2025. január 6. hétfő

jan. 6
5:24
Disznóságok (Magyar Nemzet)
Ahol még vágnak disznót, ott van közösség, összetartás, de ahol már boltból vett húsokkal töltik fel a hűtőládát, ott valami nincs rendjén.
jan. 6
5:24
Túlnépesedés vagy túlfogyasztás – melyik a nagyobb probléma? (egy.hu)
Több mint 8 milliárdan élünk jelenleg a bolygón és egyes becslések szerint az évszázad közepéig elérjük a 10-11 milliárdos lélekszámot. Vajon elbír egyáltalán ennyi embert a Föld? És ha igen, azt elbírja, hogy annyi mindent fogyasszunk, mint manapság?
jan. 6
5:24
A szülők szerint SNI-s fiuk nem kapta meg a fejlesztéseket, Bence rátámadt társaira, az ombudsman szerint az iskola hibázott (Telex)
A szülők szerint az integrált újpesti iskola nem tett meg mindent autista fiuk beilleszkedéséért. Bencét különcnek tűnő viselkedése miatt osztálytársai kerülték, szekálták, bántották, aztán robbant a konfliktus. Az iskola szerint a szülők felelőssége, hogy nem megfelelő osztályt választottak. Az autistaszövetség jogásza szerint sokszor még a kijelö
jan. 6
5:24
Elképesztő bejelentés: megvan a megoldás az emberiséget fenyegető legnagyobb veszélyre? (naphire.hu)
Rendkívüli bejelentést tettek a tudósok: megtalálhatták az antibiotikum-rezisztens baktériumok gyenge pontját.
jan. 6
5:24
A szuper vadászbombázó, aminek csak egy méltó ellenfele volt: egy képzeletbeli vonal az óceán felett (Telex)
Az elképesztően drága F–22 Raptoroknak majdnem egy számítógépes hiba jelentette a vesztüket. Több más sebből is véreztek, de rendkívül sikeres vadászbombázók, úgyhogy a mai napig fontos elemei az amerikai légierőnek.
jan. 6
5:24
Így rakj rendet a karácsonyfadíszek között – egyszer és mindenkorra! (Bien)
Nálad is úgy kezdődik minden egyes karácsonyi fadíszítés, hogy minimum egy órát válogatod a díszeket, majd emiatt idegesen állsz neki a tényleges dekorálásnak?
jan. 6
5:24
Őrizze meg hidegvérét: Ön egy adatlopás áldozata! (ICT Global)
Meglehetősen újszerű, és szinte azonnal keményen frusztráló módszerrel indították a 2024-es őszt az adattolvajok. A módszer lényege, hogy a malware voltaképpen bezárja a felhasználókat a kioszk üzem- vagy képernyőmódba.
jan. 6
5:24
Így a legegyszerűbb a családi pótlék igazolás kérése online: néhány kattintás az egész, mutatjuk (Hóvége)
Online az e-papíron keresztül igényelhető a legegyszerűbben.
jan. 6
5:26
Beteg Európa (Magyar Nemzet)
Láthatóan előbb-utóbb bukni fog a második világháború után felépített modell.
jan. 6
5:30
Aki odafigyelt, hallotta - Ebből a mondatból kiderülhetett, mit válaszolt Brumi Reni igenje után (Blikk)
Komoly dráma a Házasság első látásra műsorában.
jan. 6
5:30
A vérszegénység típusai és a háttérben álló okok (WebBeteg)
Az anaemia, vagyis a vérszegénység a vörösvértestek számának és a vörösvértestek mennyiségét jelző paraméterek (pl. hemoglobin, hematokrit) szintjének csökkenését jelenti. Fontos tudni, hogy a vérszegénység nem betegség, hanem mindig egy tünet, melynek kiváltó okát a panaszok jelentkezésekor ki kell vizsgálni. Milyen típusai léteznek?
jan. 6
5:30
Súlyos háborús beismerést tettek a britek (Magyar Nemzet)
A szigetország légvédelmének gyengesége aggodalommal tölti el a Nato-országokat, ezért a szövetség várhatóan sürgetni fogja hogy Nagy-Britannia jelentősen növelje a lég- és rakétavédelemre fordított kiadásokat.
