Elveszett postai küldemény esetén mikor jár kártérítés? Fizet-e a posta, ha nem ér oda a leveled, elveszett a csomagod, esetleg nem érkezett meg egy rég várt küldeményed? Ebben a cikkünkben körüljárjuk a témát, és segítünk reklamálni. „A legnagyobb gondosság mellett is előfordulhat, hogy ügyfelünkként Ön valamilyen okból nem elégedett szolgáltatásu
Putyin orosz elnök hajlandó beszélni Zelenszkij ukrán elnökkel a háború lezárásáról. Viszont közölte: nem fogad el semmit, amit az ukrán államfő aláír.
Hosszú évek óta nem változtak a közlekedési hatósági árak Magyarországon, azonban ennek most vége, ugyanis az Építési és Közlekedési Minisztérium felülvizsgálatot rendelt el az ügyben. Az átlagosan 35%-os autós áremelés többek között érinti a műszaki vizsgáztatást, a jogosítványok kiadását, az eredetiségvizsgálatot és a rendszámtáblákat is. Ha tudo
A Coca-Cola a hét elején jelentette be, hogy visszahívja több üdítőjét magas klorát-tartalom miatt. Korábban még csak 6 országról volt szó, de a Food Safety News, élelmiszerbiztonsági portál már 11 országról ír.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A megállapodást a Budapesti Corvinus Egyetem részéről Bruno van Pottelsberghe, az egyetem rektora, valamint Szabó Lajos oktatási rektorhelyettes, a Mastercard képviseletében Márkus Gergely, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős country managere írta alá a Corvinus Gellért Campusán január 28-án. A felek öt területen kívánnak együttm
László Ervin 1932-ben született Budapesten, majd családjával az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Zenei csodagyerek volt, zongoraművészként kezdte pályáját, és bejárta a világot. Később egy betegsége folytán karrierje félbeszakadt, és filozófus lett. 1999-ben szerepelt a Világokon át című televíziós ismeretterjesztő sorozatban. Kozmikus kapcso
A Manchester City az "utolsó szalmaszálba" kapaszkodva hátrányból fordítva 3-1-re verte a vendég Club Brugge csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának utolsó fordulójában, szerdán, ezzel továbbjutott, míg a Szoboszlai Dominikot ezúttal pihentető Liverpool az eindhoveni veresége ellenére az élen zárt.
A tegnapi vegyes kereskedés után emelkedéssel indulhat a nap csütörtökön az európai tőzsdéken. A befektetők még emésztik az amerikai jegybank tegnapi kamatdöntését, és a mai EKB kamatdöntésre, a ma megjelenő GDP adatokra, a vállalati gyorsjelentésekre valamint Donald Trump vámokkal kapcsolatos kijelentéseire figyelnek.
A Lidl megnyithatja első kocsmáját Észak-Írországban, miután a legfelsőbb bíróság elutasította egy konkurens kereskedő fellebbezését. A német diszkontlánc Belfast közelében, Dundonald üzletében tervezi megnyitni az új vendéglátóhelyet, amely körülbelül 45 férőhelyes lesz, és ahol alkoholt is lehet majd vásárolni elvitelre - közölte a Retail Gazette
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Eleddig – mondják sokan - inkább fordított volt az irány: a kínaiak lesték el a nyugatiak, japánok és dél-koreaiak értékesítési tapasztalatait és koncepcióit, de a helyzet azért változhat. A kínai autóipari export kísérleti terepének számító Oroszországban néha fellelhetők megfontolandó tippek. Példának okáért ilyen lehet az a piaci stratégia, ame
A Mazda 28 év után először frissíti arculatát egy letisztultabb, modernebb emblémával, amelyet kifejezetten digitális kijelzőkre, például okostelefonokra optimalizáltak.
Az ügyfélélmény és a digitális szolgáltatások terén globálisan elismert Konecta január végén bemutatta a Katalyst 2028 névre keresztelt három éves átalakítási tervét, amely az új vezérigazgató, Nourdine Bihmane irányítása alatt fog megvalósulni.
