Mohácsi Anett tőle eddig még sosem látott táncmozdulatokkal, Patai Anna pedig a világ egyik legnehezebb dalával varázsolta el az X-Faktor közönségét. Tóth Andin összetörten hallgatta a lányokat, mert tudta, hogy közülük egy valakitől el kellene búcsúznia…
Tóth Andi döntésképtelen volt Patai Anna és Mohácsi Anett párbaja után. Nem tudta kiválasztani, hogy melyikük érdemelné meg jobban a továbbjutást. Helyzetét a mentortársai is átérezték, akik ugyanúgy nem tudtak volna dönteni. Majka az utolsó pillanatban azonban olyat talált ki, aminek hallattán Andi azonnal elsírta magát.
Tóth Andi a mentortársai segítsége után végül négy emberrel száguld az Élő Show-ba. Patai Anna, Mohácsi Anna, Istenes Márkó és Belano erősítik a női mentor csapatát.
A 2025-ös X-Faktor Táborában Tóth Andi és Gáspár Laci kiválasztották azokat a versenyzőiket, akiket magukkal visznek az Élő show-ba. Az ÉBERKÓMA rapperei, AW, Gergi és Sxul mikrofonvégre kapták a boldogságtól sugárzó versenyzőket, akik elárulták, hogy milyen érzések kavarognak most bennük, és arról is meséltek, hogyan vélekednek a mentorukról, és h
Az Ethereum (ETH) november elején csendes optimizmussal indított: az árfolyam közel 1%-ot emelkedett, és 3 875 dollár körül stabilizálódott. A legnagyobb befektetők – az úgynevezett „bálnák” – ismét növelni kezdték pozícióikat, ami bizalomra utal a közeljövőben.
A kávézás sokaknál a napi rutin része, ráadásul egy bizonyos pontig egészséges is lehet, ám, ha túl későn fogyasztjuk, negatívan hathat az alvásunkra. Az pedig csak nehezíti a helyzetet, hogy nincs egy mindenkire érvényes szabály az időzítést illetően, és a szakértők szerint több tényezőt is érdemes figyelembe venni a kérdésben.
Egy bizonyos életkor után a bőrünk elkezd veszíteni a tónusából, hidratáltságából. Nem kell azonban azonnal az invazív eljárásokban gondolkodunk, ha fiatalosabb, feszesebb arcbőrt szeretnénk. A gyógynövények és a biokozmetikumok segítségével egy-két hónapos használat után olyan hatást érhetünk el, mellyel akár öt-tíz évet is letagadhatunk az életk
Több mint 11 éve viszi az utasokat a teljesen automatizált, vezető nélküli 4-es metró. Ám szakértők szerint hamarosan az önvezető autók és taxik is a mindennapok részei lesznek, és akkor a buszokon, trolikon és villamosokon is feleslegessé válhatnak a járművezetők. Pedig volt idő, amikor a még ülőkalauzok is dolgoztak a budapesti buszokon, ők ellen
Soha nem volt még ennyire közel a tudomány a nagyközönséghez: közel hatezer látogató vett részt a 2. Tudományos Expón, ahol három napon át a magyar egyetemek, kutatóintézetek és más stratégiai partnerek a legújabb kutatásokon, látványos kísérleteken és inspiráló előadásokon keresztül hozták testközelbe a magyar tudományos élet legizgalmasabb eredmé
Az Apple újabb lépést tesz afelé, hogy 2030-ra teljesen karbonsemlegessé váljon. A vállalat Görögországban, Olaszországban, Lettországban, Lengyelországban és Romániában épít új, nagyléptékű nap- és szélerőműveket, miközben Spanyolországban már üzemeltet is
Lassan induló, mégis tartalmas vasárnap jön. Apró hétköznapi döntésekben most könnyebb tisztán látni, és közelebb kerülhetsz ahhoz, ahogyan igazán szeretnél élni. A kapcsolatokban a türelem és a jó szó mindent visz.
Napjainkban nemcsak Magyarországon, de világszerte is egyre több olyan receptet és ételt találunk, ami a régi szegény konyhákból merít ihletet. Az sem ritka, hogy amit egykor egyszerű, paraszti eledelnek tartottak, annak a sorsa megfordult, és ma már a boltok polcain a gourmet finomságok mellett sorakozik. Ilyen a libamáj is, amelyet régen még csak