Több alacsony kihasználtságú európai és észak-amerikai autógyár bezárására vagy eladására kerülhet sor az idén, mivel az autógyártók kapacitásfelesleggel küzdenek, miközben nő az árverseny - közölte a Gartner kutató- és tanácsadó cég csütörtökön.
A világ legjobb síközpontjai nem csupán csodálatos kilátást és tökéletes pályákat kínálnak, hanem egyedi élményeket, amelyek a sportolás mellett a luxusról, a helyi kultúráról és a kikapcsolódásról is szólnak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti akciót tartott január 17-én és 19-én éjszaka. Az I., II., III., XI., XII. és XXII. kerületek rendőrei főként az ittas sofőrökre vadásztak; elsősorban a hidak budai lehajtóinál ellenőrizték az autósokat. Az akció során összesen több mint 2100 sofőrt ellenőriztek, és a rendőröknek 30 esetben kelle
A 2024-es magyar elnökség minden idők egyik, ha nem a legsikeresebb elnöksége volt – hangsúlyozta Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója a Sikeres magyar elnökség 2024 – esély az Európai Uniónak című konferencián hétfőn Budapesten. Schmidt Mária a Matthias Corvinus Collegium és a XXI. Század Intézet közös rendezvényén úgy fogalmazott: a
Túl kevés katonája van az ukrán hadseregnek - nehezményezte vasárnap Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka egy helyi rádiónak adott nyilatkozatában.
Magyarország legmagasabb természetes vízesése, a 10 méteres zuhatag, a Mátra elbűvölő Ilona-völgyében található, amely minden évszakban ideális kirándulási célpont lehet - most télen különösképp. Nézzétek, micsoda jégvarázs van itt!
Közel három millióan látták Majka legújabb klipjét, melyben a rapper Bindzsisztán diktátorát alakítja, aki egy igazságszérum beadása után kitálal saját korruptságáról. Nagy Attila Tibor az ATV-ben azt mondta, a videó pusztító a Fidesz számára.
A kormány és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti nemzetközi megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében megszületett kormányzati döntés alapján 2025. január 16. napján sor került Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeinek értékesítésére. A jelenleg elhagyatott és elhanyagolt Rákosrendező vasútállomás körüli terület már régóta
Eduárd herceg és Zsófia hercegné voltak a maguk korában Harry és Meghan. A fiatal pár félig bent, félig kint akart lenni a királyi családban, de küszködtek, rengeteg nehézségekbe ütköztek, ami miatt a sajtóban állandó gúny tárgyai voltak. Végül újra csatlakoztak a családhoz, és megfordították a közvélemény róluk alkotott képét.
Ismeretlen hibát jelzett hétfő délelőtt és automatikusan leállt a belgiumi Tihange atomerőművének egyes reaktora – tájékoztatott Olivier Desclée, az erőművet üzemeltető, francia tulajdonú Engie áramszolgáltató szóvivője, akinek bejelentését a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap ismertette internetes oldalán hétfőn.
Az idei különleges év. Rettentő sok pénzhez jutnak a lakossági állampapírral rendelkező családok. Több mint 800 ezer családról van szó - hívta fel a figyelmet a lakossági állampapírokról szólva a közösségi médiában hétfőn megjelent videójában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Donald Trump elnöksége több viharos kijelentéssel is járt, a legjelentősebbnek talán Kanada, Grönland és a Panama-csatorna USA általi "bekebelezése" tekinthető. Nagy kérdés persze, hogy ezekből a kijelentésekből melyik a leginkább komolyan vehető. Sokak szerint Trump Grönland iránti igényei a legkomolyabbak - de vajon mivel járna stratégiailag, vil
Az Európai Bizottság a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fordul, hogy megszüntesse a Kína által alkalmazott tisztességtelen és jogellenes kereskedelmi gyakorlatokat az intellektuális tulajdon védelme terén. A szintén kínai bíróságok általi, uniós szabadalmakra vonatkozó döntéseket a Bizottság a nemzetközi joggal ellentétesnek tartja.
Ha az angol királyi család tagja leszel, akkor fel kell készülnöd arra, hogy minden egyes megjelenésedet árgus szemekkel figyeli majd a sajtó és a királyi szakértők. Ez várt Camilla Parker Bowles-ra is, miután hivatalosan is bejelentették az eljegyzésüket Károly királlyal. És bár összességében Kamilla királyné tökéletesen ráérzett a royal-stílusra,
A kriptopénzek kiszámíthatatlan piacán néhány projekt képes kiemelkedni, és olyan hozamokat kínálni, amelyeket korábban elképzelhetetlennek tartottunk. Egy jó időzítéssel és egy kis kockázatvállalással akár egy 100 dolláros befektetés is szép kis megtérülést érhetünk el. Lássuk, mely projektek kínálják a legígéretesebb lehetőségeket. MIND of Pepe:
Több rendőr járőrözik az olasz vonatokon, valamint a pályaudvarokon és környékükön a jubileumi évben Olaszországban - erre a megszaporodott lopások és zsebmetszők miatt van szükség.
A trigliceridek (neutrális zsírok) a táplálkozás során felvett zsírok legfőbb alkotóelemei, illetve a szervezet zsírraktárai is főként ezekből épülnek fel. Legfőbb szerepük, hogy szervezetünket energiával lássák el.
Az Európai Bizottság további vizsgálati intézkedéseket hozott a X platform ajánlórendszerével kapcsolatban, a Digital Services Act (DSA) keretében indított hivatalos eljárás részeként. A cél, hogy tisztázzák, megfelel-e a platform a törvény által előírt kötelezettségeknek – írja a testület a közleményében.
Erősödött a BUX hétfő délelőtt A Budapesti Értéktőzsde hétfő délelőtti teljesítménye pozitív hangulatot tükrözött, amit a vezető részvények általános erősödése és a forgalom növekedése is alátámasztott. Az OTP kiemelkedő teljesítménye különösen hozzájárult a BUX emelkedéséhez, míg a Mol, a Magyar Telekom és a Richter szintén stabil növekedést mutat
Gerincvelő-problémák miatt befejezi versenyzői pályafutását Balázs Krisztián ifjúsági olimpiai bajnok tornász – jelentette be hivatalos honlapján a sportoló klubja, a Ferencváros.