Egy új tanulmány két hatékony módszerre mutat rá a fáradtság ellen: rendszeres mikroszünetek tartására és a felettesünk általi támogatásra.A Virginia Commonwealth University (VCU) és az amerikai Northeastern University kutatói által készített tanulmány szerint a mikroszünetek tartása és a felettesek támogatása pozitív hatással volt a nap végi fárad
Néhány nappal a bajorországi Aschaffenburgban egy afgán migráns által elkövetett, két halálos áldozatot követelő merénylet után az illegális bevándorlás elleni harc a választási kampány központi témájává vált Németországban. A CDU-elnöke, Friedrich Merz rendkívüli szigorítási javaslatai még inkább olajat öntöttek a tűzre.
Magyar idő szerint hétfőről keddre virradóan éjfél körül szokatlanul nagy mozgás alakult ki az euró/dollár árfolyamban a Donald Trump amerikai elnöktől érkezett komoly vámfenyegetések hatására, amely a forintot is megbillentette mind az euróval, mind a dollárral szemben. Délelőtt a forint gyengül a dollárral szemben, az euróval szemben pedig a tegn
A Kantar Media tájékoztatása szerint 2025. január 20-án elhunyt Dancs Éva, aki 25 éve erősítette a cég csapatát. A közlemény szerint Éva egy súlyos betegséget viselt rendkívüli méltósággal, és otthonában, családja szerető gondoskodásával körülvéve távozott. Dancs Éva szenvedélyesen szerette a munkáját és több, mint 25 éve volt a Kantar Media csapat
A Coca-Cola visszahívta italait Európa egyes országaiban, mert azok "nagyobb mennyiségben" tartalmaznak egy klorát nevű vegyi anyagot. Mi történt? A Coca-Cola közölte, a visszahívás Belgiumot, Luxemburgot és Hollandiát érinti. Hozzátették, hogy a Nagy-Britanniába szállított üdítőket már el is adták. A cég nemzetközi palackozási és forgalmazási tev
Együttműködési megállapodást írt alá a Continental Autonomous Mobility-vel a Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA). A Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt MDA Corporate Diplomacy Programjának célja a vállalati szféra és a külügyi szolgálat közötti együttműködés elmélyítése - közölte az MDA az MTI-vel.
A spanyol Nemzeti Rákkutató Központ (CNIO) és a Nemzeti Kardiovaszkuláris Kutatóközpont (CNIC) tudósai nemrég egy mechanizmust fedeztek fel, amely segíthet az elhízás és a kapcsolódó betegségek megelőzésében. A tanulmány középpontjában a barna zsírszövet áll, amely képes hőt termelni és ezáltal energiát égetni - számolt be a scitechdaily.com.
A Manchester City a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszerezte Juma Bahot a Valladolidtól – ezzel elhárult az utolsó akadály is, és a spanyol csapat szerződtetheti a kecskeméti Nikitscher Tamást.
A világpiacot jelenleg egyrészt a Donald Trump által belengetett vámok tartják nyomás alatt, másrészt pedig egy frissen kiadott, igen fejlett kínai mesterséges intelligencia, a DeepSeek. Az új modell alaposan felforgathatja a nemzetközi MI versenyt, felfelé hajtva néhány kínai tech-vállalat árfolyamát, lefelé nyomva viszont az amerikai tech-szektor
"Tetteik fényében az ügyvezető főügyész nem bízik ezekben a tisztviselőkben, nem tudtak volna segíteni az elnök programjának hűséges végrehajtásában" – írta az amerikai igazságügyi minisztérium.
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a tavaly megkötött online lakásbiztosítási szerződések átlagdíja 37 300 forint volt, ami 2,1 százalékos csökkenést jelent a 2023-ban tapasztalt 38 100 forintos átlagos díjmértékhez képest.
A valaha volt legnagyobb értékű zuhanást produkálta a csipgyártó, pedig a DeepSeek is Nvidiát használ, csak éppen keveset. Az energiacégek is padlóra kerültek.
A kötelező visszaváltási rendszer (DRS) fél éve élesedett Magyarországon, január elejére azóta már egymilliárd italcsomagolás hasznosult újra. Jelenleg másodpercenként átlagosan 100 darab palackot váltanak vissza az emberek - tájékoztatta a MOHU hétfőn az MTI-t.
A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány élet.történet. pályázatot hirdet 16—22 éves fiatalok számára a Budapesti Goethe Intézet, az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány és Polgár András, Olti Ferenc és Szakonyi Péter partneri együttműködésében. A szervezők az írásokon keresztül remélnek betekintést nyerni a mai fiatal generáció éle
Ugyanúgy, ahogy egy jól vágott frizura képes harmonikusabbá tenni arcunkat, egy előnyös nyakkivágás is segít abban, hogy a lehető legjobban nézzünk ki. Vannak az öltözködésben univerzális szabályok arra, hogyha bizonyos testrészünket ki szeretnénk hangsúlyozni, vagy inkább elfedni. Így válaszd ki a legelőnyösebb ruhakivágást a testalkatodra, amelly
A cégautóadóról és az azzal összefüggő egyes személyijövedelemadó-szabályokról szóló információs füzetet tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2005-ben ismerkedtek meg egymással, és már az első találkozás felejthetetlennek bizonyult, de csak később ébredtek bennük gyengéd érzelmek egymás iránt.
Orbán Viktorék sikerekről és "harcosok klubjáról" beszélnek, de a kommentek alapján fájdalmas sebeket téptek fel. Egymás után posztolják az áldozatok felháborodott és máig gyászoló hozzátartozói megrendítő beszámolóikat. És megszólaltak a frontvonalban dolgozók is.