Az olajellátást érintő ukrán fenyegetettség és az amerikai szankciók együttesen az üzemanyagárak jelentős emelkedéséhez vezetnek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.
A fehér ecet olyan főzési és háztartási alapanyag, amelyet az emberek túlnyomó többsége biztosan tart otthon. Sokoldalú összetevő, a zamatos salátaöntetektől a pácokig számos ételt lehet ízesíteni vele - no és a takarítás során is abszolút szupersztár. Így könnyen előfordulhat, hogy főzés közben derül ki: üres az ecetesüveg. Szerencsére viszonylag
A Fidesz és a Patrióták képviseletében Gál Kinga, a pártok alelnöke vesz majd részt Donald Trump amerikai elnök beiktatási ünnepségén hétfőn Washingtonban. Az események során a republikánusok által szervezett rendezvényeken is jelen lesz. Ezeken az eseményeken a transzatlanti kapcsolatok erősítése és a patrióta európai pártok együttműködésének elmé
A Belgrád Nikola Tesla Repülőtér új biztonsági rendszere csúfos kudarcot vallott. Egy nő ugyanis könnyedén kijátszotta az újonnan telepített e-kapukat, mindenféle okmány nélkül jutott át az ellenőrzésen, és majdnem fel is szállt egy repülőgépre. Egyszerűen csak átkúszott a kapuk alatt, majd a fémdetektoros ellenőrzést is elkerülve, zavartalanul elj
Szabó Anna győztes gólt lőtt a német Thüringer HC csapatában a spanyol Atticgo BM Elche otthonában a női kézilabda Európa-liga csoportkörének második fordulójában, szombaton.
A drezdai Eb-n a női szakág jeleskedett: Jászapáti Petra vezetésével két ezüstérmet – egyéni 1000 méteren és női váltóban – is szereztek a szombati versenyszámokban.
Több mint harmincan megsérültek egy síliftbalesetben a spanyolországi, Huesca tartománybeli Astúnban szombaton - közölte az északkeleti Aragónia autonóm régió kormánya.
Késsel támadt egy férfira egy támadó szombaton Tel-Aviv belvárosában, az elkövetőt egy polgári személy lövésekkel "ártalmatlanná tette" – közölte az izraeli rendőrség.
Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban beszélt arról, hogy újabb energiaválság felé robog Európa, amiből Magyarországnak ki kellene maradnia, de nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az felháborító.
Mivel ez a tünet a későbbi szimptómákat jóval megelőzi, érdemes kivizsgáltatni a panasz megjelenésekor, különösen, korábban egyáltalán nem volt fejfájós.
Vasárnap reggel 7.30 órakor lép életbe az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet - jelentette be a katari külügyminisztérium szombaton. A tűzszünetet Katar, Egyiptom és az Egyesült Államok felügyeli egy Kairóban korábban kidolgozott mechanizmus szerint.
Nem tágít a hatalmas kiterjedésű anticiklon. Olyan panaszokat hozhat, mint a nehézlégzés, a fejfájás, a szívpanaszok és erősen romlik a mentális állapotunk is, fáradékonyabbak, motiválatlanok lehetünk.
Beltérben, a Capitolium épületében tartják Donald Trump elnöki beiktatási beszédét hétfőn a várható rendkívüli hideg miatt - ezt a hivatalba lépő amerikai elnök jelentette be közösségi oldalán pénteken.
Az egész napos foglalkozáson a Prizma Kreatív Alkotóműhely foglalkozásai várják a gyerekeket, és több ingyenes tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók.
2024 nyarának adatai újra rávilágítottak arra, hogy milyen drasztikus különbségek figyelhetők meg a magyar nyugdíjasok helyzetében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentései szerint majdnem 2 millió öregkori nyugdíjast tartanak számon az országban, akik átlagosan 232.952 forintot kapnak havonta. De miért lényegesek ezek a számok?
Az új antibiotikumokkal szembeni rezisztencia okait vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai, arra a következtetésre jutottak, hogy gyökeres szemléletváltásra van szükség az antibiotikum-fejlesztésben - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.