2025. január 11. szombat

jan. 11
12:00
Új hadosztályt állít fel a német hadsereg (Infostart)
A német Bundeswehr egy negyedik egységet állít fel a németországi infrastruktúra és fontos katonai létesítmények biztosítására.
jan. 11
12:00
A terhességeket sem fogja érintetlenül hagyni a melegedő klíma – még egy dolog, amire kihat a klímaváltozás (Alternatív Energia)
A klímaváltozás az életünk legtöbb területére kihat: a gazdaságtól a környezetünkön át egészen az alvási szokásainkig sok mindent érinthet. Azonban az egyre melegebb napoknak olyan társadalmi hatásai is vannak, amelyekről ritkábban beszélünk. Hajdu Tamás, a Hun-Ren Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kutatója a hőmérséklet-növekedés
jan. 11
12:00
SZEnergy Team: három világrekord után sem áll le a fejlesztésekkel a Széchenyi-egyetem csapata (Tiszta Jövő)
Hosszú évek kitartó munkájának köszönhetően a győri SZEnergy Team feljutott a csúcsra: 2022 óta zsinórban harmadszor nyerte a Shell Eco-marathon európai futamának energiahatékony versenyét városi kisautó kategóriában, ráadásul mindhárom alkalommal világrekorddal, az elmúlt két évben az önvezető szám trófeáját is elhódítva. A csapat mégsem ül a babé
jan. 11
12:00
Budapestre szervezhetik Trump és Putyin béketalálkozóját? (SzMo)
Egy magasrangú orosz politikus úgy véli, hogy Finnország kiesése után lehet a magyar fővárosban a tárgyalás. Szerinte Orbán Viktor alkalmas a biztonság garantálására.
jan. 11
12:00
Lisa Kudrow csak most fedezett fel egy üzenetet, amit 20 éve Matthew Perrytől kapott (Hamu és Gyémánt)
A Jóbarátok sztárját, Matthew Perryt 2023. október 28-án holtan találták az otthonában. A sorozat egyik főszereplője, a Phoebe-t alakító Lisa Kudrow nemrég egy különleges, egyben meglepő történettel emlékezett meg kollegájáról. - YouTubeLisa Kudrow a napokban Drew Barrymore talkshow-jában vendégeskedett, ahol elárulta, hogy csak nemrég fed
jan. 11
12:00
"Budapest nem ér véget a körútnál!" (Magyar Hírlap)
A fővárosi Fidesz a külső kerületekben folytatja a munkát.
jan. 11
12:00
Szentkirályi Alexandra: a fővárosi Fidesz a külső kerületekben folytatja a munkát (Demokrata)
A budapestiek többsége a külkerületekben lakik és a balliberális városvezetéstől nem kap semmit – közölte.
jan. 11
12:00
2025-től már elektronikusan is érvényes a zöldkártya (Üzletem)
Január elsejétől az Európai Unió minden tagállamában elektronikus formátumban is érvényes a zöldkártya, a gépjármű üzembentartójának nem kell azt kinyomtatnia – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége.
jan. 11
12:00
Ausztriából Magyarországra: a BMW Group Steyr-i gyára készíti az első elektromos motorokat a Neue Klasse modellgeneráció tesztautóiba (Öko-drive)
A BMW Group debreceni gyárában napvilágot látnak a Neue Klasse modellgeneráció első tesztautói.
jan. 11
12:06
Hevesi Tamás rosszul lett külföldön, perceken múlt az élete (Blikk)
Hevesi Tamás Arany Líra-díjas zenész, énekes és dalszövegíró nemcsak a zenében, hanem a világ különböző tájain is szereti felfedezni a szépséget. A Duna Ridikül című műsorának vendégeként mesélt a világjáró kalandjairól, amelyek során nemegyszer került kellemetlen helyzetbe. Olyan súlyos eset is előfordult, amikor a zenésznek csupán perceken múlt a
jan. 11
12:06
Az Energiaügyi Minisztérium szerint 2024-ben is fennmaradtak az energia-megtakarítások (Agroinform)
Erősödött az ország energiaszuverenitása és az ellátás biztonsága – ezt igazolják az elmúlt évek fogyasztási adatai.
