Pillanatok alatt lángra lobbantotta az internetet egy videó, amelyben Katalin hercegné éles helyzetben mutatta meg anyai lélekjelenlétét. Sarolta hercegnő a hamburgi repülőtéren sírta el magát egy hivatalos körút végén, és bár ez jelenet bármelyik kisgyerekes család életéből származhatna, esetükben a világ szeme előtt zajlott.
A túlélési torzítás (survivor bias) egy gyakran előforduló gondolkodási hiba, amely során hajlamosak vagyunk csak a túlélők tapasztalataira hagyatkozni, miközben figyelmen kívül hagyjuk azokat, akik nem élték túl az adott helyzetet.
A Mi Hazánk szerint az övék lett a legerősebb ellenzéki párt, a DK azt olvasta ki az eredményből, hogy nélkülük nincs kormányváltás. A győztes fideszes jelölt Brüsszelnek üzent. A Tisza nem indult el a választáson, de Magyar is megszólalt.
A hivatalos részeredmények szerint Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.
Észtországban heves hóviharok következtében a hétvégén több mint 17 ezer háztartás maradt áramszolgáltatás nélkül - közölte vasárnap a helyi áramszolgáltató.
Az al-Duvadimiben és környékén rendezett 478 kilométeres etapon az útikönyvnek egy hibás bejegyzése miatt többen is eltévedtek, és körbe-körbe haladtak. Ebből az útvesztőből Lategan volt az első, aki kitalált, de csak a 15. helyen ért célba, 20 perccel lemaradva a brazil szakaszgyőztes, Lucas Moraes mögött, aki vasárnap a 27. helyről rajtolt. Lateg
Tízévesen, 1997-ben, egy vidéki város a szocializmusban emelt lakótelepének játszótéren voltam általában fellelhető. A zsebpénzemből kólát és robbanós cukorkát vettem, görkoriztam, Spice Girls-t hallgattam vagy a húgommal veszekedtem. Nagyon szép gyerekkorom volt egy fejlett országban. És ti mit csináltatok tízévesen?
Elizabeth Blackwell akaratán kívül is azt tette, amit sok más kivételes nőnek sikerült a történelemben: borsot tört a férfiak orra alá. Bármennyire is igyekeztek megakadályozni, mégis ő lett az első nő, aki orvosi egyetemet végzett az Egyesült Államokban.
A decemberi költségvetési hiány a szokásosnál alacsonyabb lett, ami a vártnál jobb pénzforgalmi egyenleget eredményezett 2024-ben. Az eredményszemléletű hiány azonban magasabb volt a tervezettnél, ami még nehezebbé teszi a 2025-ös hiánycél teljesítését - értékelte a 2024-es államháztartási adatokat friss elemzésében Virovácz Péter, az ING Bank szen
Babérkoszorúval a fején, cézárként ábrázolta Orbán Viktort a holland Volkskrant szombati melléklete. A tekintélyes lap a felcsúti stadionról és a hatvanpusztai birtokról is képeket közölt.
100 perces podcastben mesélt az életéről a dagesztáni üzletember, akit megváratott Elon Musk, meginterjúvolt Tucker Carlson, leszerződtetett Dana White, megpuszilgatott Mike Tyson és megfenyegetett Conor McGregor. "Aki tisztel engem, azt tisztelem" – mondja a kaukázusi sztár.
Gondoltad volna, hogy az előbb említett két fűszeren, valamint a szerecsendión és a chilin kívül van még egy, igencsak aromás és ritkán használt finomság, amely segítségedre lehet a hasi zsír eltüntetésében, valamint a fogyásban, ha a reggeli kávédba reszelsz belőle egy keveset?