Több megyében 1 és 5 milliméter közötti csúszós csapadék is előfordulhat. A Közút elvégzi a síkosságmentesítést, de nem mindenhol bírnak vele egyforma intenzitással.
A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas Horváth Teri számtalan kivételes alakítással ajándékozta meg a közönséget, tehetsége, valamint sokoldalúsága pedig a legnagyobbak közé emelték – ennek ellenére neve mára méltatlan módon sokaknak nem cseng ismerősen.
A francia-haiti kettős állampolgárságú Lenny Joseph személyében a francia másodosztályból igazolt szélsőt a bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapata.
Az év első hónapjában több tízezren felejtik el igénybe venni a személyi jövedelemadóból (szja) járó kedvezményt - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleményében.
A várhatóan jelentősen emelkedő amerikai importvámok miatt módosítani kell a globális feltörekvő térség gazdaságainak növekedési pályájára adott előrejelzéseket - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter, a jobboldali Vallásos Cionisták nevű párt elnöke hétfőn a katonai rádióban arról beszélt, hogy Izraelnek szerinte meg kellene szállnia a Gázai övezetet.
Orbán Balázs szerint az amerikai elnök beiktatása inkább egy ünnep. Helyette a kormányfő inkább egy konferencián küldte el a pokolba azokat, akiknek nem tetszett a magyar soros elnökség.
Vajon miért hasznosak a szervezetednek a különböző táplálékkiegészítők? Miért jó, ha rendszeresen fogyasztod ezeket, ha sportolsz? Most minden kérdésre választ kapsz Utassy Dominika dietetikustól.
Nagyon tetszett ez a minisorozat leginkább a történelmi megjelenítések miatt, ahogyan Peter Berg bemutatta részről részre haladva a XIX. százai vadnyugat kegyetlen világát. Mert bizony ez egy érzéketlen közeg volt, hiszen a washingtoni kormány keze alig terjedt túl a Missouri vidékén. A hatalmas prérin az 1850-es években még nem alakultak ki tagáll
Amerika aranykora most kezdődik – jelentette ki hétfőn Donald Trump amerikai elnök beiktatási beszédében a washingtoni kongresszus kupolatermében. Az Egyesült Államok 47. elnökeként bejelentette, hogy még a nap folyamán aláír több elnöki rendeletet is, amelyekkel radikális változásokat vezet be az országban. A változás azonnal kezdetét veszi, ettől
A Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas és már biztosan nyolcaddöntős Liverpool, a Lille-t fogadja kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik, utolsó előtti fordulójában.
A Hamász iszlamista palesztin szervezet rendőrsége és biztonsági erői hétfőn, az Izraellel megkötött tűzszünet második napján ismét tevékenykedtek a Gázai övezetben - jelentették az AFP francia hírügynökség újságírói a helyszínről.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) új kísérleti statisztikát közöl, amely a cserearány-változást, tehát az export és import árváltozások egymáshoz képesti viszonyát, valamint annak lehetséges okait és következményeit ismerteti - tájékoztatta a hivatal hétfőn az MTI-t.
Újabb, frissen végzett net-coachok segítik a fiatalok és a családok eligazodását a digitális média biztonságos és tudatos használatában. Az újmédia-pedagógiai program átfogó ismereteket nyújt egyebek mellett a cyberbullying, a közösségimédia-függőség és a szexting jelenségéről.
Korosztálytól függően más és más produkció végzett a múlt heti nézettségi toplisták élén. Főműsoridőben a 18-49 és a 18-59 éveseknél továbbra is nagyon szoros a verseny az RTL és a TV2 között. A január 13. és 19. közötti időszak, azaz a múlt hét ismét nagyon szoros versenyt hozott az RTL és a TV2 között. Főműsoridőben,
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2025-ben is meghirdeti a legszínvonalasabb kivitelezésű magyar könyvek számára a Szép Magyar Könyv versenyt. A könyv esztétikus kivitelét és értékes tartalmát egyidejűleg fontosnak tekintő, elismert szakemberekből és művészekből álló zsűri döntése alapján az MKKE adományozza a díjakat a könyves alk
A hétfői Magyar Infóban a politikus éles kritikákat fogalmazott meg Orbán Viktorral szemben, beszélt pártja képviselőinek kiválasztásáról és gratulált Donald Trumpnak is.
A Hamász iszlamista palesztin szervezet rendőrsége és biztonsági erői hétfőn, az Izraellel megkötött tűzszünet második napján ismét tevékenykedtek a Gázai övezetben - jelentették az AFP francia hírügynökség újságírói a helyszínről.
A daganatos megbetegedések kialakulásának okai régóta foglalkoztatják az orvostudományt és a társadalmat. Valószínűleg mindenkinek van olyan ismerőse, aki sokat stresszel, szorong, nehéz helyzetbe került az élete során, majd később rákot diagnosztizáltak nála. A kialakulásának okai azonban rendkívül összetettek. A genetika, a környezeti és életmódb
A Panama-csatorna Panamáé marad - szögezte le José Raúl Mulino, a latin-amerikai ország államfője az X-en tett bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök hétfői beiktatási beszéde nyomán.
Oroszország kész az ukrajnai konfliktus rendezésére az új amerikai kormányzattal – közölte az orosz elnök. Aláírták az ingatlan adásvételi megállapodást a rákosrendezői Mini-Dubajról.
A 16-75 éves lakosság majdnem negyede számít az idén állampapírból származó kifizetésre. Terveik szerint ennek 40 százalékát elköltenék, 60 százalékát pedig félretennék - derül ki a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból, amelyet abból az alkalomból juttattak el hétfőn az MTI-hez, hogy elkezdődött a korábbi
Donald Trump beiktatásán természetesen az új-régi first lady, Melania is részt vett, aki egy elég érdekes kiegészítővel "dobta fel" outfitjét, ami bizony nem sok embernek nyerte el a tetszését.