Hiába állt a hatodik helyen Grégoire Munster a Monte-Carlo Rally második napjának utolsó szakasza után, este nem ért be a szervizparkba. A Monte-Carlo Rally második napjának egyik üde színfoltja Grégoire Munster volt, aki remek gumiválasztással a péntek délelőtt leggyorsabb versenyzőjének bizonyult, és annak ellenére, hogy péntek délután defekt is
Tavaly 6,6 millió turista látogatott Szlovéniába és 16,9 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 6,6 százalékkal, a vendégéjszakáké 4,5 százalékkal volt több az előző évinél, ami új rekord - közölte az ország statisztikai hivatala.
Elon Muskot hivatalosan is Tesla-alapítónak tekintik, és kétségtelen, hogy nagy szerepe van a cég sikerében. Ugyanakkor a vállalat legfontosabb innovációja nem az ő nevéhez köthető.
A Született feleségek című szériában Nicollette Sheridan játszotta Edie Britt szerepét, sokak emlékezetében pedig a híresség mind a mai napig az ügyeletes jó nő képében él – a valóság pedig korántsem áll ettől távol.
Miközben a magyar miniszterelnök azzal fenyegetőzik, hogy blokkolja az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítását, Trump újabb szankciókat helyezett kilátásba. A szakértő szerint a magyar pozíció ezzel meggyengült, ráadásul Magyarország megkerülhető.
A brit királyi családnak a tavalyi évben különösen sok nehézséggel kellett szembenéznie: Katalin és Károly rákdiagnózisa fenekestül felforgatta a família életét, Harry továbbra is nemkívánatos személy a Buckingam-palotában, Vilmos pedig sokak szerint máris a trón átvételére készül az édesapjától. De vajon milyen év vár a királyi család legfontosabb
A mesterséges intelligencia segítségével olyan prediktív modelleket hoznak létre, amelyek forradalmasítják a szív- és érrendszeri betegségek ellátását.
Az öregedéssel járó agyi érelváltozások kezelésére keresnek új lehetőségeket a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.
A pécsi vásár, vagyis az országos állat- és kirakodóvásár Pécsen minden hónap első vasárnapján kerül megrendezésre a Vásártéren. Országos nagyállatvásárt minden hónap első vasárnapján, havonta egyszer tartanak, de kishaszonállat és hobby állatvásár minden vasárnap van. Az országos régiségvásárt minden hónap első vasárnapját megelőző csütörtökön tar
"Miért nem tudsz olyan lenni, mint a testvéred?" A kérdés, ami gyakran mély sebeket okoz, és a testvérek közti elhidegüléshez vezethet. Hogyan tudjuk ugyanannyira, ha nem is egyforma módon, szeretni a gyerekeinket?
Szombat reggel 7,7 milliós nézettségnél jár a YouTube-on Majka legújabb, Csurran, cseppen című dalának videóklipje, amelyben van egy, eddig rejtve maradt részlet.
Rászoktatni magunkat a rendszeres edzésre, és bizony akkor is elmenni mozogni, amikor rossz kedvünk van, amikor fáradtak vagyunk vagy amikor ezer más dolgunk van, nem egyszerű. És akkor erre még jön az, hogy mások szerint HOGYAN kellene edzeni menni. Amikor eldöntöttem, hogy nagy ívben teszek mindenki véleményére, és ha valami segít motiváltnak mar
Halleluja névre keresztelték a jubileumi szentév hivatalos kézműves fagylaltját, amely egy szicíliai cukrászmester kreációja, és a zarándokok márciusban a Szent Péter térnél is megkóstolhatják.
Hogyan maradhat magabiztos és önmaga szemében is értékes, kívánatos egy 50 feletti nő egy olyan világban, amelyben mindenhonnan, a közösségi médiából, a reklámokból, filmekből is az ömlik, hogy a nő csak addig nő, amíg fiatal, termékeny és ránctalan? Többek között erre a kérdésre kerestük a választ Kishonthy Csilla szépségápolási szakértővel.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2025/4. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, viszont 3 külföldi játékos fejenként 666047,9 eurót - azaz mai forintárfolyamon több mint 271,7 millió forintot - nyert az 5+1 találatos szelvénnyel. A magyaroknak közel sem volt ekkora szerencséjük pénteken: a legmagasabb magyar nyeremény az ötödik n
Több újdonsággal készülnek 2025-ben a legnagyobb kizárólag fehérborokat befogadó borverseny szervezői. 2025. április 5-6-án rendezik a franciaországi Strasbourgban a Le Mondial des Vins Blancs borversenyt. A világ egyik legjelentősebb borversenye, ahova
A nehézlégzés egy olyan tünet, amelyet bárki megtapasztalhat az élete során, nem kell komolyabb betegség hozzá - gondoljunk csak a megterhelő fizikai munkákra, a sportolás utáni pillanatokra vagy a nagy lelki megrázkódtatáskor jelentkező fulladásérzetre. Ezek mellett azonban számtalan betegség állhat a hátterében, ezért fontos a körülmények és a ki
Miközben a Solana a magas tranzakciós sebesség és a növekvő fejlesztői érdeklődés révén sikeresen halad előre, néhány elemző szerint egy új kihívó léphet színre, amely nemcsak az Ethereumot, hanem magát Solanát is túlszárnyalhatja. Az „új XRP” néven emlegetett titokzatos PayFi projekt célja a globális tranzakciók közvetlenebb kezelése. Az alábbiakb
Adrián Narváez és Delia Lúquez szerelme igazi csoda: a 45 év korkülönbség sem állhatott közéjük. Az argentin pár huszonhét éve él boldogan, minden nehézséget legyőzve.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei rendőrség forgalomellenőrző járőrei a 403-as úton végeztek sebességellenőrzést a napokban, ahol egy járművezető a megengedett 90 km/h helyett 191 km/h-val közlekedett A gépkocsit vezető fiatalember a gyorshajtásért 312 ezer forint összegű pénzbírságot, és nyolc büntetőpontot kapott az őt leállító rendőröktől. Tová
Gyakran nem a diákok érdeklődésének megfelelő továbbtanulási irányokat ajánl az Oktatási Hivatal pályaorientációs kérdőíve. Legalábbis ezt állítja a Szülői Hang Közösség
A mezőgazdászok legnagyobb ellensége és egyben barátja is az időjárás. Mire készüljünk idén, lehet-e esőt "gyártani" és tényleg káros a jégkármérséklő rendszer?
A szerecsendió egyre inkább belekerül a magyar háziasszonyok bevásárlókosarába, habár nagyanyáink korában még nem volt igazán általánosan használt fűszer.