Te is szeretnéd, ha a bőröd folyamatosan ragyogó és puha lenne, a ráncok pedig ameddig csak természetes módon lehetséges, elkerüljenek? Ezért sokféleképpen tehetsz, a német Elle szerkesztője, a holisztikus táplálkozási szakértő Laura Stunz szerint például úgy is, hogy néhány élelmiszert rendszeresítesz az étrendedben. Ha ez a módszer számodra is sz
A Richter bejelentette az RGB-19 fejlesztési kódú tocilizumab bioszimiláris jelöltjének Fázis I és Fázis III klinikai vizsgálatának pozitív eredményeit. A vizsgálatok eredményei alapján a Richter várhatóan a következő hónapokban benyújtja az RGB-19 forgalomba hozatali engedély iránti kérelmét a főbb európai piacokon.
Joe Biden leköszönő elnök kormánya kedden véglegesítette azokat a szabályokat, amelyek a Kínából származó járműszoftverek és -hardverek elleni fellépés részeként gyakorlatilag szinte minden kínai személygépkocsit és teherautót kizárnak az amerikai piacról.
A téli időjárás ismét próbára teszi a közlekedést Magyarországon. A MÁV közleménye szerint a Győr–Veszprém vonalon jelentős késésekre és útvonal-módosításokra kell számítani a havazás miatt. Az utasok türelmét kérik, miközben a vonatok helyett pótlóbuszok is forgalomba állnak. De "időjárási ok miatt" terelve közlekedik pár busz Budapesten is.
A Los Angeles-i rendőrség "emberi okokat" vizsgál a metropoliszban fellángolt, pusztító tüzek kapcsán. Közben továbbra is érvényben van a meteorológiai előrejelzés arról, hogy feltámadnak a heves szelek, amelyek felszíthatják a lángokat
Csehország 60 év után teljesen leválik az orosz Barátság kőolajvezetékről, és átáll a nyugati irányból érkező kőolaj felhasználására. A technológiai fejlesztések és a TAL vezeték bővítése lehetővé teszik az orosz import teljes kiváltását.
Tavaly októberben négy magyar desztináció fenntartható turisztikai projektje is a világ 100 legjobbja közé került a Green Destinations TOP100 fenntartható turisztikai jó gyakorlat versenyén. Idén január 13-a és 24-e között újabb megmérettetésre kerül sor: a TOP100 versenyen részt vevő desztinációk a rangos Green Destinations Story Awards közönségdí
8 százalékkal több gépjárművet értékesített 2024-ben az AutoWallis Csoport, ezzel újabb erős évet zárt a vállalat. A legnagyobb növekedést a Kiskereskedelmi Üzletág mutatta fel, amelyben több mint 20 százalékkal bővült az új és használt gépjármű-értékesítés. Az AutoWallis növekedéséhez az organikus fejlődés mellett a tavaly lezárt felvásárlások is
Már sokan várták, így hát beköszöntött január közepe, és vele együtt a havazás is, ma reggel több helyen már látható volt az ablakokból a friss hullott hó. Szerdán hidegebb levegő érkezik, ami több helyen csapadékot hoz, főként havat, ez az oka a mai havazásnak. Aggódni azonban nem kell, valószínűleg csak 1-2 centi esik majd, így […]
A japán turizmus új rekordokat döntött 2024-ben, a külföldi látogatók száma minden korábbi adatot felülmúlt. A decemberi 3,49 milliós látogatószám az év utolsó hónapjában minden idők legmagasabb értéke volt, ami méltó lezárása a kiemelkedő turisztikai évnek.
Minden korábbinál több autópálya-matricát vásároltak a közlekedők a tavalyi évre – tudatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Núsz Zrt.), amelynek adatai szerint összesen 15,2 millió darab e-matricát vettek a 2024-es esztendőre a közlekedők. A napi matrica tavaly áprilisi bevezetése ugyanakkor némileg átalakította a matricavásárlási szokások
A Wall Street-i bankárok már most bizakodóak a fúziók és felvásárlások idei fellendülésével kapcsolatban, ami a szélesebb értelemben vett befektetési banki tevékenységet is élénkíteni fogja - írja a Reuters.
Szerdán Spanyolországban felbőgnek az F1-es motorok: két csapat is pályára küldi versenyzőit. A Haas mellett a Mercedes is bevetésen – de másképp, mint a riválisuk.
A kriptovaluták piacán tapasztalt jelentős fellendülés ellenére a digitális eszközökre specializálódott fedezeti alapok teljesítménye elmaradt a bitcoin szárnyalásától 2024-ben. Bár számos alap kétszámjegyű hozamot ért el, a legtöbbjük nem tudta felülmúlni a vezető kriptovaluta 120%-os éves növekedését - közölte a Bloomberg.
A banános süteményekhez jól illik a karamell. Most egy édes, krémes receptet hoztunk, aminek egy egyszerű piskóta az alapja. Próbáld ki, biztosan nem fogsz csalódni!
Nyitása óta több mint 300 ezren látogatták meg a Magyar Pénzmúzeumot, amely Európa leglátogatottabb pénzügyi tudásközpontja. Az intézmény tavaly több mint 300 különböző programot szervezett, és idén több újítással is készül.
Noah Wyle visszatért ahhoz a szerephez, amellyel befutott, azaz újra magára ölthette a fehér köpenyt, igaz, ezúttal más néven. A Vészhelyzet Pittsburgh-ben című sorozatban egy kiégett sürgősségi osztályvezetőt alakít, aki a Covid utáni világban próbálja életben tartani az osztályát. Bár az eredeti terv szerint a sorozat a 30 éve bemutatott Vészhely
Az előre betervezett harmadik feles cookie-k kivezetéséből idén sem lett semmi: a nyár folyamán hirdetői nyomásra a Google behúzta a féket, de ez nem jelenti azt, hogy minden a régi. Milyen adatstratégiát kell követnie 2025-ben a cégeknek, ügynökségeknek? Többek közt erről kérdeztük Deli Norbertet, a HD Marketing szakmai vezetőjét, az IAB Hungary A
Több vasútvonalon is fennakadásokat okoz a havazás. A Győr-Veszprém vonalon 30-60 perccel hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra, pótlóbuszos átszállásra lehet számítani. De Székesfehérvárnál és a Déli Pályaudvarnál is fennakadások vannak.
Mit csinál egy végtelenül kreatív és erőteljes nő, akinek még a neve is jelzi, hogy ő aztán tényleg sosem adja fel? Megalkotja az első fény installációját, s ezzel meg is alakult a Love Lamp vállalkozás.