2025. január 30. csütörtök

jan. 30
5:06
Kiderült, jót tesz-e a szusi (Magyar Hírlap)
Fontos az elkészítése.
jan. 30
5:06
Trump hatása az identitásra (Magyar Nemzet)
Magyar Önrendelkezés – Meg kell szabadítani a magyar közgondolkodást a hamis baloldali sztereotípiáktól.
jan. 30
5:06
Így lesz a tehenészetből biodiverzitást elősegítő erdő (Prove)
Az Impossible Foods alapítója, Pat Brown arra vállalkozott, hogy egy szarvasmarha-tenyészet helyére erdőt telepít. A korábban a Stanford Egyetemen tanító elismert biokémikus a Wild Hope dokumentumsorozat egyik adásában mutatja be legújabb projektjét. Az egyik legnépszerűbb növényi húsalternatívákat gyártó cég, az Impossible Foods alapítója szerepel
jan. 30
5:06
Pecás vagy? Ez a változás jön februártól (Haszon.hu)
Február 1-től elérhető az új e-napló funkció a horgászok számára, ami egyszerűsíti és digitalizálja a fogások nyilvántartását. Az elektronikus napló bevezetése mellett fontos határidő is közeleg: a papír alapú naplókat február végéig le kell adni. Február 1-jén debütál a horgászok számára kifejlesztett applikáció új funkciója, amely immár l
jan. 30
5:09
Lecsapott a traffipax Pesten – nem volt menekvés (Infostart)
A rendőrök 31 gyorshajtót mértek be január negyedik hetében a XVIII. kerületben.
jan. 30
5:12
Váratlan döntést hozott a Coca-Cola (MMonline)
Új terepen próbálkozik a Coca-Cola HBC Magyarország, a vezető hazai üdítőitalgyártó az automatizált kereskedelmi megoldásokat kínáló Kende Retail Kft.-vel személyzet és pénztár nélküli bolt koncepcióval lép piacra. A Yettel Magyarország munkatársai az elsők az országban, akik kipróbálhatják az úttörő technológiát, amely a várakozások szerint forrad
jan. 30
5:12
Jól jövedelmező biznisz a politizálás Magyar Péternek (Magyar Nemzet)
Hiába akadozik a rendszerváltó tagság, így is pénz áll a házhoz.
jan. 30
5:12
Egy 22 éves orosz lány sellőnek öltözve merült el egy kínai akváriumban, ahol egy embernagyságú hal harapott rá a fejére (Telex)
A Mása nevű lány hableánynak öltözve adott elő egy kínai nemzeti park őshonos állatokkal teli akváriumában, amikor az egyik hal rátámadt.
jan. 30
5:18
Belföldi terrorizmusról beszél a svéd miniszterelnök (Magyar Nemzet)
Csak egy olyan ország van a világon, amely nem áll háborúban, és ahol többet robbantanak, mint Svédországban.
jan. 30
5:21
Élménnyé kell tenni a gyerekeknek a mozgást (Vital)
Élménnyé kell tenni a mozgást a gyermekeknek
jan. 30
5:21
Közel 6 milliárd euró bírság a Gdpr óta (ProfitLine)
2024-ben az uniós adatvédelmi hatóságok összesen 1,2 milliárd euró bírságot szabtak ki, ezzel a büntetések összértéke 5,88 milliárd euróra nőtt a rendelet alkalmazandóvá válása óta – derül ki a DLA Piper legfrissebb, immár hetedik alkalommal megjelenő riportjából*. A legmagasabb összegű bírságok ismét a technológiai szektort sújtották, miközben az
jan. 30
5:24
Nagy fordulatot vesz az időjárás (Infostart)
Csütörtökön már több felhő lesz felettünk, kisebb eső sem kizárt, de nem lesz jellemző. A hőmérséklet ott, ahol beragad a köd, már nem emelkedik 10 fok fölé. A hétvégén jön a téli fordulat.