jan. 11
12:06
Négyféle új Gr Yarist is kiállított a Toyota a Tokiói Autószalonon (Autószektor)
A Toyota-csoportot idén a konszern sportrészlege, a Toyota Gazoo Racing (TGR) képviseli a Tokiói Autószalonon, az év első jelentős nemzetközi autóipari seregszemléjén. A márka nürburgringi motorsport-hagyatéka előtt tisztelgő versenyautó-kollekció, valamint a Tojoda Akio egykori cégelnök kedvenc öreg autóit felvonultató Morizo’s Garage installáció
jan. 11
12:12
Joe Biden telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel (Blikk)
Joe Biden amerikai elnök telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel a többi között Ukrajna támogatásáról. A megbeszélésen szó volt katonai segítségről és az 500 millió dolláros biztonsági támogatásról is. Joe Biden Ukrajna további segítségét helyezte kilátásba a telefonbeszélgetés keretében is – közölte az amerikai elnöki hivatal p
jan. 11
12:12
A délutáni alvás fiatalít (Magyar Hírlap)
Végre nyugodt lelkiismerettel sziesztázhatunk.
jan. 11
12:18
Gmailesek, figyelem: újabb, veszélyes adathalász támadás kezdődött (Infostart)
Hamis naptármeghívókon keresztül próbálják a személyes és pénzügyi adataikat megszerezni.
jan. 11
12:24
Csaba László: "Az emberek érzik, hogy baj van" (Menedzsment Fórum)
Szkeptikus Orbán Viktor szavaival kapcsolatban.
jan. 11
12:24
Céges beszámolók: szigorodtak a szabályok (Piac és Profit)
Módosultak a beszámolók letétbe helyezésének és közzétételének elmaradására vonatkozó szabályok.
jan. 11
12:24
Az autók oldalablaka lesz az új képernyő? (Autónavigátor)
A külső kommunikáció lehet a járműipar következő mérföldköve, az autók egymás közötti információcseréje mellett megjelentek a különböző piktogramokat és üzeneteket
jan. 11
12:24
Nagy leállás jön az Oszkár telekocsinál, jobb, ha felkészülsz (Femcafe)
Ekkor a rendszerben nem fogunk tudni új utat foglalni, és az autósok sem tudnak hirdetni az Oszkáron.
jan. 11
12:24
Emlékszel még a t.A.T.u. énekesnőjére? Teljesen felismerhetetlenre plasztikáztatta magát (Joy)
A lázadó duó felforgatta a 2000-es éveket, bár azóta kiderült, ez inkább marketingfogás volt.
jan. 11
12:24
Így szólították Katalin hercegnét kislánykorában, egyszerűen elolvadunk, annyira édes becenevet kapott a leendő királyné (Glamour)
Katalin hercegné és húga, Pippa Middleton mindig is különleges köteléket ápoltak egymással. Bár ma már reflektorfényben élnek, gyerekkoruk nem is lehetett volna hétköznapibb – a szó legszebb értelmében. Fiatalkori éveik tele voltak kedves pillanatokkal és játékos becenevekkel, utóbbit maga a hercegné árulta el.
jan. 11
12:24
Biden elismerte, hogy az új szankciók ártanak az amerikai lakosságnak (Magyar Hírlap)
A szankciócsomag kevesebb mint két héttel Biden mandátumának lejárta előtt érkezik.
jan. 11
12:24
Húskenyér házi császárzsemlével, almás mustárral (egy.hu)
Kerekes Sándor receptje
jan. 11
12:24
Többször betonoszlopnak ütközött az ittas sofőr (Autószektor)
A vád szerint a terhelt 2024 augusztusában, egy Eger melletti településen a dohányboltba igyekezett autójával. A férfi ezt közepes fokban ittasan tette, így amikor jobbra az üzlet udvarára szeretett volna bekanyarodni a kocsi elejével nekiütközött a kapu betonoszlopának. A vádlott többször visszatolatott, majd a sokadik próbálkozása már sikeres vol
jan. 11
12:24
Szentkirályi Alexandra felment a rákoshegyi víztoronyba, hogy elmondja: a főváros nem ér véget a körútnál (Telex)
Szerinte a külső kerületek semmit sem kapnak a fővárostól, pedig rosszak az utak, és nincsenek közlekedési fejlesztések.
