Katalin hercegné és Pippa Middleton testvéri kapcsolata igazán irigylésre méltó, nem beszélve kifinomult és elegáns megjelenésükről. Ám volt idő, amikor nemcsak az életben, de a divat világában is keresték útjukat, és az évek során forrott ki teljesen a saját stílusuk. Nézzük, milyen szettekben mutatkoztak fiatalabb korukban!
Etikátlan az utódnemzés, mert a születendő gyerek nem adhat beleegyezést a megszületéséhez, és mivel az élet tele van borzalmakkal, igazságtalan azt valakire rákényszeríteni – vélik az antinatalista mozgalom tagjai, akik szerint az érzelmi kötelékeinken kívül nincs valódi indok az emberi faj fenntartására.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 787,55 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 84 878,97 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, a héten már ötödször.
Svédország, Dánia és Finnország attól tart, hogy az EU tervei, hogy a 27 tagállamban egységesítsék a hivatalosan almabornak és bogyósbornak nevezhető italokat, befullaszthatják a pezsgő gyümölcsös alma- és körtealapú italok piacát.
A visszahívási kampányt néhány héttel az után hirdették meg, hogy az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) vizsgálatot indított 2,6 millió Tesla vonatkozásában, miután bejelentések érkeztek a szakhatósághoz olyan balesetekről, amelyek akkor történtek, amikor távvezérléssel irányították az autókat. A kampányt azért hirdettek
Thierry Neuville világbajnoki címvédőként olyan helyzetből vág neki a világbajnoki szezonnak, amilyenben még nem volt, de állítása szerint ugyanolyan éhes a sikerre, mint eddig. Két hónap telt el azóta, hogy Thierry Neuville megnyerte pályafutása első rali-világbajnoki címét, és máris kezdődik az új szezon. A 36 éves belga versenyzőnek ugyanannyi s
"Az új projektek lakásai iránt is fokozódott az érdeklődés a tavalyi évben, részben ennek is köszönhető, hogy decemberben a vásárlást tervezők több mint negyede preferálta az ingatlankeresés során a legtöbb új lakást kínáló Xiii. kerület."
Az állami M1 hírcsatornán több alkalommal és több műsorvezető is azt állította az elmúlt napokban, hogy a távozó amerikai nagykövet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren csodálatosnak értékelte a saját magyarországi tevékenységét. Egy, éppen az M1 által készített videó alapján azonban kiderül, hogy valójában egyáltalán nem ez hangzott el Pressmantő
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 787,55 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 84 878,97 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, a héten már ötödször.
Az Izrael és a Hamász közötti túszalku első fázisa során 33 Gázában fogva tartott embert engednek szabadon, a 469 napja raboskodó Omri Miran azonban nincs a szabadulók listáján.
A Lufthansa véglegesítette az olasz ITA Airways 41 százalékos részesedésének megvásárlását egy 325 millió eurós tőkeemelés jóváhagyásával - közölte a német légitársaság pénteken.
Orbán Viktor szerint demokrata kormányzás időszakában a világot elönti a migrációs káosz, a genderőrület "elszabadul, Pride lesz, szivárványos lobogó meg transzgender, meg nemváltó műtétek". Póta György gyermekorvos az ATV-ben beszélt a nemváltó műtétek hazai gyakorlatáról.
Az eredmények szerint az ukrán település kutyáinak genetikai eltérései nem a sugárzás közvetlen hatására, hanem más környezeti tényezőkre vezethetők vissza, állítja egy friss tanulmány.
DNS-vizsgálat igazolta, hogy a kiutasított moldáv embercsempész testvére vezethette a Budapesten hét ember sérülésével járó balesetet okozó gépkocsit, a férfi ellen a bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki.
2025. január 1-jén a fizetővendéglátó tevékenységet folytatók tételes átalányadójával kapcsolatban a következő szabályok módosultak – hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az együttműködési megállapodás előmozdítja a légi közlekedési szektor korszerűsítését célzó közös projektek megvalósítását és serkenti az iparági kutatás-fejlesztési tevékenységet.
A HUNOR-program egyik hatása, hogy sok szakember tud tapasztalatokat gyűjteni, ami által a nemzetközi térben is elmondható, hogy Magyarország képes lehet űrhajós-válogatásra és -kiképzésre is.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hatályban hagyta a TikTok közösségi alkalmazás amerikai működésének lehetséges betiltását is tartalmazó törvényt pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 787,55 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 84 878,97 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, a héten már ötödször.
Kecses hölgyek madárkalitkával, árnyékportrék, emlékkönyvek, burjánzó virágcsendéletek és egymáshoz bújó házaspárok meghitt portréi a Magyar Nemzeti Galéria tárlatán.
Az Egyesült Államokban működő nagy autógyártókat tömörítő szervezet jogi úton próbálja megakadályozni egy új biztonsági előírás bevezetését, amely kötelezővé tenné a fejlett automatikus vészfékező rendszerek beszerelését szinte minden új személygépkocsiba és teherautóba 2029-ig. A Joe Biden elnök kormánya által kezdeményezett szabályozás ellen indí
Jelentős, akár 20,6 százalékos kamathozamhoz jut a következő hetekben a lakosság az állampapír-befektetései után, a hozam újrabefektetése vagy felvétele kényelmesen, biztonságosan és gyorsan intézhető a Magyar Államkincstár online szolgáltatásaival, a WebKincstáron és a MobilKincstáron keresztül otthonról - közölte a Magyar Államkincstár pénteken a
A bíróságok függetlenségét kellett feláldozni a fizetésemelésért cserébe – emiatt forrong a bírói társadalom. Decemberben mégis megállapodás született a kormány és három bírósági szervezet között, ám az egyik aláíró, az Országos Bírói Tanács most felmondta a megállapodást. Az okokról a szervezet elnöke beszélt az ATV-ben.
2024-ben a vártnál rosszabbul alakultak a hazai gazdasági adatok, aminek számos oka van, egyebek mellett a 2023-as inflációs sokk átgyűrűző hatása, illetve az állami, valamint a magánberuházások jelentős visszaesése – mondta az InfoRádióban a Kopint-Tárki vezérigazgatója. A konjunktúrakutató a 2024-es évre 0,5 és 0,7 százalék közötti GDP-bővülést v
A közelmúltban napvilágot látott egy videó, amely hatalmas visszhangot váltott ki: az Adidas bemutatta első olyan reklámfilmjét, amely teljes egészében a mesterséges intelligencia által készült. Nemcsak a vizuális megoldások, de a kampány modelljei is az MI segítségével kerültek megalkotásra. Valóban ez lenne a jövő?
Lily Phillips OnlyFans-modellként dolgozik, magát elsősorban prostituáltnak tartja, de örül, ha üzletasszonyként hivatkoznak rá. Az is, hiszen évi kb. 2 millió dollárt keres, kilenc alkalmazottat foglalkoztat, emellett a szüleit és a családját is támogatja. Nemrégiben vállalta, hogy egy kihívás részeként huszonnégy óra alatt száz férfival létesít k
A márkák versenyében továbbra is fölényesen őrzi első helyét a BYD. Mintegy 1350 darabbal több járművükre érkezett be kérelem, mint a másik két dobogósnak együtt: a Tesla 860, a Volvo közel 430 darabnál jár. A 30 milliárd forintos keretösszegű kiírásban már több mint 4700 cég venne igénybe állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, k