jan. 30
5:24
Hamilton máris összetört egy Ferrarit (Igényesférfi.hu)
Lewis Hamilton első komolyabb Ferraris tesztje nem a tervek szerint alakult. A hétszeres világbajnok Barcelonában törte össze az olasz istálló 2023-as versenyautóját.
jan. 30
5:24
Elképesztő méreteket ölt a korrupció Ukrajnában (Magyar Hírlap)
A határőröktől az elnökig.
jan. 30
5:24
Grand vs. Wing Budapest (Magyar Nemzet)
A nemzeti gondolat köré szerveződő politikai közösség mindennapi tevékenységének középpontjában a haza építése, felemelkedése és az életminőség jobbítása áll.
jan. 30
5:24
Egy nagyszerű növényi fehérjeforrás: a sokoldalú és tápláló csicseriborsó (egy.hu)
Salátákba, levesekbe vagy egyszerű köretként is tálalhatjuk a csicseriborsót. Tápláló és sokoldalú, számos pozitív hatással lehet az egészségünkre. S ha kedvünk tartja, akár még hummuszt is készíthetünk belőle házilag.
jan. 30
5:24
Algyő nem kér a BYD munkásaiból, családi házakkal védené a településképét (Telex)
A lakosságszám növekedése csak új feladatokat róna az önkormányzatra, az önkormányzat azt se szeretné, ha megváltozna a település falusias jellege. Ezért úgy alakítják az építési szabályokat, hogy csak családi házak épülhessenek.
jan. 30
5:24
Egy sarki róka 76 nap alatt átsétált Norvégiából Kanadába (Telex)
Volt olyan nap, amikor 155 kilométert tett meg, bár ebben valószínűleg a jég is segített.
jan. 30
5:24
Durva botrány van készülőben: Blake Lively és Justin Baldoni között több volt, mint barátság? (naphire.hu)
Blake Lively és Justin Baldoni jelen pillanatban is jogi vitában állnak egymással, most pedig a Velünk véget ér című film forgatása alatt egymásnak írt üzeneteik is nyilvánosságra kerültek. Ez azonban igencsak érdekes képet fest kettejük kapcsolatáról.
jan. 30
5:24
Indul az X Money – Elon Musk a Visaval működik együtt (Fintech)
Elon Musk közösségi médiaplatformja, az X, a Visa-val közösen indítja el új digitális pénztárcáját az X Money keretében. Az innovatív fizetési megoldás célja, hogy a felhasználók számára gyors és egyszerű pénzátutalási lehetőséget biztosítson. Új szereplő a fizetési piacon Elon Musk közösségi médiavállalata, az X új szintre emeli fintech ambícióit.
jan. 30
5:24
Az intuitív étkezés 10 alapelve, ami megjavítja a kapcsolatod az étellel (Bien)
A nők nagy része egész életében küzd azzal, hogy koplalás és lelkiismeretfurdalás nélkül tudjon étkezni. Az intuitív módszer segítségével végre egészséges kapcsolatod lehet az étellel.
jan. 30
5:24
A Microsoft tárgyal a TikTok felvásárlásáról (ICT Global)
Donald Trump szerint a Microsoft tárgyalásokat folytat a TikTok megvétele ügyében. Az elnök licitharcot szeretne látni.
jan. 30
5:24
Édesanyák, figyelem! Többen kaphatják meg a csed-et 2025-ben – mutatjuk, mi változott (Hóvége)
Mutatjuk, hogy mi módosult a csecsemőgondozási díj jogosultsági körét illetően, kik érintettek, valamint hogyan zajlik a CSED igénylés.
jan. 30
5:26
"Több kívántatik az írótól" (Magyar Nemzet)
Jártamban-keltemben visszatérőn kapom a kérdést: létezik-e független újság, független újságíró? Dehogy létezik!
jan. 30
5:26
A gimnáziumi felvételibe is beleszámíthat a kompetenciamérés a belügy tervei szerint (Telex)
A köznevelési államtitkárság egy saját iskolai rangsor összeállítását is tervezi.