jan. 11
12:24
Kirúgtak egy lengyel tábornokot, mert az IKEA-ban találták meg a tankelhárító aknáit (Telex)
Artur Kępczynski elvesztett néhány aknát még tavaly júniusban, amiket most egy lengyel IKEA raktárában találtak meg.
jan. 11
12:24
Ez a nagyon jóképű amerikai fiú rabolta el Szandi lányának a szívét - fotóval! (Sassy)
Szandi lánya Amerikában találta meg a boldogságot – bébiszitterkedésből szerelem és közös lakás lett.
jan. 11
12:24
5 szabály, amit illik betartani, ha valakit lelki szemetesládának használsz (Bien)
Valami nyomaszt és ki szeretnéd adni magadból? Ha szomorú, mérges vagy frusztrált vagy, mindig segít, ha beszélsz róla egy barátnak. Egyrész sokszor már az is megkönnyebbülést hozhat, ha te magad mesélsz róla, illetve egy problémával könnyebben küzdünk meg, ha nem egyedül nézünk szembe vele. Barátaink – többek között – azért vannak, hogy ilyenkor m
jan. 11
12:30
Budapesten találkozhat az amerikai és az orosz elnök (Infostart)
Egy orosz szenátor a magyar fővárást ideális helyszínnek nevezte a tervezett Trump-Putyin békecsúcshoz.
jan. 11
12:30
Újév és karácsony között híznak el az emberek: Hogy lehet karcsú tavaszra? (WebBeteg)
A szűk farmert és a lepattanó inggombokat sokan az adventi időszak számlájára írják, pedig ilyenkor felmérések szerint átlagosan csupán 370 gramm súlyfelesleget halmozunk fel. A fölösleges kilók valójában nem karácsony és újév között, hanem újév és karácsony között rakódnak le.
jan. 11
12:30
Brutális közöny, a vásárlók átléptek a földön fekvő betegen (ATV)
A mentősök felszerelésébe is többen belerúgtak azon a piacon, ahol éppen életmentés zajlott.
jan. 11
12:30
"Fizikailag is védett bringautakat" épít Karácsony a Nagykörútra (444.hu)
Zöld megoldásokkal.
jan. 11
12:30
FIA-elnök: Most jön el az ideje, hogy a WRC helyzetén javítsunk (Racing)
Mohammed Ben Sulayem 2021-es megválasztása előtt elmondta, hogy kész rendben tenni a WRC-t és javítani helyzetén FIA-elnökként. Ez azonban eddig nem igazán sikerült, Ben Sulayem azonban most azt ígéri, márciusban komoly bejelentések várhatóak.
jan. 11
12:36
Orbán Viktor egy mondattal meghódította Indiát (Blikk)
Orbán Viktor indiai utazása során a Blikknek adott interjújában elhangzott egy mondat, amely azóta bejárta a nemzetközi sajtót. Először több indiai lap cikkezett ennek kapcsán, majd a török állami csatorna is írt róla.
jan. 11
12:36
Gyászol Vilmos és Harry herceg: a királyi család közeli ismerősét veszítette el (Promotions)
Vilmos és Katalin összetört.
jan. 11
12:36
Több mint 80 ukrán drónt lőttek le az oroszok (Magyar Hírlap)
Az orosz védelmi minisztérium közlése alapján az egyik támadásban heten megsérültek.
jan. 11
12:36
Meghan Markle a könnyeivel küszködve önkénteskedett a Los Angeles-i tűzvész apokaliptikus helyszínén (naphire.hu)
Meghan Markle és Harry herceg bejelentés nélkül látogatott el a kaliforniai Pasadenába, hogy önkéntes munkát végezzen.
jan. 11
12:36
Jennifer Lopez "rémálomnak" nevezte a házasságát Ben Affleckkel (in.hu)
Jennifer Lopez és Ben Affleck a héten véglegesítették válásukat, hónapokkal azután, hogy a pár nyilvánosan megerősítette, hogy különválnak. Az egykori pár 2021-ben élesztette újra a kapcsolatot, 2022-ben pedig összeházasodtak, de tavaly augusztusban "kibékíthetetlen ellentétekre" hivatkozva beadták a válókeresetet.A hír nyomán olyan hírek láttak na
jan. 11
12:42
Nehéz leírni, mennyire undorító A szer, miközben a látványvilág gyönyörű és tökéletes (SzMo)
Coralie Fargeat filmje az egyik legundorítóbb szépség, amit valaha láttam. Egyik pillanatban csodálatos, a másikban forog az ember gyomra tőle. Demi Moore Golden Globe-ot kapott a főszerepéért.
