Emma Stone a Golden Globe-gála vörös szőnyegén debütált új frizurájával, és egyszerűen nem térünk magunkhoz a radikális változás láttán! Az új hajviselet éles váltás a korábbi, hosszabb stílushoz képest, így azonnal megindultak a találgatások az átalakulás okáról.
2024-ben a bevételek a várakozásoknak megfelelően, minden korábbi évet meghaladóan magasak lettek Gyula legnagyobb szálláshelyén. Boros Zoltán igazgató kiemelte, a foglaltság is elérte a tavalyi év szintjét, valamint a 2018-19-es rekord éveket is felülmúlta. A 2023-as felújítást követően ez volt az első olyan esztendő, amikor 12 hónapon keresztül
A konditermek újra zsúfolásig tele vannak, mindenki izzasztja magát annak reményében, hogy a nagy ünnepi lakomázás után, idén nyáron egy bomba alakot villantson a strandon. Persze a legtöbben eszetlenül vágnak bele az életmódváltásba és úgy május környékére már tisztán látják, hogy tarthatatlan a koplalás, illetve a sok megvonás. Mit szólnál ahhoz,
A portfoliókockázat megosztását elősegítő konstrukcióval támogatja az OTP ukrajnai leánybankjának hitelkihelyezési tevékenységét az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
A verseny hivatalos oldala szerint a Toyotával versenyző és a német Timo Gottschalk navigátor által segített al-Radzsi 10:56:54 óra alatt tudta le a duplaszakaszt, melynek vasárnap reggel vágtak neki a résztvevők. Ezzel az összetettben feljött másodiknak Henk Lategan mögé. Az első gyorsaságin győztes Lategan a 48 órás szakaszon második lett, míg a
Te is kívülről fújod Carrie Bradshaw mondatait a Szex és New Yorkból, és tűkön ülve várod, hogy folytatódjon az Emily Párizsban? Ha imádod a romkomokat, ott a helyed ezen az eseményen − fogd karon a legjobb barátnődet, és legyen tiétek a nyeremény!Készen állsz, hogy bebizonyítsd, te vagy a romkomok koronázatlan királynője (vagy királya)? Gyere el,
Franciaország nem lankad a terrorizmus elleni harcban – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök hétfőn, a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett, több halálos áldozattal járó iszlamista terrortámadás 10. évfordulója előtt egy nappal. "Tisztában vagyunk vele, hogy a terrorizmus olyan kockázat, amely elterje
Orbán Viktor nélkül szentelték meg a Karmelitát, legalábbis idén, hiszen a kormányfő éppen Indiában tartózkodik. Ettől függetlenül megtörtént a szokásos újévi Karmelita-áldás – csak most nem Bese atyával.
A grönlandi kormányfő önrendelkezést akar országának, szerinte eljött az ideje annak, hogy maguk alakítsák a jövőjüket, így azt sem tartja kizártnak, hogy népszavazást tartsanak a közeljövőben a függetlenségről.
A 35 évnél fiatalabb munkavállalók havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást is kaphatnak a munkáltatótól, ami évi 1,8 millió forintos támogatást is jelenthet - a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője.
Két rakétával és 128 drónnal támadták Ukrajnát az orosz erők hétfőre virradó éjjel, a célpontokat megsemmisítette a légvédelem - közölte az ukrán légierő.
Az Európai Unió intézeteként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet (Eit) megnyitotta legújabb innovációs képviseletét Magyarországon. Az új információs pontként működő képviselet bekapcsolja a helyi innovátorokat, partnereket és más szereplőket Európa legnagyobb innovációs ökoszisztémájába, ezzel erősítve az együttműködést a vezető üzle
Tovább egyszerűsödik keddtől a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) termékportfóliója, ugyanis a használati szokásokhoz igazodva több jegy- és bérlettípust is kivezetnek; jön az új Mol Bubi-bérlet.
Elemzők szerint a Tisza pártnak nem áll érdekében egy előrehozott választás, ezért követeli azt Magyar Péter. A Vox Populi választási blog szerzői viszont "magas valószínűséget" adnak egy ilyen forgatókönyvnek, annak ellenére, hogy a kormány szerint 2026-ban lesz a következőparlamenti voksolás.
Rendkívüli belpolitikai válság után a jelek szerint közel a megoldás Ausztriában. Korábbi döntéseire rácáfolva Alexander Van der Bellen államfő a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét, Herbert Kicklt bízta meg kormányalakítással. Kickl a megbízást elfogadta, és a Néppárthoz fordult.
A szakadár Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság területén több mint 120 települést kapcsoltak le a gázellátásról az Ukrajnán keresztül történő orosz gáztranzit megszűnésével összefüggő energiaválság miatt.
A legfőképp Mr. Bean karaktere miatt ismert angol színész rengeteg reklámban vetette be az évek során jellegzetes humorát. Mutatunk párat a legjobbakból!
Tavaly októberben indította el a Magyar Telekom a Recommerce Grouppal közös szolgáltatását, mely során felújított készülékeket értékesítenek, ezzel is támogatva a körforgásos gazdaságot és választékot kínálva környezettudatos és/vagy árérzékeny ügyfeleik számára. Mára már heti közel 300 darab, szakértők által bevizsgált és A+ prémium minősítésű mob
Megbízást kapott az új osztrák kormánykoalíció megalakítására hétfőn Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, miután a legutóbbi választásokon győztes párt megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába jutottak. Alexander Van der Bellen osztrák államfő bécsi sajtótájékoztatóján bejelentette: megbízta Kicklt, hogy ke
Gyakran hallhatjuk, hogy különféle magvak elképesztően sokféleképpen támogathatják az egészségünket, ennek ellenére mégsem mondhatjuk, hogy a legtöbben rendszeresen fogyasztunk belőlük. Nos, az igazság az, hogy bőven van okunk arra, hogy ez a jövőben ne így legyen. Egy bizonyos mag például az immunrendszerünkre is nagyszerűen hathat. Jó néhányféle
Franciaország nem lankad a terrorizmus elleni harcban - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök hétfőn, a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett, több halálos áldozattal járó iszlamista terrortámadás 10. évfordulója előtt egy nappal.
Kötelező maszkot viselni a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjának valamennyi betegellátó és diagnosztikai egységében hétfőtől - tájékoztatott az intézmény sajtóközpontja.