Több mint 100 év után érkezett meg a képeslap a feladott a címre. Azóta valóságos hajtóvadászat indult, hogy megtalálják azt, akinek címezték és hogy közben kiderítsék, miért késett ennyit a lap.
Az év eleje óta messze Magyarországon drágult leginkább a tankolás Közép-Európában – derül ki az Mfor Üzemanyagár-figyelő aktuális elemzéséből. Kétséges, hogy Orbán Viktor így értette-e a repülőrajtot, de félő, hogy a forint dollár elleni gyengülése miatt még látunk magasabb árakat is.
Száz beteget kellett ellátnia a bogyiszlói háziorvosnak egy délelőtt alatt. Tombol a járvány, egyre többen fordulnak orvoshoz torokfájás, orrdugulás és láz miatt országszerte. Nemcsak a rendelőket, a gyógyszertárakat is megrohamozták az utóbbi napokban.
Holland hajósok fedezték fel a 16. században dél-amerikai gyarmatukon, Guyanában ezeket a puha, barna-fehér bundájú állatkákat. Néhányat közülük hazavittek a gyerekeiknek játszótársul, Hollandiába. Itt az emberek gyorsan megkedvelték őket, és lassan más, európai országban is elszaporodtak.
A jelenség mindig is létezett, és mindig is érintette a nőket. Azonban a tudomány csak az elmúlt években kezdett komolyabban foglalkozni a témával. Méghozzá jó okkal, hiszen az agyi köd egyszerűen elkerülhetetlen a nők életében. Ez nem betegség, nem kóros állapot, viszont nagyban megnehezíti a mindennapokat. Nézzük, mire utal pontosan az "agyi köd"
A Kiwi.com megvizsgálta, hogy 2024-ben az előző évhez képest mely országokba szóló foglalások nőttek meg a leginkább. A Fülöp-szigetek egyike azoknak az úti céloknak, amelyek egyre népszerűbbé váltak a főbb közép-európai piacaikon. Magyarországon nőtt meg a leginkább a trópusi szigetvilág népszerűsége, hiszen 2023-hoz képest 2024-re a foglalások 33
Rögtön a legnagyobb állományú és legalacsonyabb kamatra váltó sorozattal kezdődik a kamatfordulók sora az inflációkövető állampapíroknál. Rövidesen kiderül, mennyien válnak meg ettől a PMÁP-juktól más befektetésre vagy más állampapírra váltva.
Tragikus epizódja a magyar történelemnek az a fegyverszünet, amelyet az Ideiglenes Nemzeti Kormány küldöttei írtak alá Moszkvában a Szovjetunió, az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok képviselőjével.
24 évesen, egy aprócska teázóban kóstoltam meg életemben először a matchát. Elég volt egy csésze belőle ahhoz, hogy a túlárazottnak hitt zöld trutymó miatti szemforgatást egy wow-élmény váltsa fel.
Amikor elkezdődött, ki gondolta volna, hogy a Keszthelyi Növényvédelmi Fórum megéri a 34. születésnapját. Minden esetre az elmúlt évek alatt sem vesztett a rendezvény népszerűségéből.
Számodra mit jelent a kávé? Talán az egyértelmű jele annak, hogy ideje elkezdened a napodat? A megmentőd a délutáni fáradtság megjelenésekor? Vagy egyszerűen az egyik kedvenc italod az élénkítő hatása miatt? Bármelyik is igaz rád, könnyen lehet, hogy még csak arra sincs feltétlenül szükséged, hogy belekortyolj a kávéba, ugyanis egyes kutatások szer
Immáron három éve, hogy Balázs Klári és Korda György túladott a méltán híres Hotel Villa Kordán, és elköltöztek egy II. kerületi penthouse-ba. Bár az énekesnő elismeri, sokat gondol egykori otthonukra, és hiányzik is neki, ma már berendezkedtek lakásukba, és megszokták az új környezetet. A szálloda megszűnésével azonban nem lett kevesebb feladatuk.
A covid vírus terjedése körülbelül kilencszer alacsonyabb lett volna, ha mindenki maszkot viselt volna minden lehetséges expozíció során - mutatott rá egy tudományos modell becslése.
Az egészséges életmódba sem a mértéktelen cukorfogyasztás, sem a káros adalékanyagok nem illeszthetők be. Most bemutatunk 4 olyan összetevőt, amely szakértők szerint még a finomított fehér cukornál is több kárt okozhat a szervezetünknek.
A forró nyarak miatt világszerte egyre többen szervezik olyan térségekbe a vakációt, ahol hűvösebb a klíma. Hasonlóképpen, a téli utazók számára egyáltalán nem jelent problémát, hogy az adott tengerpartokon mennyire van hideg, sőt sokan kifejezetten szeretnek hosszú sétákat tenni a partokon. De melyek Európa legjobb téli strandjai?