Szlovákia kül- és európai ügyekkel foglalkozó minisztériuma szerdán bekérette Ukrajna pozsonyi nagykövetét, Myroslav Kastrant – jelentette a tárca közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
A világ sajnos nem mindig elég nyitott az újítások iránt, pedig ha a feltalálón múlt volna az emberek már a hetvenes években mini-képernyős eszközön nézték volna a műsorokat és rádiót hordtak volna a csuklójukon, miközben elektromos háromkerekűn suhantak volna az utcákon.
Ez a 2 csillagjegy súlyos terhet cipel magával. Horoszkóp. Ez a 2 csillagjegy súlyos, nehéz és fájdalmas időszakon ment át korábban. Ez megtörte a szívét, megtépázta az önbizalmát. Olyan emberek okoztak neki csalódást, akikről soha nem gondolta volna, mert ezeket az illetőket komoly barátnak hitte. Az élet súlyos akadályokat gördített e 2 állatövi
Jelen állás szerint évente nagyjából 9 millió látogatót fogad a párizsi Louvre, ami több mint a duplája annak a 4 milliónak, amennyire az 1980-as évekbeli modernizálás alkalmával tervezték. Épp ezért a francia államelnök, Emmanuel Macron egy sajtótájékoztatón közölte: hamarosan átfogó felújítás hajtanak végre az épületen, ami világ leghíresebb fest
A Fed szerda esti kamatdöntése és üzenetei csak kissé mozgatták meg a dollárt az euróval szemben, míg a részvénypiacokon nagyobb kilengések voltak, részben néhány fontos amerikai gyorsjelentés miatt is. Mindezeket a forint csekély kilengésekkel megúszta, az euróval szemben 408 körül ragadt, de csütörtökön újabb nagy adag makroadat érkezik, így bőve
Az ország több vármegyéjében is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki csütörtökre a sűrű köd miatt, ami jelentősen megnehezíti a közlekedést. A hét további napjaiban enyhébb időre, napsütésre, de helyenként szeles és csapadékos körülményekre is számíthatunk.
Az élet úgy alakította, hogy egy időre le kellett mondanom az alkoholról. Időközben viszont, több mint 7 hónap absztinencia után rájöttem, hogy egyáltalán nem is hiányzik – sőt, igazából teljesen jól megvagyok nélküle. Mondom is, mit tapasztaltam testileg, lelkileg és mentálisan, amióta nemet mondok az italozásra!
A boltválasztást a hatodik helyen befolyásolják a sajátmárkás termékek, a vásárlók majdnem 60%-nál számít ez, amikor eldöntik, melyik üzletbe mennek be. A siker titka a jó ár-érték arányban rejlik, azaz viszonylag kedvező áron kapunk minőségi termékeket, ha sajátmárkást választunk. A jó áron adott minőség pedig azért lehetséges, mert számos addic
A valós bűnügyi történetek rajongóinak ez az évad egyik legjobban várt premierje: az O.J. Simpson-ügyet feldolgozó dokumentumsorozat most landolt a Netflixen.
A Northwestern Egyetem tudóscsoportja áttörést ért el az ipari hulladék újrahasznosításában. A módszerük segítségével a trifenilfoszfin-oxidot (TPPO) – ami eddig ipari mellékterméknek számított – kulcsfontosságú alkotóelemként használják új típusú redox
A második világháború után a fényes jövőbe vetett hittel nyújtja át a recepteket A Hirlap szakácskönyve. Nagy neveket vonultatott fel, többek közt Gundel Károly, Csáky Sándor, Móra Ferencné, Magyar Elek ételleírásaiból válogattak. Csupán a recepteket olvasva nem egy romokból éppen újjáépülő ország képe rajzolódik ki, sokkal inkább a boldog békeidők
Lejártak a szoftverek, kifogyott a nyomtatópapír a nemzeti könyvtárban, és még csak most jönnek a megszorítások – írta a Hvg.hu Demeter Szilárd egyik belső levelére hivatkozva.
A legtöbb pár vagy házastárs életkora nagyjából hasonló, de vannak olyan kapcsolatok is, amelyekben néhány év, vagy akár komolyabb életkori különbség is van. Nyilván minden kapcsolat más, de vajon ha általánosságban beszélünk, milyen korkülönbséget preferálnak az emberek? Nem sok szisztematikus pszichológiai kutatás készült még annak kiderítésére,