jan. 6
5:30
4 élelmiszer, amiben alig van szénhidrát: ezeket válaszd diéta alatt (Magyar Mezőgazdaság)
Az ünnepi lakomák ideje lejárt, itt a január, és vele együtt az újévi fogadalmak örökös szereplője: a súlyvesztés. Ebben pedig kulcsszerepet játszanak a szénhidrátok.
jan. 6
5:30
Kovács Éva edző: "Ma már alig van egészséges ember, így kell eredményt elérni" (Nőiváltó)
Kovács Éva edző neve fogalom Szegeden. 17 évig vezette az egyetem fitnesz klubját, több ezer ember megfordult nála. Ő hozta be a 2000-es évek elején a boksz edzést Amerikából Magyarországra.
jan. 6
5:32
Rezeda Kázmér szilvesztere odafönt az Alpokban (Magyar Nemzet)
Az óév hülyén állt az osztrák Alpokban, és úgy tett, mintha.
jan. 6
5:36
Halálos nyugalomban - az önvezető autók komoly veszélyt jelentenek (Infostart)
Az iSeeCars.com autóipari kutatócég egy közelmúltbeli tanulmánya elemezte az Egyesült Államok közúti halálozási adatait a 2018 és 2022 között, hogy kiszűrje azokat az autó modelleket, amelyek a statisztikák alapján nagyobb valószínűséggel lesznek halálos közlekedési baleset részesei.
jan. 6
5:36
Karácsonyék cserbenhagyták a külső kerületekben élőket (Magyar Nemzet)
A BKK-rendészet a főváros döntése értelmében nem teljesít szolgálatot a Hév vonalain.
jan. 6
5:36
Ezért jó mindig a legjobban öltözött utas mellé ülni a repülőn (Roadster)
A repülés egyik legkevésbé élvezetes része, hogy alkalmanként idegenekkel kell osztoznunk egy üléssoron.
jan. 6
5:36
Mitől fájhat, görcsölhet a vádlim? Ilyen, amikor érszűkület okozza (EgészségKalauz)
Gyakori panasz a vádli fájdalma, ami olykor komoly problémára utalhat.
jan. 6
5:42
Négy meglepőnek tűnő ok, ami miatt a dolgozók felmondanak (HR Portál)
A munkavállalók nem csak az alacsony fizetés vagy a főnökkel való rossz viszony miatt mondanak fel a munkahelyükön, összetettebb okok is állnak a döntés mögött.
jan. 6
5:42
Kína legyőzte Elon Muskot (Magyar Hírlap)
Műholdjaik szenzációs sebességgel küldenek adatokat a Földre.
jan. 6
5:42
Szeptembertől újra lehet energetikaimérnök-képzés Pakson (Magyar Nemzet)
Több mint húsz év után indul újra az oktatás, ami elengedhetelen az üzemidő-hosszabbításhoz.
jan. 6
5:42
Ismerős ingben, tuktuk-sofőrökkel pózolt az Indiában járó Orbán Viktor (Telex)
Újabb fotó került elő a dél-indiai Kerala államban kikapcsolódó miniszterelnökről.
jan. 6
5:42
Rémületes horrorfilm Borsodban: heges arcú kísértet a 37-es út mentén (naphire.hu)
Rémület Borsodban: egy férfi életveszélyes módon kiugrál a 37-es főúton haladó autósok elé.
jan. 6
5:48
Csoda, hogy él: kómába ütlegelte barátnője csecsemőjét egy férfi (BorsOnline)
A tettes ellen gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat.
jan. 6
5:48
Mire kell felkészülnie Ukrajnának idén? (Magyar Hírlap)
"Nem győzni, hanem túlélni".
jan. 6
5:48
Kitartott a lendület a hazai ingatlanpiacon (MMonline)
2024 decemberében, országosan 10 231 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 105 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.Egészen az év végig kitartó lendülettel teljesített a hazai ingatlanpiac 2024-ben. A december a Duna House becslése alapján 10 231 tranzakciót hozott, ami az
jan. 6
5:48
Gyermekeiket is veszélyeztetik a drogok hatása alatt álló szülők (Magyar Nemzet)
Kiderült, milyen hatásokat okozhat a kábítószeres környezetben való nevelkedés.
