Palvin Barbara az utóbbi időben viszonylag ritkán posztolt a közösségi oldalára, most azonban végre friss fotókkal örvendeztette meg rajongóit. Nem is akármilyenekkel: az egyik képen egy teljesen átlátszó, sokat mutató felsőt viselt. A magyar modellt a Keen magazin számára fotózták.
A folyamatos orosz rakétatámadások ellenére sem állt le az ingatlanpiac Ukrajnában, ahol már 2014-ben milliók hagyták el otthonaikat, személyes sorsukkal a lakásárakat is befolyásolva. Helyszíni riportban jártuk körbe, hogy mozgatja az ingatlanárakat a háború Ukrajna két legnagyobb városában, Kijevben és az egykor 1,4 milliós Harkivban.
Úgy tűnik, Selena Gomezt is megviselték érzelmileg Donald Trump legutóbbi, bevándorlással kapcsolatos intézkedései.Ahogy ígérte, a frissen beiktatott elnök utasította a bevándorlási ellenőrzést, hogy "csapjon le" a papírok nélküli bevándorlókra. Ez csak vasárnap közel ezer letartóztatáshoz vezetett a BBC szerint, ami máris meredek növekedés a Biden
Amikor a második kislányommal voltam várandós, terhességi diabéteszem volt. Olyan súlyos volt, hogy inzulin kellett, napi négyszer. Már akkor mondta a nőgyógyászom, hogy mindig figyelnem kell majd az étkezésemre. Most 2-es típusú diabéteszem van, gyógyszert kell szednem, és életem végéig diétáznom kell.
Január végéig minden lakossági ügyfél megkapja díjkimutatását számlavezető bankjától a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről. Ezek áttekintésével eldönthető, hogy érdemes-e számlacsomagot, vagy – pl. egyszerűsített ügyintézéssel – akár bankot is váltani. Ugyanolyan számlahasználati szokásokon alapuló, kb. azonos tranzakciókat, szolgáltatásokat
Az Alpokban az elmúlt napokban jelentős mennyiségű hó hullott, ami fokozott lavinaveszélyt eredményezett. Az Európai Lavina Figyelmeztető Szolgálat (EAWS) szigorú figyelmeztetést adott ki a téli sportok szerelmeseinek, különös tekintettel a pályán kívüli síelőkre és snowboardosokra - írja a Snow Brains.
Charles Leclerc és Lewis Hamilton ezen a héten már Barcelonában folytatja felkészülését az új szezonra. Kedd után szerdán is mindketten pályára hajtanak.
Nem csak a szurkolók, a játékosok is kiborultak, miután a magyar férfi kézilabda válogatott az utolsó másodpercben kapott góllal vesztette el a negyeddöntőt a világbajnokságon.
Szárnyal az OTP árfolyama, tegnap újra megtámasztotta a keresletet a nagy magyar bank a Budapesti Értéktőzsdén. Mi történt? Az OTP Bank Nyrt. 2025. január 28-án a Budapesti Értéktőzsdén 28379 darab OTP-részvényt vásárolt 23991 forint/darab átlagáron, írta meg a Telex. A saját részvények visszavásárlása az OTP tőzsdei árfolyamának növekedésével jár,
Akyo Toyota, a Toyota igazgatótanácsának elnöke nagyon örül a Montén elért eredményeknek, ugyanakkor biztos volt Sébastien Ogier sikerében, mivel a statisztika szerint ennek kellett következnie.
Az Ikea úgy döntött, hogy Európa-szerte elterjeszti használtcikk-platformját. A vállalat ezzel a lépéssel olyan piaci szereplőkkel kíván versenyre kelni, mint az eBay vagy a Depop - jelentette a Retail Detail.
A Moszkva és Kijev közötti rendezési tárgyalások végeredményét Ukrajna legitim vezetésének kell aláírnia, ugyanakkor a tárgyalásokat meg lehet kezdeni a Moszkva által illegitimnek tekintett Volodimir Zelenszkij államfővel is - jelentette ki Vlagyimir Putyin.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, január 5-én megtartották a 82. Golden Globe-gálát, ezzel pedig hivatalosan is kezdetét vette a 2025 filmes díjátadószezon. Mint minden évben, az évad legjobban várt eseménye idén is a – sorban 97. alkalommal megtartott – Oscar-gála, melynek jelöltjeit január 23-án hozták nyilvánosságra. A listán ráadásul e
A szerb kormányfő lemondását követően két út áll Szerbia előtt: vagy új kormány alakul, vagy előrehozott választásokat kell kiírni, mondta Aleksandar Vučić.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán vitázott az Rákosrendezőre vonatkozó elővásárlási jogról. A Tisza ezt támogatja, de a továbbiakban nem hajlandóak részt venni.
Az Egyesült Államokban történt TikTok-betiltás intő jel a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) számára, különösen annak fényében, hogy a videóalapú közösségi média platform 2024-ben bekerült a tíz legnépszerűbb marketingeszköz közé. Az esetleges betiltás súlyos következményekkel járhat, hiszen számos hazai kisvállalkozás mindent erre az egy lapr
A mintha már megtörtént volna érzés a felnőttkori epilepsziát is előre jelezheti. A neurológus elmondja, milyen tünetei vannak a felnőtt korban először jelentkező epilepsziának.
Az elemzők által várt javulás helyett romlott a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet februárra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe a háztartásoknak a gazdasággal és jövedelmi kilátásaikkal kapcsolatban növekvő borúlátása miatt.
Diáklányokat molesztáló tanár ellen emelt vádat a Mezőkövesdi Járási Ügyészség - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei főügyészség szerdán az MTI-vel.
Pupp Réka kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai ötödik cselgáncsozó február közepén a World Tour-sorozat bakui Grand Slam-versenyén lép idén először tatamira.