Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton bejelentette, hogy a Hamász és Izrael közötti tűzszüneti megállapodás második szakasza esélyt adhat a magyar állampolgárságú túsz szabadulására is, ám ehhez az első szakasz teljesülésére van szükség, amit Magyarország is sürget.
Fotóinkkal te is részese lehetsz ennek a különleges eseménynek. Vasárnap is érdemes ellátogatni a Budapesti Chinatown-ba, mert számos programmal várnak.
Csaknem 2500, kábítószerrel kapcsolatos, nem erőszakos bűncselekménnyel kapcsolatban elítélt személy büntetését enyhítette Joe Biden amerikai elnök pénteken.
TikTok-videók hatására a fiatalok csaknem fele diagnosztizálta magát egy nem létező, kitalált mentális betegséggel. Az NMHH kutatásában részt vevő középiskolások és egyetemisták 43 százaléka jutott arra, hogy ő is a VIDZ nevű betegségben szenved. A kutatók szerint mindez azt erősíti meg, hogy hajlamosak fenntartások nélkül valósként elfogadni az on
"Hétfőn részt veszek Donald Trump, az Egyesült Államok 47. elnökének beiktatási ünnepségén, valamint az azt megelőző és azt követő republikánusok által szervezett rendezvényeken" - posztolta Gál Kinga, a Fidesz alelnöke és a Patrióták alelnöke a Facebook oldalán.
Megöltek egy 82 éves férfit Újbudán; a feltételezett elkövetőt - az áldozat fiát - a rendőrök elfogták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Az asztrológia két transzcendens bolygót különböztet meg: az Uránuszt és a Neptunuszt. Az Uránusz az öncélú rombolás, a pörgés, a káosz és az anarchia égiteste, a Neptunusz az alkoholizmus, a drogok, a rózsaszín köd bolygója, de ugyanakkor ez a miszticizmus bolygója is, ami a tudatalattink és mély vágyaink őrzője.
Az idei Forma 1-es szezonban új matricák kerülnek az autókra, más mezekbe öltöznek a pilóták, mindezzel is demonstrálva a dollármilliárdokkal beszálló új szponzorokat. Pedig egykor nem annyira a céges hirdetés, mint a nemzeti hovatartozás határozta meg a versenyautók színét: az angoloknál a zöld, a franciáknál a kék, az olaszoknál a piros, a némete
Óriási sikerrel zárult Dér Heni és a Golden Muay Thai SE decemberben indított jótékonysági akciója. Az énekesnő televíziós műsorban használt, több versenyző és sztár által aláírt kesztyűje hatszázezer forintért kelt el az óév utolsó napjaiban, így pedig egy nehézsorsú család egész éves támogatása valósulhat meg a Hajós István által alapított Egy lé
Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, az országos nyitó istentiszteletet Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban tartják - közölte a szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT).
Donald Trump megválasztott amerikai elnök valószínűleg 90 nap haladékot ad a TikTok betiltására vagy értékesítésére, ami azt jelenti, hogy vasárnap megszünteti majd a közösségi oldal az amerikai szolgáltatását, majd hétfőn ismét visszaáll – tudta meg a CNN.
Orbán Viktor szerint a magyar benzinkutakon kialakult helyzet elfogadhatatlan, miközben Európa egy újabb energiaválság felé tart. A miniszterelnök az ukrán gázszállítások leállításáról és az amerikai szankciók energiaárakat növelő hatásáról beszélt közösségi oldalára feltöltött szombati videójában.
Most a LED fényforrások gyártóin a sor, hogy megszerezzék a magyarországi jóváhagyást termékeikre, amelyek erősebbek és tartósabbak, illetve takarékosabbak a halogénizzóknál
A magyar adórendszer továbbra is Európa egyik legversenyképesebbike marad, ezt tovább erősíti az OECD napokban megjelent minősítése is - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Jövőbeli levélváltás, amely 2068 környezeti állapotát mutatja be – kollégánk újra rendszerességgel jelentkezik egy-egy szórakoztató elgondolkodtatóval. Kísérletezik, hátha életre tud kelteni egy rég elfeledett újságírói műfajt, a tárcanovellát.
A kiszivárgott információkból kiderült, hogyan érte el a távozó és a megválasztott amerikai elnök példátlan együttműködéssel a gázai háborút vasárnaptól berekesztő tűzszüneti megállapodást. Annak bejelentése után viszont már mindketten igyekeznek a saját érdemeiket kiemelni.
Hosszabb távon is a Forma–1-es versenyhelyszínek között marad Belgium, de a rotáció miatt 2028-ban és 2030-ban sem rendeznek majd futamot Spában. Vámosi Péter, a Motorsport Online főszerkesztője az InfoRádióban elmondta: az üzleti érdekek és a további terjeszkedés miatt várhatóan egyre több európai nagydíj kerülhet ki a versenynaptárból, vagy csak
Egy kiskunhalasi sofőr a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyásával előzött kétszer is. Azonosítása után eltiltották a vezetéstől és bírságot szabtak ki rá - írta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Állampolgári bejelentés érkezett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra, miszerint 2024. december 13-n kora este egy autós több közlekedési
Jóváhagyta egy dél-koreai bíróság szombaton Jun Szogjol felfüggesztett államfő őrizetének meghosszabbítását, arra hivatkozva, hogy Jun bizonyítékokat semmisíthet meg az ellene a december elején kihirdetett hadiállapot miatt indult bűnvádi eljárásban.