jan. 30
5:27
A miniszter bejelentése: napelemes pályázati eredmények érkeznek februárban (Alternatív Energia)
Az év elején könnyített feltételekkel újranyitott energetikai pályázatok mellett február végéig várhatók a Napenergia Plusz Program támogatói döntései.
jan. 30
5:28
Több mint ezer szurkolója kíséri el Budapestre a Ferencváros Európa-liga-ellenfelét (Magyar Nemzet)
A hollandok már továbbjutottak, mégsem lesz számukra tét nélküli a meccs.
jan. 30
5:30
Időjárás: Szombaton nagyot fordul az időjárásunk (Agroinform)
Teljes káosz: februárban ismét visszatér a tél.
jan. 30
5:30
Pokol után feltámadás: ma huszonöt éve pusztított a tiszai cianidszennyezés (Magyar Nemzet)
Isteni csodának tartják a szakemberek, hogy a Tisza feléledt a cianidszennyezés után.
jan. 30
5:30
Félig szüretelt narancsfák Kaliforniában: máris hiányoznak a kitoloncolt bevándorlók (Magyar Mezőgazdaság)
Ez gyorsan ment: most iktatták csak be az USA elnökét, és máris beváltotta fenyegetését, elkezdte kitoloncolni az országból a papír nélkül ott tartózkodókat. A gazdálkodók okkal ijedtek meg, írja az Agra Europe cikkére hivatkozva az agrarheute.com.
jan. 30
5:30
Hét dolog, amit nagyon érdemes kipróbálnod az örök tavasz szigetén (Roadster)
Az elvarázsolt portugál paradicsomban minden megtalálható, ami csak egy feledhetetlen vakációhoz kell a lélegzetelállító túráktól kezdve a legízletesebb fogásokig.
jan. 30
5:32
Három titkos hozzávaló, amivel zseniális és változatos saláták készíthetők (Roadster)
A szakértők szerint a saláták állaga kulcsfontosságú ahhoz, hogy minden falatot örömmel fogyasszunk.
jan. 30
5:36
Kétezernél is több eltűntet keresnek (Magyar Nemzet)
A magyar rendőrség jelenleg 2311 ember köröz eltűnés miatt, sajnos sok gyereket is.
jan. 30
5:36
Magyarország, gyermekvédelem, napjainkban – A makói eset margójára (Nőiváltó)
Újabb gyámhatósági ügy: a gyerekek érdekeit egyáltalán nem vette figyelembe, amikor az édesanyjukat elveszítő gyerekeket a velük nem foglalkozó apának ítélte.
jan. 30
5:36
Mi 2025 red flagje? Beszélgetés Vernyik Imrével. (Digital Hungary)
2025 a kínai horoszkóp szerint a kígyó éve. A kígyó azon képessége, hogy leveti a bőrét, az átalakulást és a folyamatos növekedést szimbolizálja. Erre a képességre a marketing-, a média-, a kereskedelmi-, és a kommunikációs szakmának is nagy szüksége lesz az új évben, hiszen a változás felpörgött.
jan. 30
5:39
Rétvári Bence szerint több mint 4600 tanár bére magasabb egymillió forintnál (HR Portál)
Már több mint 4600 tanár bére magasabb egymillió forintnál a tankerületi iskolákban, a legmagasabb igazgatói bér 1 millió 742 ezer forint - közölte a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.
jan. 30
5:42
A feldolgozott hús hatása az agyra (Magyar Hírlap)
A kolbász felgyorsíthatja az öregedést.
jan. 30
5:42
Nem kezelt prosztata megnagyobbodás - vesekőhöz is vezethet, ha elhanyagolja (EgészségKalauz)
Mivel 50 év felett a férfiak fele tapasztalja a prosztata megnagyobbodás tüneteit.