A kávézólánc hamarosan módosít a nem fizető vendégekkel kapcsolatos szabályzatán, ám a szigorítás egyelőre csak az Észak-Amerikában található üzletekre vonatkozik. Ezentúl nem lehet majd fizetés nélkül a Starbucks kávézóiban üldögélni – írja a The Manual. A cég a "nyitott ajtó" politikát még 2018-ban vezette be, amely lehetővé tette, hogy
Az utasok körében végzett felmérésben a válaszadók 71 százaléka gondolta úgy, hogy a fenntartható repülőgép-üzemanyag (Sustainable Aviation Fuel – SAF) hozzájárul a légiközlekedés karbonlábnyomának csökkentéséhez, bár csak 45 százalék hallott erről az innovációról korábban. Hat légiközlekedési iparági szakértő részvételével tartottak Brüsszel-Charl
Olvasónk arról érdeklődött, hogy milyen áfakulccsal kell számláznia a következő esetekben: 1. Belföldi áfakörös adóalany számláz szoftverhasználati díjat más európai uniós tagállamban lakóhellyel rendelkező magánszemélynek 2. Belföldi áfakörös adóalany számláz szoftverhasználati díjat európai unión kívüli lakóhellyel rendelkező magánszemélynek. Bun
A mai világban egyre többen fordítanak nagyobb figyelmet a megfelelő táplálkozásra, amelynek fókuszában a minőségi élelmiszerek állnak. A boltok kínálatából azonban sokszor nehéz kiválasztani, hogy melyik termékkel tehetsz a legtöbbet az egészséged megőrzése érdekében. Az élelmiszerek címkéin található jelölések azonban segítségedre lehetnek ebben.
Egy sor adminisztrációs költség emelkedik február elsejétől a gépkocsik esetében. A forgalomba helyezési engedélyek, az átalakítási eljárások, a műszaki vizsga, a rendszámtábla és a regisztrációs adó is jelentősen drágul majd. Egy új autó esetében ez akár félmillió forint többlet költséget is jelenthet a vásárlónak.
Neked is rossz volt a gyerekkorod? Talán még mindig kísért és néha úgy érzed, sosem leszel egészen túl rajta. Ha így van, próbáld ki ezt a három mondatot, ami a neurológus szerint segíthet a továbblépésben.
Rengeteg okunk van arra, hogy nap mint nap időt töltsünk a szabadban, a friss levegőn. Erre az egyik legjobb példa, hogy napsütésben még a D-vitamin raktáraink feltöltéséért is tehetünk csupán azzal, hogy kimozdulunk. Télen viszont a kevesebb napsütéses óra miatt jóval kevesebb D-vitaminhoz juthatunk odakint, így más módszereket is érdemes bevetnün
A Samsung Knox biztonsági platformjára épülő Knox Suite megbízható védelmet nyújthat, egyszerűsítheti az It-munkafolyamatokat, és olyan hasznosítható elemzéseket kínálhat, amelyek növelhetik a hatékonyságot és a termelékenységet. "A különböző méretű és iparágbeli vállalatok eszközkezelési igényei eltérőek, de végső soron ugyanazt a célt tűzték ki
Idén több ezer milliárd forintnyi Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) jár le vagy fizet kamatot, így rengeteg befektető számára aktuális kérdés: hová érdemes tenni a pénzt?
Az óvodában, iskolában sok problémája volt, nem volt jó tanuló annak ellenére, hogy Mensa HungarIQa-tag. Harmincéves volt, amikor megkapta a diagnózisát: autista, aspergeres, ADHD-val kiegészítve. Fekete Gy. Viktor korábban grafikusként dolgozott, az Autista Vagyok YouTube-csatorna társalapítójaként ma már másoknak segít.
Az MIT spinoff vállalataként működő Commonwealth Fusion Systems (CFS) bejelentette, hogy felépíti a világ első kereskedelmi méretű fúziós erőművét Virginiában, Chesterfield megyében. Az ARC névre keresztelt létesítmény a tervek szerint
Ne akard kontrollálni azt, amit nem lehet, de tégy azért, ami neked fontos. Ne mások véleménye irányítson és te se akard irányítani mások véleményét. Az amerikai motivációs guru, Mel Robbins legújabb könyve egyszerű tanácsot ad, amiért rajong a világ. De ki áll mögötte és valójában mit tud a Let Them elmélet?
Ki gondolta volna, hogy január 18. nem csupán egy átlagos nap, hanem a Hóemberek világnapja? Manapság nem csak a történelmi eseményeknek, ünnepeknek van világnapja, hanem olyan apró, de jelentőségteljes dolgoknak is, mint a hóember. Cornelius Graetz hóemberrajongó – és gyűtjő volt az, aki életre hívta ezt a napot. A hóembergyűjtés véleményem szeri
Az elmúlt napokban több altcoin, köztük az XRP, a Dogecoin és a Cardano (ADA) is jelentős növekedést mutatott. Az ADA-token árfolyama azonban sokak szerint most csupán egy erőteljes bikapiaci rally kezdetén állhat. Egy neves kriptoelemző, a „World of Charts” szerint a Cardano árfolyama akár a jelenlegi szint közel duplájára is emelkedhet a következ
A magyar helyesírás szabályaiban vannak olyan kivételek, alpontok és kitételek, amit csak kevesen ismernek, sőt, néha még az ismeretük mellett sem egyszerű az alkalmazásuk. Te meg tudod fejteni az alábbi helyesírási kérdéseket?
Folytatódik a téli anticiklon borult éggel, párás, foltokban ködös idővel. Csak kevés helyen szakadhat fel a felhőzet. A csúcshőmérséklet fagypont körül alakul. Az éjjel és a nappal lényegében változatlan, frontmentes, teljes nyugalommal jellemezhető időjárás akár csábító is lehetne a frontérzékenyek számára, ám súlyos hatásai jelentkezhetnek.
A magyar férfi kézilabda-válogatott biztosította továbbjutását a középdöntőbe a világbajnokságon, mivel 35-18-ra legyőzte Guineát a csoportkör második fordulójában, pénteken Varasdon.