Egyre bővül az elektromos autók kínálata, új modellekből pedig úgy tűnik, 2025-ben sem lesz hiány: elképesztő technológiai megoldásokat, környezetbarát működést és még nagyobb hatótávolságot ígérnek az idei év újdonságai. Hazánk legnagyobb mobilitási szolgáltatója, az Ayvens most összegyűjtötte, melyik 10 új elektromos autót övezi majd a legnagyobb
Bizakodhatunk, hogy a kiskereskedelmi forgalom visszakorrigál és tartósan meghaladhatja a 2021-es bázist, így sikerül kitörnie a 2024 tavasza óta tartó oldalazásból – közölte az MBH Bank a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölt kiskereskedelmi adataira reagálva.
Újabb mérkőzéseket kellett elhalasztani az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A természeti katasztrófának a Los Angeles Lakerst irányító JJ Redick otthona is áldozatul esett.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, operetténekes karácsony előtt néhány nappal érkezett haza egy többhetes erdélyi turnéról. A Duna Családi kör című műsorában osztotta meg, hogy az ünnepekre mindent alaposan előkészített, hogy a szenteste ne a kapkodásról szóljon, ám egy betegség keresztülhúzta számításait. Mint mondta, ez fontos felismeré
Tipikus év végi történet, az ember próbálja még az adóév végén optimalizálni befektetéseit, kihasználni esetleg az önkéntes pénztárak adóvisszatérítési keretét, vagy épp még a tárgyévre szóló TBSZ-számlát feltölteni, hogy pár nappal az újévet megelőzve egy évvel korábban jusson majd pénzéhez. Aki szerencsés esetleg még a karácsonyi bónuszt is próbá
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf vállalat legnagyobb partnere, amellyel 10 millió tonna kőolaj szállítására kötött szerződést 2024. január 1-től 2026. december 31-ig - közölte a horvát vállalat, reagálva arra, hogy Washington pénteken szankciókat vezetett be a szerbiai állami olaj
És ön mit gondol? címmel saját konzultációs kérdőívet készített az idősek társadalmi helyzetének pontos feltárására a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa. A kérdéssorral a NYUSZET célja a nyugdíjasok helyzetének pontos, naprakész feltárása mellett a problémák megoldásának elősegítése is. A kérdésekre a fiatalabb korosztálytól is várják a v
A Los Angelesben pusztító tűzvészben Mel Gibson malibui villája is porig égett. A 69 éves hollywoodi sztár épp Joe Rogan podcastjének felvételén volt, amikor értesült a tragédiáról, amely során szinte mindenét elveszítette: műalkotásokat, évszázados könyveket és minden személyes tárgyát.
Az év elején többek között elsősorban edzőtermek, borászatok, vendéglátóhelyek, pékségek, zöldségesek kerülhetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal célkeresztjébe. A NAV Adótraffipax oldala alapján pontosan tudható, hogy hol, mikor és milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések. Mutatjuk, merre járnak majd az ellenőrök januárban. A közzétett informáci
Mint 2024 októberében kiderült, a One Direction egykori sztárja, Liam Payne tragikus körülmények között vesztette életét, a szörnyű veszteség az egész világot sokkolta. Friss értesülések szerint az énekes halálát politrauma okozta.
Ez több mint negyedével kevesebb, mint az előző évben. Az összes új forgalomba helyezésen belüli részarány az előző évhez képest közel öt százalékponttal, 13,5 százalékra csökkent, ami azt jelenti, hogy a német kormány célja, miszerint 2030-ra mintegy 15 millió kizárólag akkumulátoros autó közlekedik a német utakon, szinte már teljesíthetetlen. A K
Mindenkinek van legalább egy nagy álma. De milyen álmokról is van szó? Egy nyaralástól a családtervezésen át egy különleges ékszerig a személyes álom az élet bármely területét érintheti. Legyen szó anyagi vagy érzelmi dolgokról, a saját tetteinken túlmutatóan az asztrológia szerint 5 csillagjegynek különösen jó esélye van arra, hogy megvalósítsa eg
Az alábbi koktél különleges ízvilágát a sós olívabogyólé és a vermut-Aperol kombinációja adja.Hozzávalók (1 adaghoz)7,5 ml olívabogyó sós leve7,5 ml sárgabarack pálinka7,5 ml sárgabaracklikőr15 ml Nonino Amaro keserű likőr15 ml Aperol30 ml édes vermuttonik, a tetejéreDíszítés: citromszelet, olajbogyó Elkészítés1. Az italt egy jéggel megtöltött pohá
A Los Angeles megyei tűzvészek kedden kezdődtek, és gyorsan átterjedtek több tízezer hektárra. Több ezer épület semmisült meg a Los Angeles megye területén tomboló tűzvészek következtében. Legalább 11 ember vesztette életét, és több mint 166 000 embert evakuáltak.
A modern randizás tele van kihívásokkal. A szerelmi kapcsolatokban sokszor a lehetőségek felfedezését szeretjük látni, nem pedig az elköteleződést. Van három olyan állatövi jegy, amelynek a szülöttjei gyakrabban félrelépnek, mint a többiek. Még akkor is keresik a kalandot, ha már boldog párkapcsolatban élnek. Ők különösen hajlamosak a szerelmi háro
A Sándor-palota adatai szerint az államfő szeptember 6. és 9. között 6 fős biztonsági személyzettel és 9 fős delegációval szállt meg ugyanabban a szállodában, ezért pedig 15,8 millió forintot kellett fizetni.
A cég bejelentette, hogy újra repülnek Párizsba, de a képbe becsúszott egy olyan jelentésréteg, amelynek nem biztos, hogy örülnek. Az kétségtelen, hogy sokakat elértek vele.
Novemberben a magyar turisták körében a legnagyobb növekedést a Győr-Pannonhalma régióban mérték. A külföldiek pedig Pécset, Villányt, Siklóst fedezték fel nagyobb számban. A forint gyengülése miatt idén több magyar nyaralhat belföldön. A vendégek száma 13, a vendégéjszakáké 6,7 százalékkal bővült tavaly novemberben az egy évvel korábbihoz
Rendszeres fogyasztásával számtalan jótékony hatást figyelhetünk meg a szervezetünket illetően, és népszerűsége még a sztárok körében is figyelemre méltó. Mutatjuk, miért szereti mindenki annyira az egészséges kombuchát.
A megválasztott amerikai elnök, Donald Trump korábban célul tűzte ki, hogy a beiktatását követő száz napon belül megoldást szeretne találni az ukrajnai háborúra. A héten azt is bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozót kért tőle. Vlagyimir Dzsabarov orosz szenátor pedig egy interjúban azt mondta, hogy Magyarországot ideális helyszí
Már hét banknál elérhető a munkáshitel, ami a fiataloknak nyújt 4 millió forintos támogatást - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szombaton közösségi oldalára feltöltött videójában. Varga-Bajusz Veronika emlékeztetett, a munkáshitelt azok a 17 és 25 év közötti
Fontos leckét tanított diákjainak az alábbi történet tanára. A gyerekek egy életre megtanulták, hogy a szavainknak súlya van, és szándékosan nem bánthatunk meg másokat.
Ha te is a szövegek, idézetek, betűk szerelmese vagy, esetleg csak szívesen üzennél magadnak minden nap valami pozitívat, akkor érdemes elgondolkodnod egy szöveges dekoráción a faladra. Mutatunk néhány technikát, amellyel te is könnyedén elkészítheted ezeket az idézeteket.