jan. 6
5:54
Brutálisan visszaesett az olasz autóipar – adatok (Infostart)
A Stellantis 1956 óta nem gyártott ilyen kevés autót. A szakszervezeti jelentések szerint a vállalat olaszországi termelése több mint egyharmadával csökkent az előző évhez képest.
jan. 6
5:54
A semmibe hullott Szijjártó Péter világraszóló javaslata (Piac és Profit)
A nemzetközi közösségnek biztosítania kell, hogy egyetlen állam se veszélyeztethesse egy másik ország energiabiztonságát egyoldalú intézkedésekkel, ez ugyanis támadást jelent a nemzeti szuverenitás ellen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban az ENSZ Közgyűlésének fenntartható energiával foglalkozó ülésén.
jan. 6
5:54
Kiszivárgott hangfelvétel: megkérdeztük a kormányt, mit szólnak Czibere Károly "beismeréséhez" (ATV)
Tisztán látják a szociális szféra súlyos gondjait a kormányban, de erről nyíltan nem beszélnek – derült ki a volt szociális államtitkár, a református szeretetszolgálat mostani vezetőjének előadásából. Minderre reagálva Varga Zoltán DK-s politikus, aki a Népjóléti Bizottság elnöke is kezdeményezte Czibere meghallgatását az illetékes parlamenti bizot
jan. 6
5:54
A szakértő állítja: visszatért a rettegés a nyugati világba (Ripost)
Úgy tűnik, az iszlamista terror örökre velünk marad.
jan. 6
5:54
Óriási aranybánya nyílik Amerikában: ráadásul olyan kulcsfontosságú ásványkincshez jut hozzá az USA, amit Kína sosem akart – örülhetnek a fegyvergyártók (vg.hu)
Joe Biden megadta az engedélyt.
jan. 6
5:54
Az éghajlatváltozás 41 nap veszélyes hőséget és közel 4000 halálesetet eredményezett 2024-ben (NRGreport)
Az éghajlatváltozás fokozta a szélsőséges időjárási eseményeket: intenzívebbé tett a vizsgált 29 időjárási esemény közül 26-ot. Ezek legalább 3700 ember halálát okozták, és milliókat kényszerítettek otthonaik elhagyására.
jan. 6
5:54
Michael J. Fox és Denzel Washington történelmi elismerést kapott (Igényesférfi.hu)
Az Egyesült Államok legmagasabb polgári elismerésében, az Elnöki Szabadság Érdeméremben részesült Michael J. Fox és Denzel Washington. A kitüntetést Joe Biden elnök adta át, elismerve a két színész példamutató munkáját és társadalmi szerepvállalását.
jan. 6
5:54
Miről mesél a bőrünk? – Az akné rejtett üzenetei (WMN)
Az akné nem csak esztétikai kérdés: izolációhoz, stresszhez vezethet, utóbbi pedig tovább súlyosbíthatja a bőrtüneteket. Hogyan segíthet a pszichodermatológia és a #SkinPositivity mozgalom? Ennek járt utána Simon Eszter.
jan. 6
5:54
Kettesben maradtunk az anyósommal, aki váratlanul a lábam közé nyúlt és feltett egy kérdést, amire sohasem számítottam (Promotions)
Egyszer csak megfogott ott, ahol soha nem számítottam rá, utána pedig
jan. 6
5:54
Csak okosan az okos ajándékokkal! (Mínuszos)
Hatalmas boldogság megpillantani a karácsonyfa alatt és kicsomagolni az ajándék telefont, vagy akár egy új laptopot, esetleg kávéfőzőt. Aztán egy pillanat leforgás alatt megérkezik a rémisztő gondolat: vajon hány oldalas a használati útmutató? A MediaMarkt szakértői praktikus tanácsokkal segítenek abban, hogy a karácsonyi ajándékok lehetőleg csak ö
jan. 6
5:54
A nyelvben mért veszteségről szól Pusztay János új könyve (Magyar Nemzet)
A kötet a szerző nyelvpolitikai kérdésekkel foglalkozó munkáinak gyűjteménye.
