Az év elején könnyített feltételekkel újranyitott energetikai pályázatok mellett február végéig várhatók a Napenergia Plusz Program támogatói döntései.
Január 29-ével megkezdődött a kínai újév, amelyet a kínai asztrológia alapján mindig egy állatövi jegy és egy elem határoz meg. 2025 a Fa Kígyó éve lesz, így ez az év egyszerre hordozza a titokzatosság, a megújulás és a befelé fordulás energiáit. De vajon kinek hozza a legnagyobb szerencsét a Fa Kígyó éve?
Ez gyorsan ment: most iktatták csak be az USA elnökét, és máris beváltotta fenyegetését, elkezdte kitoloncolni az országból a papír nélkül ott tartózkodókat. A gazdálkodók okkal ijedtek meg, írja az Agra Europe cikkére hivatkozva az agrarheute.com.
Az elvarázsolt portugál paradicsomban minden megtalálható, ami csak egy feledhetetlen vakációhoz kell a lélegzetelállító túráktól kezdve a legízletesebb fogásokig.
2025 a kínai horoszkóp szerint a kígyó éve. A kígyó azon képessége, hogy leveti a bőrét, az átalakulást és a folyamatos növekedést szimbolizálja. Erre a képességre a marketing-, a média-, a kereskedelmi-, és a kommunikációs szakmának is nagy szüksége lesz az új évben, hiszen a változás felpörgött.
Már több mint 4600 tanár bére magasabb egymillió forintnál a tankerületi iskolákban, a legmagasabb igazgatói bér 1 millió 742 ezer forint - közölte a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.
5 év alatt majdnem megduplázódott ennek a vitaminbombának a magyarországi termőterülete. Reneszánszát éli a céklafogyasztás hazánkban, az elmúlt években az országon végigsöprő gasztroforradalomnak köszönhetően újra divatos lett a cékla. Az
A 2024-es várhatóan 0,6 százalékos GDP növekedést látva a kormány az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kidolgozásához kezdett, ami a 2025-ös „repülőrajtot” hivatott beindítani. A 21 pontot tartalmazó terv 10 pontja kötődik közvetlenül vagy közvetve az ingatlanszektorhoz, amely ágazat (az építőipart is beleértve) a GDP maximum 15 százalékát teszi ki. A
Már nincs olyan ültetvény Somogyban, ahol ne fordult volna elő az invazív amerikai szőlőkabóca. A rovar roppant kártékony, az általa terjesztett aranyszínű sárgaság elpusztítja a szőlőt és nincs ellene orvosság.
A péntekenként jelentkező PlayBek-et követően egy-egy legendás finálét is képernyőre tűz a Sport Tv. Az első az 1960-as döntő lesz Puskás Ferenc négy góljával. Magyarországon kevesen ismerik jobban a Bajnokok Ligája, korábbi nevén Bajnokcsapatok Európa Kupája (Bek) történetét, mint Faragó Richard és Hegyi Iván. Hegyi már több, mint negyven éve fo
Az elektromos járművek töltőit világszerte egyre gyakrabban célozzák meg tolvajok, mivel a bennük található réz jó áron értékesíthető hulladékként. Emiatt bizonyos területeken nem ritka, hogy egy töltőállomásra érkezve azt tapasztalja valaki, hogy a kábel, amit használni szeretne el van vágva.
Romlott a magyar lakosság fizetőképessége az előző negyedévhez képest, miközben Magyarország az Eu sereghajtói közé tartozik a vásárlóerőhöz viszonyított fogyasztás alapján. A geopolitikai feszültségek, a zöld átállás és az Mi-verseny várhatóan idén is jelentős befolyással lesz Európa gazdaságára. A szakértők óvatos optimizmussal tekintenek a 2025-
Az elmúlt 10-15 évben az idősebb generáció tagjainak életét is alapjaiban változtatta meg a digitális forradalom. A digitalizáció a sok pozitívuma mellett újfajta, korábban ismeretlen veszélyeket is rejt magában. Január 28-a az adatvédelem nemzetközi napja, amely alkalmából a Provident Pénzügyi Zrt. fel kívánja hívni az idősebb korosztály figyelmét
Az Ewon Cloud és az Ewon Edge bevezetésével a HMS Networks az ipari megoldásait erősíti tovább a távoli kapcsolódás területén, méretezhető, biztonságos kapcsolatot biztosítva a nagy gépparkot kezelő vállalkozások számára.
Egyáltalán nem túlzok, amikor azt állítom, hogy többet használom a kurkumát, mint a magyar konyha nélkülözhetetlen fűszerét, a piros paprikát. Ennek egyszerű oka van, a kurkumának, más néven indiai sáfránynak olyan sok jótékony hatása ismert, hogy ebből a családomat sem szeretném kihagyni. (Kezdőfotó: 123RF).
