Várhatóan még a következő két hétben sor kerül Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozójára, melynek helyszíne a tervek szerint Budapest lesz.
Óriási várakozás előzi meg a vasárnapi Újpest-Ferencváros futballmeccset. A hazaiak már közel tíz éve képtelenek legyőzni ősi riválisukat, drukkereik újra bizakodnak, hogy végre sikerül megtörniük a zöld-fehérek uralmát. Ez persze nem lesz könnyű, hiszen a Fradi hívei számára is különös jelentősége van a párharcnak, így elvárják az újabb sikert. A
A Köldökzsinór Program célja, hogy a külföldön született magyar gyermekek is részesüljenek a magyar állam támogatásából. Az anyasági támogatás külhoni magyaroknak, illetve a fiatalok életkezdési támogatása együttesen csaknem 107 ezer forint támogatást is jelenthet. Az Ügyfélkapun keresztül történő igénylés egyszerű, gyors és biztonságos módot kínál
Az Európai Bizottság most tette le az asztalra azt az ütemtervet, amely gyakorlatilag kijelöli az unió keleti határainak katonai újrarendezését. A 2030-ig szóló Defense Readiness Roadmap részletesen meghatározza, milyen kapacitásoknak, fegyverrendszereknek és ipari együttműködéseknek kell létrejönniük ahhoz, hogy Európa ellenállóvá váljon egy orosz
Az Álommeló című műsorban az egyik legismertebb és legsikeresebb hazai üzletember, Balogh Levente kereste elnöki asszisztensét. A második évadot Kása Eszter nyerte, akinek nemrég járt le az egy éves szerződése – kíváncsiak voltunk merre viszi az útja tovább.
"Magyarországon sohasem tettünk különbséget az ideérkező beruházók között nemzetiségi alapon" – jelentette ki Szijjártó Péter Shinheung beruházásának átadásán.
Egy év alatt több mint 15 millióval emelkedett, és meghaladja az 1,4 milliárdot a katolikusok száma a világban, miközben a papi hivatást választók száma csökkent – derült ki a Fides katolikus hírügynökség statisztikáiból, amelyeket pénteken mutattak be a Vatikánban. A világ össznépessége meghaladja a 7,9 milliárdot, egy év leforgása alatt több mint
Az őszi időszak fokozott madárinfluenza kockázata miatt dr. Nemes Imre országos főállatorvos október 10-től megelőző intézkedéseket rendelt el a magas kockázatúnak azonosított vármegyékben. A kereskedelmi célból tartott baromfi-állományokat kötelező zártan tartani, míg az egyéb gazdaságokban a zárt helyen történő etetést és itatást kell biztosítani
Felbontotta az eljegyzést az augusztus 20-án meggyilkolt, kéthetes kisbaba édesapja a bűncselekménnyel gyanúsított anyával. A nagydorogi csecsemőgyilkosság feltételezett elkövetője továbbra is a kalocsai börtönben tölti letartóztatását.
A mandarin nemcsak finom, hanem igazi vitaminbomba is, amely támogatja az immunrendszert, segíti az emésztést és javítja a hangulatot. De hogyan válasszuk ki a legízletesebb mandarint? Máris mutatjuk!
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, sokan még mindig nedves fával próbálnak spórolni – pedig ez nemcsak hatástalan, de komoly tűzveszélyt és kéménykárosodást is okoz.
Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon egyeztetett a tervezett budapesti békecsúcs előkészületeiről. A találkozót mindkét fél megerősítette, írja a Portfolio.
Brad Pitt F1-es filmje után most az igazi Forma–1 is beköltözik az Apple TV-re! Egy meghatározó nagy megállapodás keretében új platformra került a királykategória az Egyesült Államokban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Kína nemrégiben nagy területű, népességű, de gyenge állam volt. Packáztak vele Nagy Britannia és Japán. Utána jött a bolondos, káros Mao rendszer. Ma már egészen más képet mutat. Józan vezetéssel az ország érdekeit képviseli. Tudományban, technológiában, fegyverkezésben, a világ néhány vezető állama közé emelkedett fel. Egész Afrikára rátenyerelt,
A leggazdagabb magyar cége most Debrecenben kapott megbízást. Mi történt? Az Opus Global közölte, hogy leányvállalata, a Mészáros és Mészáros Zrt. szerződést kötött Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával egy jelentős infrastrukturális fejlesztésre több mint nettó 23 milliárd forint értékben. Kontextus. A szerződés az Ipari Szennyvíztisztító mű
A vegán sütőtökkrémes tészta pont az a fogás, ami bizonyítja, hogy egy étel lehet egyszerre krémes, tartalmas és teljesen állati eredetű hozzávalóktól mentes.
Nehéz a vállalkozásoknak, ahogy nehéz a társadalom legtöbb rétegének, ez vitte rá, hogy hallassa a hangját – mondta Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt alelnöke a Tiszta Hang című podcastben.
Magyarország hivatalosan továbbra is a Nemzetközi Büntetőbíróság tagja, így elvileg köteles együttműködni a testülettel – még akkor is, ha áprilisban bejelentette a kilépését – tették világossá az Európai Bizottság pénteki sajtótájékoztatóján. A kérdés azért vált különösen kényessé, mert Vlagyimir Putyin a jövő héten Budapestre érkezik Donald Trump
Martin Korte neurobiológus kutatásainak középpontjában az áll, hogyan hatnak az agyunkra a folyamatosan fejlődő technológia újdonságai és a digitális kor milyen kihívásokat támaszt az idegrendszerünk elé. Új könyve Ésszel a géppel címen jelent meg.
A technológiai újdonság célja, hogy még interaktívabb, gyorsabb és élményszerűbb ügyfélélményt biztosítson a látogatók számára – közölte a Cupra Garage és a Mooncity.
Mohammed Ben Sulayem egyetlen potens kihívója, Tim Mayer elismerte, hogy nem fog tudni kiállni az év végi FIA-elnökválasztásra, így közel két hónappal a szavazás előtt biztossá vált, hogy a jelenlegi elnök második négyéves ciklusát is megkezdheti. Már a múlt héten beszámoltunk arról, hogy nagyon valószínűtlen, hogy bárki is ki tud majd állni az ism
A Budapesti Gazdasági Egyetemen az oktatók is attól tartanak, hogy elveszik a kiscsoportos, gyakorlati oktatás előnye, és egy nagyüzemi módon működő tömegegyetemmé válnak. Közben a vezetés úgy látja: egy közel 20 ezer hallgatót számláló intézménynek szervezettebben kell működnie. Mi állhat a konfliktusok hátterében?
Mindig is érdekelt, mi történik a kamera mögött? Szeretnél betekinteni a televíziózás világába, és megtanulni, hogyan születik meg egy műsor az ötlettől a képernyőig? A televíziós műsorkészítő alapszak azoknak szól, akik nemcsak nézni akarják a műsorokat, hanem készíteni is — kreatívan, csapatban dolgozva, a modern média eszközeivel. Ha van benned
A tartós németországi gazdasági pangás történelmi lehetőséget nyitott meg a kelet- és közép-európai cégek előtt a már bejáratott piaccal rendelkező németországi kis- és középvállalatok felvásárlására a Reuters hírügynökség felmérése szerint, amelyet elemzők körében végzett.
Közeleg a 23. MittelCinemaFest, ahol november 7-15. között 11 kortárs olasz filmet nézhet meg a hazai közönség a budapesti Puskin és Tabán moziban, eredeti nyelven, magyar felirattal. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényét, a 23. Olasz Filmfesztivált Mario Martone a 2025-es Cannes-i Filmfesztivál versenyében debütált Odak