Brad Pitt mélyen elítélte a csalót, aki az ő nevében 830 ezer eurót csalt ki egy francia nőtől. Időközben fény derült a gátlástalan tettes személyazonosságára is.
Csütörtökre kissé csökkent a másfél hete tartó oltást rettentően megnehezítő szél ereje Los Angeles közelében, de az előrejelzések szerint a nagy erejű széllökések a jövő hét elején visszatérhetnek. Trump már a beiktatása előtt nekiállt mutogatni, hogy kinek a hibája a kaliforniai tűzvész. A demokrata kormányzó és Los Angeles polgármestere úgy prób
Szén-dioxid-elnyelő épületek fenntarthatóbbá teszik az építőipart. Egy új tanulmány szerint az építőipar jelentős szerepet játszhat a klímaváltozás elleni harcban, ha az építőanyagokat szén-dioxid-elnyelő anyagokra cserélik.
A Házasság első látásra Gerije bevallotta: fülig szerelmes. A férfi a műsorba nagy reményekkel ugrott bele, meg is ismerkedett Renivel, ám a lány hideg volt vele és elzárkózott tőle. Mire Reni megnyílt volna, addigra Gergő már másfelé kacsintgatott, így a végére elváltak. Azóta Gergőt eltalálta Ámor nyila, s ki sem lát a szerelemből.
A TikTok közösségi médiaalkalmazás amerikai működésének fennmaradása érdekében tervez lépéseket hivatalba lépését követően Donald Trump – erősítette meg a leendő elnök szóvivője.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a legújabb Facebook-posztjában osztotta meg, hogy a pesti alsó rakpartot idén is megkaparintják majd a gyalogosok, biciklisek, deszkások, longboardosok, görkorisok, rolleresek, és megannyi "mikromobilitási eszközzel" érkező. Emellett a jövőbeni tervekről is beszámolt a rakparttal kapcsolatban. Kilátásba h
Kihívás előtt állhat az észak-amerikai kosárlabdaliga, ha sikerül elindítani LeBron James üzlettársának vezetésével egy globális óriás bajnokságot. A terv megvalósításához azonban dollár milliárdokat kell összekalapozni.
Filmrendező, festő, író volt, igazi vizionárius, a Twin Peaks, a Mulholland Drive és a Veszett a világ alkotója. 78 éves volt, január 20-án töltötte volna be a 79-et.
Sallai Nóra színésznő szeptemberi autóbalesete tragikus következményekkel járt: elveszítette kisfiát, ő maga pedig hosszú ideig élet és halál között lebegett. Karácsony előtt térhetett haza a kórházból, jelenleg rehabilitáción vesz részt. Ám egy ilyen traumából nem csak testileg, lelkileg is fel kell épülni. Dr. Makai Gábor szakpszichológus szerint
Kegyetlen rendőri intézkedéssel próbálták felszínre kényszeríteni egy elhagyott bánya tárnáiból a bányászokat. Több tucatnyi ember veszett a föld alatt.
A szakértők figyelmeztették a nőket, hogy figyeljenek egy rendkívül veszélyes ráktípus három figyelmeztető jelére – hiszen a korai diagnózis jelentősen növelheti a túlélési esélyeket.
Közel három évtizeden át házaspárként navigáltak Hollywoodban, elkerülve a kísértéseket és a feszültségeket, amelyeket az intenzív hírnév okozhat. Hugh Jackmannek és Deborra-Lee Furnessnek azonban nincs ekkora szerencséje a válásuk kezelésében.
Szarvasgomba, narancslekvár, parmezán – ilyen alapanyagokból születnek az igazi bajnokok, legalábbis Damu László keze alatt: a budapesti Forni di Napoli pizzéria pizzamestere elsőként végzett a nürnbergi Pizza Európa-bajnokságon, többek között római, nápolyi és szicíliai mestereket utasítva maga mögé.
Nem akármilyen feladatot kap Sylvester Stallone, Mel Gibson és Jon Voight a megválasztott amerikai elnöktől. Donald Trump azt szeretné, ha e három személy segítségével visszatérne Amerikába Hollywood aranykora. Különleges nagykövetekként a feladatuk, hogy visszaszerezzék külföldről a filmes bizniszt.
Még próbálják megfúrni, de talán bele lehet kényszeríteni Netanjáhut és a Hamászt az egyezségbe, és ez komoly fegyvertény Trumpnak is. Gázát azonban az utolsó pillanatig bombázzák, és egyelőre nem engedik be a segélyszállítmányokat sem.
Zord időjárási körülmények miatt kénytelen volt lemondani mai látogatását a suffolki Wattishamban Vilmos herceg, aki a brit hadsereg légierejének alezredese is. A rajongók aggónak emiatt, ugyanis a herceg mostanában nem néz ki valami jól: karikásak a szemei, nyúzott az arca. Vagy csak a szakáll teszi?