Soha nem volt még ennyire közel a tudomány a nagyközönséghez: közel hatezer látogató vett részt a 2. Tudományos Expón, ahol három napon át a magyar egyetemek, kutatóintézetek és más stratégiai partnerek a legújabb kutatásokon, látványos kísérleteken és inspiráló előadásokon keresztül hozták testközelbe a magyar tudományos élet legizgalmasabb eredmé
Az Apple újabb lépést tesz afelé, hogy 2030-ra teljesen karbonsemlegessé váljon. A vállalat Görögországban, Olaszországban, Lettországban, Lengyelországban és Romániában épít új, nagyléptékű nap- és szélerőműveket, miközben Spanyolországban már üzemeltet is
Lassan induló, mégis tartalmas vasárnap jön. Apró hétköznapi döntésekben most könnyebb tisztán látni, és közelebb kerülhetsz ahhoz, ahogyan igazán szeretnél élni. A kapcsolatokban a türelem és a jó szó mindent visz.
Napjainkban nemcsak Magyarországon, de világszerte is egyre több olyan receptet és ételt találunk, ami a régi szegény konyhákból merít ihletet. Az sem ritka, hogy amit egykor egyszerű, paraszti eledelnek tartottak, annak a sorsa megfordult, és ma már a boltok polcain a gourmet finomságok mellett sorakozik. Ilyen a libamáj is, amelyet régen még csak
Ha a fogszuvasodásról van szó, a legtöbben automatikusan a cukros üdítőket és édességeket hibáztatjuk. A fogorvosok azonban arra figyelmeztetnek, hogy sok olyan étel is károsíthatja a fogakat, amely első ránézésre egészségesnek vagy teljesen ártalmatlannak tűnik.
Eddig főként a logisztikai és környezeti kihívások miatt hallhattunk a brazíliai eseményről, de hamarosan kiderül, közelebb kerül-e a világ a klímaváltozás megfékezéséhez.
Segíti az emésztést, hat a reflux ellen, fényesíti a hajat és univerzális tisztítószer is. Főnyeremény lehet otthon az almaecet, amit mi magunk is elkészíthetünk.
1,2 millió magyar háztartásban már nem használnak fregolit, szárogatót, teregetőt: a magyarok is áttértek a szárítógépre. Bár az EU átlagát messze nem értük még el, már elég szép számban váltottak a háztartások kézi megoldásokról gépire. Ám ennek karbantartására is ügyelni kell, és jobb, ha előre felkészülünk a több százezer forintos gép életben ta
Rendkívül egészséges, de oda kell figyelni, hogyan fogyasztjuk. A fekete bodza (Sambucus nigra) egy Magyarországon őshonos növény. A haszon.hu oldal cikkében a fekete bodza bogyójából készült készítmények négy jótékony hatását
Csoszogni kezdett a Crocs: egyre kevesebben veszik a színes klumpákat, a leánymárka még a fő terméknél is rosszabbul teljesít, és a tőzsdén is nagyot estek. A cég sportmódba váltott, és kidolgozta új stratégiáját.
A PayPal bemutatta saját, AI-alapú kereskedelmi szolgáltatásait, valamint csatlakozott az OpenAI új kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy forradalmasítsa a vásárlást a ChatGPT-n belül.
A Big Picture 2026 konferencia előtt televíziós vezetőkkel, producerekkel és műsorvezetőkkel készítettünk kisinterjúkat, amelyek először a Márkamonitor 2025/3-4. számában jelentek meg. A beszélgetéseket online is hozzáférhetővé tesszük. Mai interjúalanyunk Szépréthy Roland műsorvezető, Tv2. Márkamonitor A Megasztár indulásakor még óvodás voltál.
A kormány ismét napirendre vette a napelemes háztartások akkumulátoros energiatárolását támogató pályázatot, amely segítené a szaldós rendszerből bruttó elszámolásba kerülő felhasználókat és ösztönözné a zöldenergia-használatot.
Az elhízás hátterét mindig komplexen kell vizsgálni, és nem elég csupán azt mondani, hogy ha valakinek kellő akaratereje van, akkor biztosan le tud fogyni. Mik azok a helyzetek, amikor a túlsúly a lelkünkben zajló folyamatokkal van összefüggésben? Mikor nyúlhatunk a pszichológiához annak érdekében, hogy elérjük az optimális testsúlyt?
Mobil hidrogén-utántöltő nanohálózatot fejlesztett nagy hatótávolságú katonai drónokhoz az amerikai Sesame Solar. Az elektromos megoldásokat fejlesztő cég partnere a Heven AeroTech, amely hidrogénüzemű drónok fejlesztésében érdekelt.
