2025. január 29. szerda

jan. 29
10:45
Százezres különbség is lehet az éves bankszámlaköltségek között (Bank360 blog)
Az ugyanolyan számlahasználati szokásokon alapuló számlacsomagok díjai közt is havi több ezer forint különbség lehet - figyelmeztet a Magyar Nemzeti Bank. Január végéig minden lakossági ügyfél megkapja díjkimutatását számlavezető bankjától a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről. Ezek áttekintésével eldönthető, hogy érdemes-e számlacsomagot, va
jan. 29
10:45
A gondozott egy éve halott, az ápolási díjat mégis felvette (Magyar Hírlap)
A vádlott férj eltitkolta felesége halálát, majd úgy tett, mintha semmi nem történt volna.
jan. 29
10:45
Átszervezés a Ringiernél, távozik Kékesi Zsuzsa (MMonline)
A digitális csapatot érintő átszervezést jelentett be a Ringier Hungary, a digitális részleg munkatársai az egyes üzletágak keretében folytatják munkájukat. A szakterület átszervezésével megszűnik a kiadónál a digitális stratégiai igazgatói poszt, így Kékesi Zsuzsa távozik a cégtől. „Vezető médiamárkáink és a mögöttük álló szervezet is megérett arr
jan. 29
10:47
Pádár Nikolett alig várja, hogy elkezdje a közös munkát Bob Bowman sztáredzővel (m4sport.hu)
Kós Hubertet is szokta faggatni az amerikai körülményekről.
jan. 29
10:48
Ételek, amiket sose szabadna mikróban melegíteni (in.hu)
Azt már régóta tudjuk, hogy műanyagot és alufóliát jobb nem mikrózni. Vannak azonban olyan élelmiszerek is, amik egyenesen mérgezővé válhatnak, ha a mikrohullámú sütőben melegítjük őket meg. AnyatejSok újdonsült anya fagyasztja le és tárolja az anyatejet későbbi felhasználásra, ami nagyszerű egészen addig, amíg nem a mikróban melegítik fel.A mikroh
jan. 29
10:48
Polgár Petra: Mindenki jó helyen legyen, ahol maximális teljesítményt tud nyújtani (Gyártástrend)
Tehetséges nők az iparban sorozatunk következő alanya Polgár Petra, a Balluff Elektronika Kft. beszerzési vezetője, aki a stratégiai beszerzés fejlesztésén dolgozik. Karrierje a Budapesti Gazdasági Főiskola hotelmenedzsment szakán indult, majd a Pannon Egyetemen szerzett Mba diplomát. Petra hisz abban, hogy a siker titka az erős munkamorál, a csapa
jan. 29
10:51
A dubai csokis sushi a legújabb őrület, és Magyarországról indulhat hódító útjára (Mindmegette)
A dubai csoki egy év alatt meghódított a világot, és habár az eredetit csak és kizárólag Dubajban kapni, ez nem akadályozta meg a cukrászokat és szakácsokat abban, hogy létrehozzák saját, a pisztáciás édesség ihlette ételeiket, finomságaikat. Így tett a Mindmegette maestrója, Heni is, aki saját éttermében készítette el a dubai csokis sushit.
jan. 29
10:51
Katalin hercegné az utolsó pillanatban tette meg: egy világ zokog most miatta (Metropol)
Nem lehet kibírni könnyek nélkül.
jan. 29
10:51
Információs füzet a jövedéki adó visszaigénylésének szabályairól (Adózóna)
Újabb információs füzetet tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) január 28-án.
jan. 29
10:51
Magyarország kínálja az egyik legjobb üzleti lehetőséget az akkumulátoros energiatárolásra (Portfolio)
A gyorsan bővülő hazai napenergia-termelés az elmúlt öt évben jelentősen mérsékelte a fosszilis energiahordozók hazai árammixben elfoglalt részarányát, és mintegy 1,6 milliárd euróval fogta vissza Magyarország ezek importjához fűződő költségeit. Szintén a napenergia térnyerése és a továbbra is jelentős fosszilis energiaimport hatására 2024-ben az e
jan. 29
10:51
Az AI-nak a pénzügyeinkre is komoly hatása van: ha nem tartjuk a lépést, pórul járhatunk (Pénzcentrum)
Egyre nagyobb teret nyer a pénzügyi területen a mesterséges intelligencia - a vállalatok több, mint hetven százaléka használja valamilyen szinten pénzügyi folyamatai során. Az arány ráadásul a következő három évben várhatóan 80 százalék fölé emelkedik majd - állapította meg a KPMG. A szervezet a pénzügyi beszámolók előkészítésének szezonjában tette
jan. 29
10:51
Több, mint pletyka: Max Verstappen csapatot válthat (Ripost)
Meglepő istállócsere a láthatáron.