jan. 6
5:54
Kiválóan teljesített az Eu-függő hazai agrár-külkereskedelem (Agrárágazat)
Jól kereskedtek az agrár- és élelmiszeripar forgalmazói, jelentősen nőtt a hazai ágazat kibocsátása, piac őszig.
jan. 6
5:54
Mik az világegyetem legfényesebb objektumai? (Helló Magyar)
A fekete lyukak közül néhány olyan fényes, hogy túlszárnyalja egy egész galaxis ragyogását.
jan. 6
5:54
Iszonyatos alázást kapott Fábry Sándor (naphire.hu)
Bruti nagyon csúnyán beszólt Fábry Sándornak.
jan. 6
5:54
Beszélgető kör reggelente az iskolában: Mit ad ez a gyerekeknek? Iskolaigazgatót kérdeztünk (Kölöknet)
Hogy milyen sokat számít a gyerekeknek az úgynevezett "beszélgető kör", azt a szegedi Karolina Iskolában nagyon régóta tudják a pedagógusok. Az intézményben már több mint 30 éve reggeli beszélgetőkörrel kezdődnek a tanítási napok. A diákok ilyenkor megosztják egymással élményeiket, gondolataikat, sőt aggodalmaikat és örömeiket is, így han
jan. 6
5:54
Az üveg hatású körmök a tél legelbűvölőbb manikűrtrendje (Bien)
A manikűrtrendek folyamatosan változnak az évszakokkal együtt. A mostani tél legnagyobb kedvence olyan, amit egész álló nap szívesen nézegetsz majd a körmödön, hiszen lenyűgöző üveghez hasonló hatása gyakorlatilag bármely színben elképesztően mutat. Ez a stílus nemcsak látványos, hanem egyedi és kifinomult is, tökéletes választás azok számára, akik
jan. 6
6:00
Napelemek: sietnie kell, ha az állami 5 milliós ingyenpénzre pályázna (Tiszta Jövő)
Január 15-én lejár a Napenergia Plusz Program pályázati határideje, amely a családok és vállalkozások zöldenergia-átállását segíti állami támogatással.
jan. 6
6:00
Látszólag beporzóbarát kert: mikor a tápnövények nem stimmelnek (Agrofórum)
Nagy divat beporzóbarát kertet építeni, de vajon a divatnövények hogyan férnek el egy beporzóbarát kertben? Esetleg létezik olyan, hogy csak azt hisszük, hogy beporzóbarát a kertünk, mert sok benne a virág?
jan. 6
6:00
Diszfunkcionális családban nevelkednek a függők (Magyar Nemzet)
A rendszer működésében lévő zavar az, ami kitermeli a függőséget.
jan. 6
6:00
Meglepő, de ez az étel segíthet, ha betegek vagyunk (in.hu)
A gyermekek egyik kedvenc nassolni valója talán eszünkbe se jut, mikor a nátha vagy az influenza ágynak dönt minket. Dietetikus szerint pedig sokat segíthet nekünk a betegség leküzdésében. Valószínűleg te is az első, amihez nyúlsz, ha érzed, hogy beteg leszel, az a tea, gyömbér és a méz és az utolsó, amire ilyenkor gondolunk a nasi.Dalina Soto diet
jan. 6
6:00
NGM: versenyképesek a magyar üzemanyagárak (Hungarianpress)
Továbbra is versenyképesek a hazai üzemanyagárak – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban az MTI-vel. Hozzátették: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a hazai üzemanyagárak decemberben is kedvezően alakultak a szomszédos országokban tapasztalható átlagárakhoz viszonyítva. A dízelüzemanyag havi átlagára
jan. 6
6:06
Ne engedjük el a mentális betegséggel küzdők kezét! (Vital)
A mentális zavarokkal küzdőknek elérhető hosszú távú ellátó intézmények száma korlátozott.Az ellátás rövid,akut krízisek kezelésére való,nem hosszú távra.

Keresés