobboldali mémként ismert figura, Pepe béka használata találgatások sorát indította el, egy azonos nevű nevű kri
Olyan reformokat nem sikerült elfogadtatni, amiket a magyar kormány vállalt. A tagállamok szinte egyhangú döntésével elfogadott zárolás miatt egy év múlva újabb száz-, majd 2026 végére ezermilliárdokat veszíthetünk.
A 2025-ös Eredeti Újévi Csobbanást január elsején délután 14:00-kor tartják a szigligeti strandon, előtte 13:35-től extrém fürdőruha-versenyt rendeznek.
Ördög Nóra manapság az egyik legnépszerűbb műsorvezetőnek számít, szinte nincs olyan tévés produkció, amelyben ne szerepelne a TV2-n, hiszen a csatorna arca is egyben. A 2024-es megannyi forgatási napja után végre elutaztak üdülni a családdal. Olyan messzire mentek, hogy az újévbe is csak hét órával később léptek át.
A jogszabály szerint 2025. január 1-től igényelhető a munkáshitel, a dolgozó fiatalok élet- és pályakezdését segítő kamattámogatott hitel. Elsőként az Erste Bank vette fel a kínálatába az új hitelt. A BiztosDöntés.hu megnézte, milyen feltételekkel juthatnak hozzá az igénylők.
Jogszabályváltozás miatt 2025. július 1-jétől az energiakereskedők és a hálózati elosztó társaságok a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, így ennek az ügyfélkörnek a papíralapú számla helyett az Mvm is majd csak elektronikus számlát állíthat ki – tájékoztatott az Mvm Next Energiakereskedelmi Z
Jelentős fordulóponthoz közeledünk a magyar lakosság és a vállalkozások részére nyújtott digitális szolgáltatások evolúciójában, ugyanis 2025. január 16-tól megszűnik az Ügyfélkapu és mellette egy sor bejelentkezési mód a közigazgatási, önkormányzati, bírósági és egyéb ügyintézési portálokra, helyettük csupán két opció marad: a közelmúltban bevezet
A hazai cégek február óta igényelhetnek járművenként 2,8-4 millió forint támogatást tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A 30 milliárdos keretösszeg több mint kétharmadát a múlt évben megpályázták, bő felét le is szerződték, közel ötödét már ki is fizették a nyerteseknek. A közlekedés zöldítését ösztönző program
Nőnek a banki költségek, ahogyan az autózáshoz kapcsolódó szinte minden sarc is, jelentősen drágul az élet Magyarországon. Közben valamennyivel emelkednek egyes bérek, jön a munkáshitel, lakáscélra lehet használni a nyugdíjpénztári megtakarítást és a SZÉP Kártya egyenlegének felét. És ez még mind semmi mindabból, amiről az év végi hajrában, szinte
Egyszer álmomban megjelent két hatalmas lilakáposzta: begördültek, és nem hagytak nyugodni. Reggel szinte ott éreztem a számban az ízét az álombéli káposztás-túrós, pikáns és üde kavalkádnak. A mustármag és a balzsamecet valami különösen izgalmas egyveleget alkotott, és még ránézni is boldogság volt. El is készítettem: egyszerűen, és akár magában,
A Gazprom orosz energiaipari óriáscég szerdán bejelentette, hogy a tranzitszállítási szerződés lejárta - reggel hat óra - után leállította az Ukrajnán át Európába irányuló földgázszállítást.
Kijev már korábban bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg az orosz gáz ukrajnai tranzitjára vonatkozó szerződést, amely december 31-én éjfélkor lejárt.
Az ünnepnapok, a szilveszter, a születésnapi partik, az esküvők és még számos esemény alkalmat szolgáltathat arra, hogy a résztvevők igyanak egy-két pohárral. Ha azonban valaki ennél gyakrabban nézeget a pohár fenekére, akkor másnap reggel könnyen előfordulhat, hogy fejfájásra ébred, hányingere van és nagyon szomjas. Adunk néhány tippet, hogy a más
A kormány döntése értelmében 2024. augusztus 1-jével megemelkedett a tranzakciós illeték mértéke, ezt 2025. január 1-től továbbháríthatják a bankok lakossági ügyfeleikre is. A lehetőséggel elsőként az OTP Bank élt, amely már január 1-jével megemelte díjait.
December 31-én lejárt az öt éve kötött orosz–ukrán tranzitmegállapodás, Putyin már december 26-án bejelentette, hogy nem fogják megújítani. Hozzánk továbbra is jön orosz gáz, de más úton.
Nemzedékének egyik legnagyobb sztárja és tehetsége volt, a rendezők mégis menekültek előle, annyira lehetetlen volt vele dolgozni. Egy problémás ember tragédiákkal teli élete.
Buszmegálló melletti korlátnak csapódott egy gépkocsi a XXI. kerületi Ady Endre úton, a Védgát utca és a Szabó köz közötti szakaszon. A jármű a baleset következtében a buszmegálló üvegét is megrongálta. A helyszínre kiérkezett fővárosi hivatásos tűzoltók a társhatóságot és a közösségi közlekedési társaság szakembereit is a balesethez kérték. Tov