Geszti Margit húsz évet húzott le nagy nemzetközi lemezkiadóknál, és olyan nevek albumait jelentette meg, mint Geszti Péter, Kulka János, Ákos és Presser Gábor. Amióta megalapította koncertügynökségét, a Sonatina Kft.-t, végre csak azzal foglalkozik, ami mindig igazán érdekelte.
Donald Trump beiktatásával kezdődik Magyarországon is "az aranykorszak", aznap "egy más Nap kel fel a nyugati világ fölött", csak kár, hogy négy évvel ezelőtt "csalással vették el az elnökséget Trumptól". Orbán Viktor visszatért Indiából és rádióinterjút adott.
A brit királyi család íratlan szabályai közé tartozik, hogy a rokonság nem nyilvánítja ki a véleményét a publikum előtt, olykor azonban megesik, hogy muszáj egyenes feleletet adniuk – például Kamilla is kifejtette néhány őszinte szóval a Meghan Markle-lel kapcsolatos gondolatait.
Sokszor kibékíthetetlen ellentétnek tűnik a harc a szülők és a nagyszülők között, miközben olyan társadalomban élünk, amikor a nagyszülőkre ismét nagyobb szükség van. Mit tehetünk, hogy elsimítsuk a konfliktusokat?
Az előttünk álló egy hét során meglehetősen egyhangú, borongós, párás, helyenként tartósan ködös időre van kilátás, csak helyenként csökkenhet átmenetileg a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható.
Noha a külső alapján senkiről sem szabad ítélkezni, annyi igaz, hogy a megjelenésed rengeteg dolgot képes elárulni rólad. Nem csak az egészségi állapotodról, de akár a személyiségedről is!
Miért halogatnál, ha az álmaid itt és most várnak rád? A Z generáció tudja: a jelen pillanat nem ismételhető. De vajon az állandó rohanás felemel, vagy elsodor? Egy biztos, ők nem kérnek időt – a kérdés csak az, meddig bírják a tempót.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság 2024. decemberi adatai szerint 839 tartósan (6 hónapnál hosszabb ideje) betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon összesen 568 településen [1]. 2023 augusztusához viszonyítva a tartósan betöltetlen praxisok száma 180-nal, vagyis 27%-kal nőtt, ezzel együtt újabb 51 település maradt állandó háziorvos nélkül.
HR Szubjektív rovatunkban Varga Botond, a VOIS Regional Reward, Policy & Employee Relations managere kérdez, miután válaszolt Ligeti Kata, a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. HR SSC Igazgatója (EMEA) kérdésére: Hogyan készüljünk az EU bértranszparencia irányelv bevezetésére?
Sofia Vergara és az F1-es szupersztár, Lewis Hamilton New Yorkban elköltött közös ebédje után ismét felerősödtek a románcról szóló találgatások. Mutatjuk a képeket!
A One elődje, a Vodafone már decemberben bejelentette, a Telekom és a Yettel most tette közzé, hogy milyen díjemeléssel számolhatnak az ügyfelek. Lakossági és kisvállalkozói számlás előfizetéssel rendelkező ügyfeleink 2025. március 5-től, az érintett dolgozói- és flotta tarifával rendelkező számlás ügyfelek pedig 2025. április 9-től az éves
Január 18-án 10 órakor kezdődnek a központi középfokú felvételi vizsgák a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezőknek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.
Sylvester Stallone, Mel Gibson és Jon Voight feladataként azt jelölte meg, hogy "minden korábbinál nagyobbá, jobbá, és erősebbé építsék vissza Hollywoodot.
A szentévet kísérő nemzetközi kulturális programsorozatban Magyarország a Jankovics Marcellnek szentelt tárlattal mutatkozott be, amely a szentszék egykori kancellária épületében nyílt meg csütörtök este.