jan. 29
10:51
Figyelmeztet az MNB: akár hússzoros különbség is lehet a bankszámlaköltségeknél (vg.hu)
Január végéig mindenki megkapja díjkimutatását számlavezető bankjától a tavalyi költségekről. Ennek áttekintésével eldönthető, hogy érdemes-e számlacsomagot vagy bankot is váltani.
jan. 29
10:51
BL alapszakasz: ma este eljön az igazság pillanata (Márkamonitor)
Bebizonyosodott, hogy az új rendszerű lebonyolítás nem csak több meccset, de több izgalmat is hozott a Bajnokok Ligájában.    A korábbi szisztémában sokszor már az első négy fordulóban eldőlt a sorrend, és a továbbjutó csapatok csak mímelték a futballt az utolsó két csoportmeccsen. Ennek vége, az alapszakasz utolsó, 8. fordulójában rengeteg eldönte
jan. 29
10:51
Tornóczky Anita: A párom lelkiismeretes apuka (BorsOnline)
Tornóczky Anita gyerekéről és férjéről mesélt.
jan. 29
10:51
Trump aláírta a rendeletet: a kriptovaluta a nemzeti tartalék része (icobench)
Donald Trump elnök csütörtökön végrehajtási rendeletet írt alá, amely többek között egy nemzeti digitális tartalék kialakítására irányul. Trump az
jan. 29
10:51
Kulcsfontosságú lesz Orbán Viktor (Magyar Hírlap)
Erős barátok és szövetségesek.
jan. 29
10:54
Tombol az influenza, közel 10 éve nem volt ilyen sok beteg (AC News)
Brutális infuenzajárvány ütötte fel fejét hazánkban, utoljára 2016-2017 telén fordultak ilyen sokan orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
jan. 29
10:54
Battonyán tizedannyi a lakásár, mint Kolozsváron, naná, hogy jönnek a romániai vevők (Telex)
Amióta a schengeni övezetben nincs várakozás a határon felélénkült a nyugat-romániai vevők érdeklődése a kelet-magyarországi ingatlanok iránt.
jan. 29
10:54
Senki nem vett eddig ezredesi rangot a Honvédelmi Minisztériumtól (Telex)
Pedig már féléve hozzá lehet jutni pénzért 2 vagy 3 ezüstcsillagot jelentő tiszti rangokhoz.
jan. 29
10:54
Trump álljon Ukrajna mellé! – követeli Zelenszkij, akit viszont Putyin nem tekint legitim elnöknek (vasárnap.hu)
Ukrajnának szélesebb körű biztonsági garanciákra van szüksége – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Fox News amerikai hírtelevíziónak adott, kedd este sugárzott interjújában. Hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "nem fél Európától", és sürgette Donald Trump amerikai elnököt, hogy álljon Ukrajna oldalára. Trump korábban azt ígé
jan. 29
10:54
Ezek a legjobb drogériás szépségtermékek a Harper’s Bazaar szerint (Bien)
A drogériák általában lényegesen kedvezőbb árú sminkeket és ápoló termékeket kínálnak, ezek között is találni azonban igazi kincseket. A Harper’s Bazaar szakértői szerint az alábbi termékek ebben a kategóriában 2024 legjobb választásai voltak, és az előttünk álló évben is helyük lesz a fürdőszobánkban.
jan. 29
10:54
Penészallergia: az otthonunk is megbetegíthet - ezt tanácsolja az allergológus (EgészségKalauz)
Az otthonainkban váratlanul felbukkanó és virágzásnak induló penész felszámolása nem csupán esztétikai kérdés, egészségünk és jóllétünk lehet a tét.