Mindenkinek vannak olyan külső tulajdonságai, amikkel nem elégedett - hiába is próbálkozunk az elfogadásukkal. Ilyenkor jól jön egy-két okos trükk, amivel optikailag megváltoztathatod a külsődet. A homlok esetében például a frizuráddal sokat csalhatsz jó és rossz irányba is. Mutatjuk, mire érdemes figyelni, ha nem szeretnéd felhívni a homlokodra a
Fontos tisztában lenni azzal, hogy a fehérjék létfontosságú szerepet töltenek be szervezetünk működésében. Nem csupán az izomépítéshez elengedhetetlenek, hanem számos más alapvető folyamathoz is hozzájárulnak. Részt vesznek a sejtek, szövetek felépítésében és regenerálásában, az enzimek és hormonok termelésében, az immunrendszer erősítésében, valam
Jó 10 éve még én magam is megijedtem kicsit, amikor agyagos talajú kertbe hívtak tervezés miatt. Manapság már meg sem lepődöm rajta, hanem pár praktikát előrántva a tarsolyomból máris megoldások sokaságát és növények dús világát látom az agyagos talajban is.
A magas gáz- és villamosenergia-árak manapság mindennaposak, az éttermek, a vállalkozások és a fogyasztók egyre inkább küzdenek a költségvetést érintő terhek miatt. Sokan ezért megoldásokat keresünk, még ha azok bizarrnak is tűnnek. Az olasz közösségi médiában az elmúlt napokban robbant ki az olasz fizikai Nobel-díjas Giorgio Parisi ügye.A tudós az
Január 31-én nyitja meg kapuit a három napos Fürdőszoba kiállítás. Az otthoni wellness területén már 20 éve a hasznos segítséget nyújtó SpaTrend és ott lesz a rendezvényen a legújabb masszázsmedencékkel, a legmodernebb vízkezelő rendszerrel és segítenek megtervezni álmaid fürdőszobáját, ahol egy jakuzzinak is helye van.
Januártól 348 800 forintra emelkedett a garantált bérminimum, ami kedvezmények nélkül nettó 231 952 forintot jelent. Az alábbiakban azt fogjuk megvizsgálni, hogy mire elég ez jelenleg a hitelpiacon, magyarán mekkora hitelre lehet jogosult egy olyan (házas)pár, amelynek mindkét tagja ekkora fizetést visz haza a hó végén. A helyzet nem túl rózsás - a
Az LG Electronics (LG) új lakossági klímaberendezést mutatott be, a DUALCOOL AI Air a vállalat mesterségesintelligencia-technológiájára épülő, továbbfejlesztett modell, amely nem csupán kivételes kényelmet, hanem energiatakarékos működést is kínál, továbbá biztosítja a beltéri levegő minőségének hatékony menedzsmentjét is. Az AI DUAL Inverter, azaz
Rekordszintre nőtt tavaly az orosz LNG-export, a legnagyobb vevők pedig érdekes módon az európai országok voltak. A kiszivárgott információk szerint az EU, amely eddig 15 szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, az orosz cseppfolyós földgázt továbbra sem kívánja kitiltani – tehát a vezetékes és a tengeri szállítás is fennmarad.
A következő alkalommal, amikor egy feszült helyzetben találod magad, próbáld ki ezt a mondatot, és figyeld meg, hogyan változtatja meg a beszélgetés dinamikáját. Talán meglepődve tapasztalod majd, hogy egy egyszerű kérdés valóban képes megmenteni még a legnehezebb kapcsolatokat is.
Romantikus a DeepSeek legendája, miszerint egy aprócska startupról van szó – csak hát ez egyszerűen nem igaz. Mindenesetre a kínai AI-platform egyetlen nap alatt padlóra küldte a globális tech- és energia szektort. Kipróbáltuk, hogy tudjuk, mivel kell ezentúl számolni ezen a játszótéren.
Eltelt egy év az Egyesült Államok és Magyarország közötti adóegyezmény megszűnése óta, ideje levonni az új helyzettel kapcsolatos eddigi tapasztalatok tanulságait. Már csak azért is, mert ez a helyzet még biztosan évekig marad.
Húsz éve várják a kutatók, hogy a madárinfluenza humán influenzává alakuljon, a koronavírus azonban beelőzte – mondta az InfoRádióban a virológus. Rusvai Miklós szerint az influenza veszélyesebb, mint a koronavírus jelenlegi formája. Hozzátette: Covid elleni védőoltásra ma már csak a súlyos betegeknek van szükségük, az egészségesebb szervezetet job
Jelentős regionális eltérések jellemezték 2024-ben a fizikai és szellemi munkaerő iránti keresletet– állapította meg elemzésében a WHC. A munkaerő közvetítéssel, kölcsönzéssel foglalkozó cég térképen is jelezte hol milyen képzett, vagy kevésbé képzett dolgozót kerestek leginkább.