A hír néhány nappal azután érkezett, hogy sokkoló képek láttak napvilágot egy 19 éves kanadai lányról, akinek a mellei négyszeresére nőttek az oltás ritka mellékhatásaként.
Januártól az energiatakarékos lakóingatlanok vásárlására is kiterjesztették a tíz százalékos saját erő alkalmazásának a lehetőségét a lakáshiteleknél, így jelentősen nőhet azoknak az aránya, akik alacsony önerővel juthatnak kölcsönhöz. A változás leginkább az új lakások piacának használhat, ami – a lakáshitelek felhasználási cél szerinti megoszlásá
A németországi Sassnitz kikötővárosába vontatták vasárnap a Balti-tengeren sodródó, panamai felségjel alatt hajózó olajszállító tankert, amely a német hatóságok szerint az Oroszország által üzemeltetett, a szankciók megkerülésére szolgáló "árnyékflotta" egyik szállítójárműve.
A jövő hét elején még sok napsütés várható, majd szerdától jellemzően borult, párás, ködös időre kell készülni, számottevő csapadék nem valószínű - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből
Mindannyian szembesült már azzal a problémával, hogy pakolásnál a poggyász jelentős részét a a ruhák töltik ki. Az alábbi praktika segítségével azonban akár dupla annyi dolgot is sikeresen bepakolhatunk majd.
A két férfit szombaton fogta el az ukrán haderő orosz területen. A kihallgatások alatt kiderült, hogy egyiküket 2021-ben, másikukat pedig 2016-ban sorozták be a hadseregbe.
Naponta száznál több vonatban közlekedik étkező- vagy prémium- és bisztrószakasszal rendelkező kocsi a nemzetközi és a belföldi járatokban. A Budapestet a vidéki nagyvárosokkal, például Debrecennel, Miskolccal, Péccsel, Szegeddel összekötő belföldi IC-kbe kapcsolt hazai gyártású IC+ prémium- és bisztrószakaszos kocsikban az Utasellátó jellemzően hi
A Bostoni Atlétikai Szövetség (B.A.A.) Hivatalos Fenntarthatósági Partnere lett a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. Az együttműködés keretében a vállalat hat éven keresztül támogatja a többek között a világhírű Boston Maratont szervező B.A.A.-t abban a törekvésébe
Mostantól színházi előadások színtere is lesz az Akvárium Klub. Az Akvárium Színházi Műhely első előadása január 13-án lesz, méghozzá egy kultikusnak számító darab újragondolásával: Nagy Feró Hamletjét a fiatal színművészekből álló Sicc Production viszi színpadra. Fülöp Kristóf színművészt, a darab egyik szereplőjét és zenei vezetőjét kérdezte az I
A szlovák miniszterelnök élesen bírálta Ukrajnát és Volodimir Zelenszkij elnököt, akit azzal vádolt, hogy támogatásért cserébe zsarolja az európai vezetőket. A politikus szerint Oroszország megbízható partner, szemben Kijevvel.
Képünk illusztráció Fotó: Opel Száz évvel ezelőtt, 1924-ben gyártották azt az autót, amely a toplistát vezeti. Ez ugyanis a legidősebb autó, amelyre 2024-ben kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kötöttek, vagyis a kora ellenére még forgalomban van. A kgfb-t kötő autósok – köztük üzembentartók és tulajdonosok – között a legidősebb 96, a le
Viharos vizeken, változó szabályozási környezetben, növekvő munkanélküliség mellett is bőven jut kihívás azon vállalatoknak, amelyek munkaerő-felvételben gondolkodnak 2025-ben, legyen szó a fluktuáció pótlásáról vagy a létszám növeléséről.
Érezhetően nőtt a kormányablakok ügyfélforgalma január első hetében, miután jövő szerdától már csak a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással vagy Ügyfélkapu+-szal kétfaktoros azonosítással intézhetjük ügyeinket online az állami weboldalakon és alkalmazásokban. Ezért megnövekedett kapacitással várják a kormányablakokban az ügyfeleket - közölte a
A fésülködés nem csupán egy rutin feladat, hanem kulcsszerepe van a hajunk egészségének megőrzésében is. A nem megfelelő fésülési technika növelheti a hajszálak sérüléseit, így fontos odafigyelni arra, miként végezzük ezt nap, mint nap. A cikkben bemutatjuk, hogyan csökkentheted a fésülködés okozta káros hatásokat, és hogyan ápold megfelelően a haj
Az országos választási bizottság (DIP) adatai szerint délelőtt fél 12-ig a szavazásra jogosultak 13,80 százaléka járult az urnákhoz, míg 2019-ben ugyanez az arány 18,87 százalék volt.
A hagyományos magyar népi gyógyászat egyik alapelve a hatás-ellenhatás egyensúlyának megőrzésére való törekvés. A felfedezés a világon mindenhol ugyanez, Kínában ezt az elvet jin és jang egységének nevezik. De a népi vonalon maradva maradjunk a dagadó példájánál: ha a hasalja nem tartaná össze a fűszeres tölteléket, az igen hamar szétfolyna, de a d
Hiába világosították fel az orvost és az ápolót Krisztián nyelési problémáiról, a fiú pépes étel helyett szilárd ételt kapott. Az ügyben az ápolónőt felmentették, azonban az orvost egy év felfüggesztett fogházra ítélték.
Bár a nyelvünk egy tipikusan olyan testrészünk, amellyel általában nem foglalkozunk sokat, ha valamilyen elváltozás van rajta, nagyon is meg tudja keseríteni a mindennapokat.
A cukorbetegség a szénhidrát-anyagcsere összetett zavara, amely kezeletlenül az egész szervezetre kiterjedő következményekkel, szövődményekkel járhat. A diabetes mellitus során sokfajta, többnyire nem specifikus bőrjelenség keletkezhet, amelyek olykor megelőzik a betegség egyéb jeleit.
Mivel nőtt az ügyfélforgalom, miután szerdától már csak a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással vagy Ügyfélkapu+-szal (kétfaktoros azonosítással) lehet ügyeket intézni online az állami oldalakon és alkalmazásokban.
Erősödött az ország energiaszuverenitása és az ellátás biztonsága - ezt igazolják az elmúlt évek fogyasztási adatai. A tavalyelőttiekkel közel azonos mennyiségek fogytak Magyarországon áramból és gázból tavaly. Az éves villamosenergia-felhasználás 41,9 terawattóra volt, ami kismértékű, 2,2 százalékos emelkedést jelent a megelőző évhez képest. Földg