jan. 30
5:42
Egyre többet termesztenek itthon a szuperzöldségből, nem véletlenül (Vince)
5 év alatt majdnem megduplázódott ennek a vitaminbombának a magyarországi termőterülete. Reneszánszát éli a céklafogyasztás hazánkban, az elmúlt években az országon végigsöprő gasztroforradalomnak köszönhetően újra divatos lett a cékla. Az
jan. 30
5:48
Nem bírtak ellenállni a kéjnek: videón, ahogy az uszodában kényezteti egymást a pár (BorsOnline)
Erősen korhatáros képsorok következnek.
jan. 30
5:48
Magyar debütáns életét nehezítették meg az Arsenal csatárai a BL-ben (Magyar Nemzet)
Vereséggel végződött Yaakobishvili Antal debütálása a Bajnokok Ligájában.
jan. 30
5:48
Több mint 900 milliót húzott be a magyar AI startup, neves angyalok is beszálltak (Forbes)
Sikeresen zárta első, 2,3 millió eurós befektetési körét a Kodesage. A PortfoLion mellett nemes külföldi angyalbefektetők is beszálltak.
jan. 30
5:48
Összeütközött egy utasszállító gép egy helikopterrel Washington felett (Telex)
A repülőgépen 60 utas és négyfős személyzet tartózkodott, míg a katonai helikopter fedélzetén három amerikai katona tartózkodott a baleset idején.
jan. 30
5:51
Lábon lőtte magát a kormány gazdasági „repülőrajtja” (Piac és Profit)
A 2024-es várhatóan 0,6 százalékos GDP növekedést látva a kormány az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kidolgozásához kezdett, ami a 2025-ös „repülőrajtot” hivatott beindítani. A 21 pontot tartalmazó terv 10 pontja kötődik közvetlenül vagy közvetve az ingatlanszektorhoz, amely ágazat (az építőipart is beleértve) a GDP maximum 15 százalékát teszi ki. A
jan. 30
5:51
Végzetes pusztítást okozó kártevő fenyeget a Balaton környékén (Infostart)
Már nincs olyan ültetvény Somogyban, ahol ne fordult volna elő az invazív amerikai szőlőkabóca. A rovar roppant kártékony, az általa terjesztett aranyszínű sárgaság elpusztítja a szőlőt és nincs ellene orvosság.
jan. 30
5:54
Eltűntek, majd napokkal később a befagyott tó alján találtak rájuk (Ripost)
Nyomozás zajlik az ügy felgöngyölítésében.
jan. 30
5:54
Múltidéző műsor indul a Sport TV-n Faragó Richarddal és Hegyi Ivánnal (Márkamonitor)
A péntekenként jelentkező PlayBek-et követően egy-egy legendás finálét is képernyőre tűz a Sport Tv. Az első az 1960-as döntő lesz Puskás Ferenc négy góljával.   Magyarországon kevesen ismerik jobban a Bajnokok Ligája, korábbi nevén Bajnokcsapatok Európa Kupája (Bek) történetét, mint Faragó Richard és Hegyi Iván. Hegyi már több, mint negyven éve fo
jan. 30
5:54
Elvághatatlan rézkábeleket mutattak be, amelyek elriasztják a tolvajokat (NRGreport)
Az elektromos járművek töltőit világszerte egyre gyakrabban célozzák meg tolvajok, mivel a bennük található réz jó áron értékesíthető hulladékként. Emiatt bizonyos területeken nem ritka, hogy egy töltőállomásra érkezve azt tapasztalja valaki, hogy a kábel, amit használni szeretne el van vágva.
jan. 30
5:54
Piacra kerülhetnek a hatékonyabb napelemek (Tiszta Jövő)
Új, környezetbarát hűtéstechnológia készült Kínában, amely csökkenti a napelemek hőmérsékletét és javítja teljesítményüket.
jan. 30
5:54
Halálos betegnek hazudta magát a pszichopata férj, végül megcsalta és megalázta gyermeke anyját (Promotions)
Tetemes tartozást halmozott fel, végül börtönbe is került a férfi.

Keresés