Fricska. Egyszer volt, hol nem volt, a Való Világon innen, a Tenkes kapitányán túl, volt egyszer egy műsor a tévében, amely a Tudni illik, hogy mi illik címet viselte.
A 36 hektárt érintő projekt célja tájhonos erdők telepítése, homoki gyepek visszaállítása, és a karbonsemlegesség támogatása a Hortobágyon a WWF Magyarországgal együttműködve.
A Los Angeles-i erdőtüzek miatt veszélybe került több olyan sportlétesítmény is, amely a 2028-as nyári olimpia tervezett versenyhelyszínei közé tartozik – írta a katasztrófa lehetséges következményeit taglaló írásában az insidethegames.biz portál.
Ötvennél is több híresség otthona veszett oda, ikonikus épületek égtek porig, és csak a szerencsén múlik, kinek a háza ússza meg a tűzvészt. A filmesek és a zenészek összezártak, hogy minél több forrás jusson az újraépítésre.
Az orosz-ukrán háború csaknem három évvel ezelőtti kirobbanása óta továbbra is naponta több ezer menekült érkezik a háború sújtotta szomszédos országból Magyarország területére.
Olyan elektromos kanalat fejlesztett ki a Kirin nevű japán cég, amely becsapja nyelvünket. Úgy érezzük sósabbnak az ételt, hogy kevés só van benne. Ezzel pedig az egészségünket is védjük. Egy japán italgyártó cég új elektronikus evőeszközökkel kíván segíteni az embereknek abban, hogy kevesebb sót is elegendő legyen felhasználni az elfogyasz
Összeütközött egy személykocsi és egy dízel kismozdony Kiskunlacháza és Apaj között, egy vasúti átjáróban. Az autóban négyen utaztak, hozzájuk mentő érkezett. A ráckevei önkormányzati és a dömsödi önkéntes tűzoltók vonultak a helyszínre, áramtalanították a személykocsit. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A tökéletes férfi – magas, jóképű, kedves, intelligens és persze hibátlan. Olyan, mint egy álom, nem igaz? Nos, néha ez az álom inkább rémálomnak tűnhet, amikor rájössz, hogy valami hiányzik. Igen, ott áll előtted a szentek bevonulása, de valahogy mégsem teljes a kép. Miért van az, hogy a tökéletesnek tűnő férfiak gyakran okoznak csalódást? Lehet,
Félünk az ürességtől, mert úgy hisszük, az üresség halott tér, a semmi otthona. De mi van, ha tévedünk? Mi van, ha az üresség nem végzet, hanem lehetőség? Nem a lélek ellensége, hanem a belső szabadság szövetségese? Tisza Kata írónő legújabb könyvében, A semmi megszelídítése című könyvben arra buzdít, hogy merjünk belépni az üresség kapuján.
Az idegenhonos, különösen az inváziós állat- és növényfajok egyre nagyobb problémát jelentenek világszerte. Magyarországon például három őshonos tízlábú rákfajra több mint harminc idegenhonos faj jut. Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai külföldi és hazai kutatókkal, egyetemi hallgatók közreműködésével vizsgálják a tízlábú rákfajok helyzetét
Az emberiség azóta keresi az élet értelmét, hogy öntudatra ébredt. De vajon mi az, amitől értelmesnek és teljesnek érezzük az életünket? A válasz egyénenként eltérhet, de azért van általános igazság is.
Mi áll Dél-Kalifornia súlyos szárazságának és erdőtüzeinek hátterében? Az állam északi és déli része között jelentős vízhiány tapasztalható, mivel Dél-Kaliforniát elkerülték a csapadékot hozó légköri áramlatok. A talaj nedvességtartalma a történelmi legalacsonyabb szintre csökkent, ami kedvezett a tüzek terjedésének.
A Magyar Falu programot 2025-ben is folytatják, az idén még több támogatást nyújt a kistelepüléseknek a kormány - mondta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közösségi oldalán közzétett videóban.
Valószínűleg nem gyakran gondolkodunk el azon, hogy a munkánk értelmes-e vagy sem. Vannak, akiknek ez nem is kérdés, hiszen nagyon korán határozott elképzelésük van arról, mi lesz a hivatásuk. Másoknak azonban hosszabb utat kell bejárni ahhoz, hogy rájöjjenek, miképpen lesz számukra értelmes a munkájuk. Mik azok a tényezők, gyakorlatok, amelyek ebb
Sokan úgy vannak vele, hogy sportoláshoz mindegy, milyen ruhát viselnek, a lényeg csupán annyi, hogy kényelmes legyen. Valójában azonban egy-egy ruhadarabon sok múlhat, főként akkor, ha intenzív testmozgást végzünk.
Egy újabb hét, ami tele van új kihívásokkal! Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Az új év kezdetével sokan tesznek különféle fogadalmakat, melyek között vannak mélyebb jelentéssel bírók is. Ilyen az a fogadalom, amit egy felmérés szerint a szülők igen nagy része idén is megtett.
Soha nem szoktam meg igazából azt, hogy főnök, főszerkesztő vagyok. Ugyanúgy éltem, mint amikor még nem voltam az, meg amikor már nem voltam főszerkesztő.
Ismét egy százalékos iparűzési adót kellene fizessen a gödi Samsung-gyár. Kammerer Zoltán polgármester arról posztolt, hogy egységesítenék a város vállalkozónak az adóját, amely 1 százalék lenne.