jan. 29
10:57
Forradalmi megoldás: Szénből fenntartható grafit az elektromos autókhoz (Alternatív Energia)
A szénhulladék, így a pernye komoly problémát okoz, egy új technológia segítségével azonban zöld módon hasznosíthatnánk újra.
jan. 29
10:57
Jelentősen csökken az üzemanyagok ára holnap (Agroinform)
Régen láthattunk ilyen árzuhanást a kutakon.
jan. 29
10:57
Hollandiában csaknem 200 klímaaktivistát állítottak elő egy autópálya forgalmának akadályozása miatt (Tiszta Jövő)
Mintegy 190 klímaaktivistát állítottak elő Amszterdam közelében, az A10-es autópálya forgalmának akadályozása miatt - számolt be az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál vasárnap.
jan. 29
10:57
Rémálomba illő állapotban a híres visegrádi ház, siralmas látvány (Promotions)
Elment az egykori színészlegenda visegrádi házához, de ami ott fogadta, arra nem volt felkészülve.
jan. 29
10:57
A csillagászok szeme előtt, élőben kezdtek a bolygók széthullani (Rakéta)
Mint az egyik kutató elmondta, a bolygó "katasztrofális sebességgel párolog".
jan. 29
10:57
Amikor a gyógyszer sem segít (Magyar Hírlap)
A fájdalom mindenkinél máshogy jelentkezik.
jan. 29
10:59
Csütörtöktől olcsóbb a tankolás (Magyar Hírlap)
Jelentősen csökkennek a hazai üzemanyagárak.
jan. 29
11:00
Ez gyors volt: Alig kezdődött el a Fővárosi Közgyűlés, máris lemondott egy fideszes képviselő (Nyugati Fény)
Rákosrendezőről még szavaz.
jan. 29
11:00
21 millió forintból derítette ki a Századvéd, hogy bizony a paksiak szeretik az atomot (Forbes)
Tankönyvi eredmények, egy elhúzódó közérdekű adatigénylés és kétszer 21 millió forint. Pakson dolgozik a Századvéd. Mi történt? 40 napba telt, mire megválaszolta az Átlátszó közérdekű adatigénylését az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Miután minden törvényi határidőt megszegett a cég – 15 napjuk lett volna válaszolni vagy 8 napon belül elutasítani azt – az
jan. 29
11:00
A Ripple vezérigazgatója megerősítette a Trumpal folytatott tárgyalásokat az XRP amerikai stratégiai tartalékba való bevonásáról – Egy új „XRP” van születőben? (KriptoMagazin)
A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse elmondta, hogy tárgyalásokat folytatott Donald Trumppal az XRP szerepéről az Egyesült Államok stratégiai tartalékában. Úgy véli, hogy az országnak nem szabad kizárólag a Bitcoinra támaszkodnia, hanem különböző kriptovalutákat kellene használnia. Eközben egy új token is egyre nagyobb figyelmet kap, amelyet
jan. 29
11:01
Zuhan a Fartcoin, miután a Terminal of Truths 25 milliónyi tokent adott el (icobench)
Jelentős gyengülést mutat a Fartcoin árfolyama, miután a Terminal of Truthsról szóló leleplezések megrázták a piacot. A mém érme
jan. 29
11:03
Orbán Viktor barátja teljes visszavonulót fújt (Piac és Profit)
A szerb miniszterelnök lemondását követően két út áll Szerbia előtt: vagy új kormány alakul, vagy előrehozott választásokat kell kiírni – jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
jan. 29
11:03
Kitálalt Britney Spears exférje: ezt mondta a házasságukról (BorsOnline)
Britney Spears exe megedződött a házasságuk alatt.
jan. 29
11:03
Bank360: Fontos levelet kapnak a bankszámlások a héten, meglepően nagy számokkal találkozhatnak (SzMo)
A most érkező díjkimutatásban az egy évvel ezelőttinél lényegesen magasabb költségek szerepelhetnek, hiszen több bank is a 2023-as 17,6 százalékos rekord inflációval emelte a díjait, vagy azok egy részét.
jan. 29
11:03
Kijev beismerte a kudarcot (Magyar Hírlap)
A hatóságok nem tudják motiválni a fiatalokat.
