Képzeld csak el az alábbi jelenetet! Egy srác délutáni sétára indul a labradorjával, majd a park mellett egy lány megpillantja őket, és odamegy megsimogatni a kutyust. A fiúval beszélgetni kezdenek, a szimpátia adott, telefonszámot cserélnek, néhány hét múlva pedig már túl vannak az első randikon. Akár egy amerikai film forgatókönyvében, igaz? Pedi
Vajon mi egy bók valódi célja? És mi az oka annak, hogy a bókoló verbálisan abuzív lesz, megsértődik, vagy támadásba lendül, ha nem az általa elvárt reakcióval szembesül? Ha nem omlunk hálásan a karjaiba, amiért szépnek talál bennünket, hanem magabiztosan kijelentjük: kösz, és tudom.
Nem kell sem diszfunkcionális családdal, sem patológiás személyiségszerkezettel rendelkezni ahhoz, hogy egy serdülő vagy akár egy felnőtt különböző drogok kipróbálása mellett döntsön, írják szakértőink, akik azt is elmondják, miért fordulhat egy kamasz a drogok felé és mit tehet ez ellen a szülő.
Vesztergom Dóra a Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője olyan vizsgálatokat ígér magánpraxisában, amelyek központjában nem elérhetőek — állítja Kaáli Nagy Géza professzor.
Egy felnőtt nő minden előzmény nélkül ököllel ütötte egy 5 éves kislány fejét a ligetfalui (Petržalka) városi buszon. Az eset a kislány édesanyjának szeme láttára történt.
A teljes lakossági megtakarítási portfólió értéke meghaladta a 106,35 ezermilliárd forintot szeptember végére. Ez jóval az infláció feletti, 13,4 százalékos növekedés éves alapon, egyben új rekord is - derül ki a jegybank statisztikájából. A befektetési jegyek érték el a legdinamikusabb, 32,1 százalékos állományi növekedést, miután a portfó
A közelmúltban egy magyar férfi meghalt a szlovén Kamniki-Alpokban, miután eltévedt a hegyen, majd kicsúszott, és eltörte a lábát. A párjához még időben odaértek a szlovén hegyimentők, akik a tomboló hóviharban történetük legkockázatosabb akcióját hajtották végre.
A városközpont szilveszter délelőttjén megtelik csobbanni vágyókkal, mindenki fürödni akar a Malom-tóban. Tapolca meleg vizű tava idén 271 pancsolót látott vendégül, tavaly 281-en fürödtek ilyenkor. Ha Tapolca, akkor szilveszteri fürdés, ezt vallja a nemzet rozmárja, Schirilla György is, aki kezdetektől együtt fürdik a 18 fokos vízbe merészkedőkkel
Magyar Péter a Facebookon követelte Sulyok Tamástól, hogy szakítsa meg szabadságát, és intézzen "rendes" újévi beszédet a magyarokhoz. Az államfő a pártelnök posztjára ugyancsak a Facebookon reagált, külön posztban: kikéri magának.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Be kell vallanom, hogy egyre kevésbé érdekelnek az újdonságok. Nem izgat, ki van a slágerlisták élén, melyik film a kasszasiker, milyen technológiai újdonságot dobtak piacra, meg hogy a TikTok így, az AI úgy, a ChatGPT amúgy. Elmúltam harmincöt, kiszálltam, viszlát és kösz a halakat. Hagyom, hogy elmenjen mellettem a világ, vagy egyre tudatosabb va
Őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) négy tinédzsert Jekatyerinburgban, Oroszország negyedik legnagyobb városában azzal a gyanúval, hogy zsúfolt helyen készültek pokolgépes támadásokra.
Kihúzták az Ötöslottó 2025/1. heti nyerőszámait. A sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Telitalálatos szelvény most nem volt, így 2025. második hetén a várható főnyeremény 2 500 millió forint lesz.
"Aztán a konyhába lépve keresztet vet, és hozzákezd. És csinálja, csinálja. Tudja persze, hogy meg kellett volna állni az ötvenedik töltött káposztánál, a századik palacsintánál, és elég lenne negyven tányér kocsonya. Egyszerűen nem megy. Már az erkélyen se fér a lábas, egy fazéknyi zúzapörköltet a férje alsógatyái alá rejt." Az idei első tárcanove
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség több mint 6 milliárd lejes, azaz mintegy 520 milliárd forintnyi tartozással vette át a bukaresti fejlesztési minisztérium irányítását, ezért prioritási sorrendet szabott meg a felhalmozott számlák kifizetésére - jelentette be az Rmdsz szenátora, a román kormány pénzügyminisztere.
Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek címmel reagált Sulyok Tamás államfő arra, hogy a mai nap során megszólította őt a Tisza párt elnöke. Magyar Péter egyébként a reakcióra is reagált.
A köztársasági elnök kikérte magának, hogy Magyar megpróbálja kioktatni az elnöki feladatairól. A személyét érintő "kisstílű hazugságokkal" nem tartja szóra érdemesnek.
A Honor bemutatta a várva várt Honor Magic7 Lite-ot, a Magic 7 sorozat első, Európában és Magyarországon is megjelenő termékét. A Honor Magic7 Lite zökkenőmentesen integrálja a kiemelkedő tartósságot, a hosszú akkumulátor-üzemidőt, a lenyűgöző kijelzőminőséget, a fényképezési képességeket és a fejlett AI-élményt, hogy a piacon elérhető középkategór
Elfogadhatónak tartja a Mohu (MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.) a megjelölt árakat, így a nagykanizsai hulladékszállítást továbbra is egy helyi vállalkozás végezheti.
A Defender márka hivatalosan bejelentette, hogy egy hároméves program keretében 2026-tól részt vesz a Dakar-ralin. A Land Rover jövőre a népszerű Defender típus két példányát indítja a tereprali-világbajnokság (W2RC) minden fordulóján, a Dakaron pedig egy harmadik versenyautóval bővül ki a csapat. A Defender a szériaautóknak fenntartott Stock kateg
A Lotus beváltotta ígéretét a "legerősebb hajtás és a legerősebb töltés" szlogennel, mert a kétezer lóerős Evija kilenc másodperc alatt gyorsul háromszázra, legújabb elektromosának akkumulátorát kevesebb mint öt perc alatt lehet "csurig tankolni". Nem véletlenül, hiszen a technológia mellett tőkét is kapott kínai tulajdonosától a Lotus. A villamosí
A Stellantis olaszországi járműgyártása 37%-kal esett vissza 2024-ben, különösen a személyautók termelése zuhant drámaian, 1956 óta a legalacsonyabb szintre. Az autóipari óriás 2025-re jelentős beruházást ígért, de a termelés fellendülése csak 2026-tól várható az új modellek bevezetésével.
Az illóolajok/esszenciális olajok erősen illékony növényi anyagok, amelyek jól ismert tulajdonságokkal rendelkeznek, például baktericid, virucid, gombaölő és élősködőellenes hatásúak.