jan. 11
12:48
A horvátoknak is fáj az a szankciós lista, amire Rogán Antal is felkerült (Piac és Profit)
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf vállalat legnagyobb partnere, amellyel 10 millió tonna kőolaj szállítására kötött szerződést 2024. január 1-től 2026. december 31-ig – közölte a horvát vállalat, reagálva arra, hogy Washington pénteken szankciókat vezetett be a szerbiai állami olaj
jan. 11
12:48
A Brüsszeli Autószalonon debütál Európában a vadonatúj, akkumulátoros elektromos Toyota Urban Cruiser (Márkamonitor)
A Toyota multitechnológiás stratégiájának lényege, hogy modelljeiben az autóvásárlók számára az ő személyes igényeiknek megfelelő környezetbarát meghajtások széles tárházát kínálja, a lágy hibrid elektromos hajtástól az öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos és akkumulátoros elektromos meghajtáson át a hidrogén üzemanyagcellás elektro
jan. 11
12:54
Ezt nem teszi zsebre Rogán Antal: a nyugdíjasokról indítottak konzultációt (Menedzsment Fórum)
A fiatalabb korosztály véleményét is várják.
jan. 11
12:54
Naperőművek hajtják a hazai áramtermelés bővülését (Alternatív Energia)
Akár 3 millió forint állami támogatás napelemekre! Kalkuláljon itt ingyenesen! (x) Magyarország a világ harmadik, Európa második helyén áll a naperőművek által megtermelt villamosenergia arányában, de a kiugró adatok mögött főként nagyméretű napelemparkok állnak – mondta Tassó Zoltán napelemes szakértő. A Mavir adatai szerint 2024 novemberében az i
jan. 11
12:54
Ezért tartják csodaszernek a rozmaringot (Agroinform)
Sok mindenre jó, és nagyon sokféleképpen felhasználható.
jan. 11
12:54
Szinte már menekülnek az EU-ból az ilyen cégek: mégis, mitől ijedtek meg? (Pénzcentrum)
Csökken Európa üzleti helyszínként játszott vonzereje, gyengül a versenyképessége az Európai Bizottság jelentéstervezete szerint, amelyet előreláthatólag a jövő hét közepén mutatnak be. A német dpa hírügynökség rendelkezésére bocsátott dokumentum szerint az Európai Bizottság egyértelmű gyengeségeket lát a gazdasági versenyképességben és a növekvő v
jan. 11
12:54
Környezetszennyezési jogot szerezne a békési palagáz-beruházás, a természetvédők a lakosság érdekében tiltakoznak (Tiszta Jövő)
A Sarkad környéki (nyékpusztai) palagáz-kitermelés és gázüzem bővítését tervezi a beruházó.
jan. 11
12:54
Van 6 hétköznapi élelmiszer, amit Soha ne fogyassz nyersen (Bien)
Sokat hallani azokról az élelmiszerekről, amiket jobb nem megfőzni, hiszen olyan értékes tápanyagok és nélkülözhetetlen vitaminok vannak bennük, melyek akkor hasznosulnak igazán a szervezetben, ha semmilyen hőhatás nem éri őket. De mi a helyzet azokkal az ételekkel, amiket nem ajánlott nyersen elfogyasztani?
jan. 11
13:00
Porig égett Mel Gibson Los Angeles-i villája a tűzvészben, miközben épp egy podcast felvételén volt (SzMo)
A világsztár értékes műtárgyait, évszázados könyveit és személyes tárgyait is elveszítette. A tragédiát "szomorú, de tisztító élményként" írta le.
jan. 11
13:00
Váratlan pofon a kínai húsimport-korlátozás (Agrárágazat)
A kínai mezőgazdaságban a marhatartók és marhahús-feldolgozók is követelik az import korlátozását a veszteségeik miatt.
jan. 11
13:00
Robocut2 Rc56 és Rc75 – jelentős továbbfejlesztés (GépMax)
A fejlesztéseknél a Stage V besorolású motorra váltás mellett a tartósság és a sokoldalúság növelése is szerepet kapott.

Keresés