Az EU tisztségviselői vészforgatókönyvet dolgoznak ki, hogy megújíthassák a meglévő és hatályos szankciókat Oroszország ellen, miután a magyar kormány belengette, hogy megvétózza a lépést, amíg Donald Trump amerikai elnököt be nem iktatják. Ennek érdekében egy 81 éves belga háborús törvényt is életbe léptethetnek a kulcsfontosságú orosz állami eszk
A vasútvállalat Lázár János 10 pontos vállaláscsomagjára mutogat. Korábban maga a miniszter tett ígéretet a 190 ezer köbméternyi illegális hulladék eltakarítására.
A vártnál gyengébb amerikai kiskereskedelmi és munkaerőpiaci adatok elősegítették a kötvényhozamok újabb pár bázispontos csökkenését a fejlett piacokon a szerdai jelentős, 10-15 bázispontos esés után. A tíz éves dollár hozam 4,6, a német 2,5% környékén zárt.
Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a majd az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láttunk ma reggel. A kínai és hongkongi piacok felpattantak miután a friss adatok szerint a negyedik negyedéves kínai GDP, a kiskereskedelem, és az ipari termelés is meghaladta a várakozásokat. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt ma is folytatódik az emelkedés,
A Kws Magyarország Kft. Vecsésre, az Airport Hotel Stációba invitálta a magyar agrármédia képviselőit, hogy bemutassa a cég elmúlt 25 évének legfontosabb szakmai sikereit a kukoricahibridek területén.
A kínai gazdaság 2024-ben évi 5 százalékos ütemben bővült, ami lassabb, mint egy évvel korábban, de összhangban van Peking növekedési céljával, köszönhetően az erős exportnak és a közelmúltbeli gazdaságösztönző intézkedéseknek.
Az UniCredit és a világhírű luxusmárka, a Ferrari többéves partnerségét először 2024 szeptemberében jelentették be. A működésükben a hagyományt és az innovációt ötvöző neves márkák osztoznak a kiemelkedő teljesítmény és a kiválóság iránti szenvedélyükben, a befogadás iránti elkötelezettségükben és azon törekvésükben, hogy hatékonyan tegyenek a közö
Hajnal óta újra erősödik a dollár az euróval szemben, így a forint megint esni kezdett, és a dollárral szemben újra érdemben a 400-as kerek szint fölé emelkedett az árfolyam. Az euróval szembeni kurzus 413 fölé ugrott.
Az amerikai GLGH Steel – a chicagói székhelyű befektetési alap, a Great Lakes Global Holdings (GLGH) leányvállalata – felvásárolja a romániai Artrom Steel Tubes SA kohászati kombinátot – írja az economica.net a GLGH közleménye alapján.
Oroszország legnagyobb hitelintézete, a Sberbank pénteken 1560 milliárd rubel, vagyis több mint 6100 milliárd forintnyi éves rekordnyereségről számolt be 2024-re, amit a vállalati hitelfelvételek erős növekedése, és a magas kamatlábak egyaránt támogatottak.
Késes támadás rázta meg csütörtökön a szlovákiai Szepesófalut: egy 18 éves diák halálra késelte diáktársát és az iskola igazgatóhelyettesét, egy harmadik személy pedig súlyosan megsérült. Az elkövetőt egy órás hajtóvadászat után fogták el. Az eset sokkolta az országot, a hatóságok pedig a támadó indítékait vizsgálják.
25 év után is töretlen Kepes András és felesége szerelme. A tévés-újságíró az évfordulójuk alkalmából nosztalgiázott, és egy régi, közös fotót osztott meg a közösségi oldalán.
Az Intuitive Machines második holdi küldetésén (“IM-2”), amely legkorábban várhatóan 2025 február végén indulhat, a Puli Space Technologies NASA-díjjal elismert miniatűr neutron spektrométere, a Puli Lunar Water Snooper (PLWS) is a fedélzeten lesz. A készülék a Hold déli sarkvidéki területén vízjégre vonatkozó adatokat fog gyűjteni. Az Intuitive Ma