2025-ben is díjazták a turisták a világ legjobb éttermeit, egy magyar is bekerült a legjobbak közé. 2025 októberében osztotta meg a Grumpy az alábbi bejegyzést a közösségi média felületén: „Büszkék
Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a repülőgépen szállított háziállatok poggyásznak minősülnek, nem pedig utasnak. Ha eltűnnek, a légitársaságoknak nem kell nagyobb kártérítést fizetni utánuk, mintha egy bőrönd veszett volna el. Az állatvédők támadták az ítéletet, hiszen miután egy kutya vagy egy macska a legtöbb állattartó életében családtagn
A 3 százalékos kamatozású Otthon Start lakáshitel megjelenésekor sokan az életük lehetőségét vélték felfedezni a támogatott hitelben. A közszolgálatban dolgozók közül egyes becslések alapján nagyságrendileg 100 ezer ember élhet egy újabb komoly kedvezménnyel a jövő évtől. A napokban megjelent, 1 millió forint-os éves otthontámogatás ugyanis nem jel
Sok kisebb település után egy budapesti városrész, a Xvi. kerület is él a helyi önazonosság védelméről szóló törvény adta lehetőséggel. Ezzel beigazolódtak az ingatlan.com áprilisban és májusban megfogalmazott várakozásai, hogy a fővárosi kerületek is érintettek lehetnek a beköltözések szabályozásában. – derül ki az ingatlanhirdetési portál legfris
Ahogy a téli hónapok közelednek, sokan vágyakozunk hófödte tájak után, ám Magyarországon a tartós hó már szinte ritkaságnak számít. Megoldást jelenthet azonban, ha a Kárpát-medence magasabb fekvésű falvai felé vesszük az irányt, ahol a hegyvidéki klíma és a természet közelsége garantálja a hóval borított panorámát. Következő cikkünkben öt olyan tel
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az Alphabet először ért el százmilliárd dollár feletti negyedéves bevételt, miközben AI-fejlesztései és hirdetési üzlete
A magyarországi üzleti szolgáltató központok (Business Service Centres – BSC) egyre inkább stratégiai digitális innovációs központokká válnak, túllépve hagyományos back-office szerepükön. Az ABSL (Association of Business Service Leaders in Hungary)
A magasrangú avar harcos sírját bár feltehetően kifosztották, a leletek között ékszerek, kisebb fegyverek és egy teljesen érintetlen, kiváló állapotú szablya is előkerült.
Ma, 2025. november 2-án a magyar naptár szerint elsősorban Achillesz névnapját ünnepeljük. Egyes névkalendáriumok a mai naphoz sorolják az Akhilleusz és az Achille változatot is, így ha e nevek valamelyikét viseled, ma téged ünneplünk. Ezen a napon Magyarországon Halottak napját is tartjuk, ezért sokan gyertyát gyújtunk és meglátogatjuk szeretteink
Úgy tűnik, lassan az orosz-ukrán háború és a végzetesnek tűnő ellentét Nyugat és Kelet közt örökre velünk maradnak. Ezt a benyomást erősítik az olyan események, mint például a budapesti békecsúcs tiszavirágéletű pályafutása, vagy a Trump adminisztráció által legutóbb bevezetett, az orosz olajipart megtorpedózó, kőkemény szankciók.
A smart kertészkedés (vagyis „okos kertészkedés”) a modern technológia és a hagyományos kertészkedés ötvözete. Célja, hogy automatizált, adatvezérelt és hatékony módon segítsen növényeket nevelni – legyen szó konyhakertről, díszkertről, vagy akár balkonládáról.
A hangprojektorok, azaz soundbarok és a rájuk épülő házimozirendszerek még mindig iszonyú népszerűek, és nem is véletlenül. Tökéletes ajándékként funkcionálhatnak az ünnepi időszakban, de sajnos el is lehet rontani a választást. Segítünk!
Ez a kőkemény Iq teszt most tényleg próbára teszi a logikádat és a figyelmedet. Csak a legjobb kvízjátékosok érik el a 80%-os eredményt, így nem lesz könnyű dolgod. A kérdések alaposan megmozgatják az agyad, de épp ettől izgalmas a kihívás. Készen állsz bizonyítani, hogy te is közéjük tartozol?
Gábor Judit, a kilencvenes évek magyar sztármodellje, aki a legnépszerűbb magazinok címlapjain szerepelt, most targoncán dolgozik egy gyár raktárában. Furcsa a kontraszt, hiszen fiatalon első generációs hazai celebként vált közismertté. Neve és arca gyakran tűnt fel reklámkampányokban és televíziós spotokban, így a közönség rövid idő alatt azonosít
Amikor meghoztad a döntést, hogy egy saját masszázsmedencével emeled otthonod kényelmét, még csak a munka felét végezted el. Ezután jön a nehezebb feladat, az ideális darab megtalálása. Most azt nézzük meg, hogy milyen méret passzol leginkább az igényeidhez!