jan. 29
11:09
Nem kérnek Trumpból a grönlandiak, többségük Dánia mellett tenné le a voksát (hirado.hu)
Donald Trump novemberi győzelme után kevesen számítottak rá, hogy Grönland státusza hirtelen a nemzetközi figyelem középpontjába került.
jan. 29
11:09
Zsinórban harmadszor is megdőlt az országos melegrekord, közel 20 fok volt (hirado.hu)
Vasárnap és hétfő után kedden is megdőlt az országos napi melegrekord.
jan. 29
11:09
Ferenc pápa: A mesterséges intelligencia hamarosan káoszba dönti a világot (ATV)
A Vatikán arra figyelmeztet, hogy a mesterséges intelligencia nyomán az emberek "fogaskerekekké válnak egy gépezetben".
jan. 29
11:09
Bitcoin vásárlásán gondolkozik a cseh jegybank (vg.hu)
A cseh központi bank befektetések világából érkező elnöke szerint diverzifikáció céljából érdemes bitcoint venni.
jan. 29
11:09
Vitézy Dávid: fallikus torony vetne árnyékot a budapesti városképre (SzMo)
Elkezdődött a Fővárosi Közgyűlés soros ülése – terítéken a rákosrendezői beruházás ügye.
jan. 29
11:09
Jönnek a románok: berobbant a kelet-magyarországi ingatlanpiac (KKV Magazin)
Románia januárban csatlakozott a schengeni övezethez és már most jól látható, hogy elsősorban a határhoz közeli településeken megjelentek a Romániából érkező vásárlók. A legkeresettebb települések között van Debrecen, ahol januárban 890 ezer forint volt az eladó lakások átlagos négyzetméterára. Szintén népszerűnek számítanak a biharkeresztesi, csen
jan. 29
11:09
Gyilkosság egy hajléktalan közösségben (Magyar Hírlap)
Miután látták, hogy az áldozat meghalt, elhagyták a helyszínt, és tovább italoztak a városban.
jan. 29
11:11
A Bitcoin 100 ezer dollár alá esett, egy kínai AI modell összezavarta a piacot (icobench)
A DeepSeek kínai AI modell hirtelen népszerűsége megrázta a globális piacokat. A kriptopiacon 864 millió dolláros, 24 órás likvidálást
jan. 29
11:12
Az 1200 milliárdból, amit a gyógyszertárakban hagytunk tavaly, csak 548-at fizetett az állam (Forbes)
A gyógyszertárakban elköltött pénz többségét tavaly nem az állam, nem a NEAK, hanem a betegek fizették ki. Mi történt? Tavaly mintegy 1200 milliárd forintnyi gyógyszer fogyott a hazai patikákban, ennek kevesebb, mint a felét fizette csupán ki a NEAK, írta meg a hazipatika.com. A 2024-es év során nagyjából 1200 milliárd forintnyi gyógyszert vásárolt
jan. 29
11:12
Váratlan bejelentés: Putyin kész tárgyalni, de van egy csavar – Jön a fordulat a háborúban? (naphire.hu)
A Moszkva és Kijev közötti rendezési tárgyalások végeredményét Ukrajna legitim vezetésének kell aláírnia, ugyanakkor a tárgyalásokat meg lehet kezdeni a Moszkva által illegitimnek tekintett Volodimir Zelenszkij államfővel is - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök orosz kedden a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva.
jan. 29
11:15
Elképesztően drága az autópálya-matrica, de sokan vettek belőle (Menedzsment Fórum)
A közlekedők 1,4 millió darab éves autópálya-matricát vásároltak az idei évre a tavaly decemberi előértékesítési időszakban és idén január 28-ig.
jan. 29
11:15
Ez a csabai kolbász titkos fűszere, nem a pirospaprika vagy a fokhagyma az igazán meghatározó elem (Mindmegette)
A csabai kolbász az ország egyik legkedveltebb élelmiszere, aminek meghatározó íze sokakat rabul ejtett már. A békéscsabaiak őrzik a receptet és gondosan ápolják a kolbászkészítés hagyományait, ugyanis a jó kolbász nem csak a felhasznált fűszerektől lesz igazán finom.

Keresés