Felkészült a fűtési szezonra az ország, másfél évnyi lakossági fogyasztásra elég gázt tároltak be a hazai tárolókba, ami kellő biztonságot ad a fűtőerőművek működéséhez - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, az Erőművek Éjszakája megnyitóján.
Bella Hadid rajongói aggódni kezdtek, amikor a modell a Victoria’s Secret idei divatbemutatójának fináléjában a szokásosnál lassabban és megfontoltabban sétált a kifutón. Most tisztázta, mi állt a háttérben.
A BMW AG német autógyártó 588 ezer 300 autót értékesített az idei harmadik negyedévben, 8,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - áll a cég honlapján.
Varga Sanya és Fűzfa Rita házasságára talán enyhe kifejezés, hogy nem épp felhőtlen. Miután a Házasság első látásra nőfalója bedobta a nyitott házasság ötletét, azonnal randira is hívott egy másik hölgyet.
A koreai Kereskedelmi, Ipari és Energiaügyi Minisztérium is vizsgálja, mi történik a gödi Samsung gyár körül, miután a bíróság megsemmisítette a működéshez szükséges környezethasználati engedélyt. A döntés a magyar iparpolitika és a befektetési bizalom számára is komoly következményekkel járhat, írja az Átlátszó.
Magyarország hivatalosan továbbra is a Nemzetközi Büntetőbíróság tagja, így elvileg köteles együttműködni a testülettel – még akkor is, ha áprilisban bejelentette a kilépését – tették világossá az Európai Bizottság pénteki sajtótájékoztatóján. A kérdés azért vált különösen kényessé, mert Vlagyimir Putyin a jövő héten Budapestre érkezik Donald Trump
DJ Yamina éppen körözés alatt áll Sebestyén Balázsék által. Viszont addig is hasznosan tölti az időt, hiszen péntek délutánját kávézós rave partykra szánja, aminek a koncepciója világszerte futőtűz-szerűen terjed.
A Bitpanda ismét izgalmas kampánnyal jelentkezik: összesen 15 millió forint értékű aranyat sorsol ki 10 szerencsés nyertes között! Ha már régóta fontolgatod, hogy bővítenéd befektetési portfóliódat nemesfémekkel, most itt a tökéletes alkalom, hiszen ezzel nemcsak értékálló befektetéshez juthatsz, hanem akár aranyat is nyerhetsz. Hogyan működik a ny
Egyre több barátom dönt úgy, hogy nyitott kapcsolatban él, de vajon ez a szerelem jövője? A cikkben megvizsgálom a nyitott kapcsolatok mögötti motivációkat és személyes véleményemet osztom meg.
Új élősködő faj jelent meg Magyarországon: a japán szarvas-kullancslégy első hazai példányait azonosították a Magyar Természettudományi Múzeum szakemberei. A felfedezés a túrkevei biodiverzitás napok során történt, amikor a kutatókat szokatlanul tolakodó kullancslegyek kezdték zaklatni és csipkedni.
Az őszi vetések sorsa bizonytalan, a talaj kiszáradt, a rágcsálók terjednek. A gazdák visszafogják a ráfordításokat, ami a jövő évi termésre is hatással lehet.
A következő hónapokban tovább pöröghet az ingatlanpiac. Mi történt? A következő hónapokban is tovább pörgetheti az Otthon Start program az ingatlanpiacot, ugyanis még rengetegen vannak olyanok, akik a közeljövőben tervezik a kedvezményes hitellel a lakásvásárlást – írja a zenga.hu. Kontextus. A hirdetési oldal a felhasználói körében végzett felméré
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) videó- és podcastsorozataiból kiderül, hogy a művészet, a design és a tudomány összekapcsolódása alapvető jelentőségű a világ komplex problémáinak a megértésében és azok megoldásában. A Zugligeti úti campuson megvalósult kiállítások, események és workshopok pedig arra teremtenek lehetőséget , hogy a különböz
Meghalt Egyed Zsolt volt jobbikos országgyűlési képviselő, 51 éves volt, jelentette be a hírt korábbi képviselőtársa, Sneider Tamás, a Jobbik volt elnöke.
Ha a fejedben már ott pörög a következő menő sneaker vagy egyedi streetwear-kollekció, most jöhet az áttörés. A Size-Up idén új szintre lép: a Lounge Grouppal közösen meghirdetett 2025-ös kiírásban tízmilliós befektetés, szakmai mentorálás és a Sneakerness Budapest reflektorfénye vár a legkreatívabb fiatalokra.
Miközben a magyar cégek 70 százaléka támogatja a mesterséges intelligencia munkába integrálását, a dolgozók 66 százaléka semmilyen képzésben nem részesült – állapítja meg Török Balázs marketingtanácsadó 2025-ös felmérése. A kutatás szerint a technológiahasználat ösztönzése sokszor szabályozás és oktatás nélkül zajlik, ami adatvédelmi kockázatokat é
A kormány jogszabályban kívánja rögzíteni, hogy a brüsszeli nyomás ellenére 2026-ban is változatlan feltételekkel biztosítja a rezsicsökkentést a magyar családoknak és nyugdíjasoknak. Az erről szóló jogszabálytervezetet társadalmi egyeztetésre bocsátotta. Az energiabeszerzés és a rezsicsökkentés a most zajló nemzeti konzultációnak is az egyik legfo
2025-re 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt a VKF bérmegállapodása, ehelyett 0,5-1 százalékos lehet ez az érték, emiatt újra kell tárgyalni a hároméves bérmegállapodást – mondta el Perlusz László, a VOSZ főtitkára az InfoRádióban.
Az Én vétkem című spanyol filmtrilógia miatt egyre nagyobb népszerűségnek örvend, bár élünk a gyanúperrel, hogy elsősorban nem a ragyogó színészi tehetsége miatt figyeltek fel rá a női nézők.