A legtöbb zöldséget egészséges étel, azonban vannak közöttük olyan is, amely ha túl nagy mennyiséget fogyasztunk belőle az vesekárosodást okozhat. Ebben a cikkben eláruljuk melyik ez a zöldség ugyanis nem árt, ha tudsz róla.
A Dogecoin valaha kis befektetéseket alakított át sorsfordító vagyonná. Amikor 2021-ben az árfolyama cent-tört részekről közel 0,70 dollárig emelkedett, számtalan kiskereskedőből lett egyik napról a másikra milliomos.
Bár a Budapest Honvéd csak egy 93. perces góllal tudta legyőzni a Soroksárt az NB II 12. fordulójában, az M4 Sportnak nyilatkozó vezetőedzőjük szerint a sors igazságtalansága lett volna, ha nem ők szerzik meg a három pontot ezen a mérkőzésen.
Olaszország éppen csak elkerülte a recessziót, de pezsgőbontásra nincsen ok: a bérek reálértéke a 2021-es szint alatt van, érdemi gazdasági növekedés a láthatáron sincs. A mostani számok a mediterrán ország krónikus problémáira irányítják rá a figyelmet: évtizedek óta hiányzik a valódi innovációs erő, ami dinamizálni tudná a gazdaságot. Így csak sz
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 107 319,91 ponton, történelmi csúcson zárt, 3137,08 ponttal, 3,01 százalékkal magasabban, mint az előző heti háromnapos kereskedésben.
A Debreceni VSC Bárány Donát és Kocsis Dominik találatával 2–1-re legyőzte hazai pályán a Zalaegerszegi TE FC-t a Fizz Liga 12. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén, és ezzel a sikerrel a tabella élére ugrott.
Időről időre feltűnik a zenetörténelemben egy olyan nő, aki képes mindent megváltoztatni. Miley Cyrus rengeteg nőnek tud utat mutatni, például abban, hogy akkor leszel a legfelszabadultabb, amikor nem akarsz mindenkinek megfelelni, és nem engeded, hogy mások mondják meg, ki is vagy valójában.
Lassan két éve, hogy megkaparintottam az AAWireless első kiadását. Muszáj volt valamit beszerezni, mert nehezen viseltem el, hogy az okostelefon szolgáltatásainak tükrözéséhez kábelre van szükség. A XXI. század közepén nem, hogy a telefonunkon nincs már drót, de vezeték nélküliek a fülhallgatók, a legtöbb kéziszerszám és egyáltalán minden. Most itt
Az amerikai hadügyminisztérium előkészületeket tesz katonai beavatkozásra Nigériában az afrikai ország keresztény közösségének védelmében – erősítette meg Pete Hegseth hadügyminiszter washingtoni idő szerint a szombat esti órákban reagálva Donald Trump elnök utasítására. A miniszter közösségi médiában megjelent bejegyzésében azt írta, hogy "a nig
Egyre több trópusi nyaralóhelyen okoznak súlyos problémát a hamisított alkoholos italok. Az utóbbi hónapokban több turista került kórházba metanolmérgezés miatt, néhányan pedig életüket is vesztették. A helyzet annyira súlyossá vált, hogy az Egyesült Királyság külügyminisztériuma hivatalos figyelmeztetést adott ki az utazóknak.
Műszaki hiba miatt átmenetileg bezárt a Tóalmási Strandfürdő, miután meghibásodott a létesítmény melegvizes szivattyúja. A népszerű gyógyfürdő újranyitásának időpontja egyelőre bizonytalan - számolt be a Termál Online.
Hiába a drága szérumok és a ragyogó smink, ha a nyakadról megfeledkezel – az bizony kíméletlenül felfedi, hány gyertyát fújtál el a legutóbbi szülinapi tortádon.
Október utolsó tíz napja az Egri Bikavérről szólt. Az Egri Bikavér borgasztronómiai napok középpontjában elsősorban Eger és az Egri borvidék kulturális kincse és egyedi értéke, az Egri Bikavér állt
Peter Thiel a PayPal és a Palantír alapítója, az új amerikai jobboldal egyik felvirágoztatója, akinek a köpönyegéből J. D. Vance alelnök is előbújt. A milliárdos befektető rápörgött a Bibliában megjósolt világvégére, és maratoni előadássorozatokkal turnézik. Apokaliptikus vízióit sok fórumon szedték ízekre, miután a saját tevékenysége is ellentmond
Az agresszív, követési távolságot nem tartó autóvezetők idegesítik a leginkább a németeket a honi autóklub 1000 válaszadóval készített felmérése szerint.
Hiába volt igaza, a szabályok szerint csak a csapatkapitány beszélhet a játékvezetővel. Mivel ezt nem tartotta be, így nem léphet pályára a következő fordulóban a Győr ellen.
Az Országos Mentőszolgálat Halottak napján búcsúzott a hosszú évtizedeken egy esetkocsin szolgáló kollégáitól. Ketten közülük szinte egyszerre hunytak el.
Nem zárult le a Tisza Párt ukránok által fejlesztett kémprogramjának botránya. Újabb adatszivárgás történt ugyanis és a TiszaApp kétszázezer felhasználójának érzékeny adatai kerültek ki az internetre.
Az FBI igazgatója, Kash Patel (képünkön) elbocsátotta Steven Palmert, a hivatal kritikus incidensekre reagáló csoportjának vezetőjét, miután dühös lett a sajtóhírek miatt, amelyek leleplezték, hogy a szervezet vezetője kormányzati repülőgépet használt, hogy barátnője nemzeti himnusz-éneklését meghallgassa egy birkózóversenyen - számolt be a The Gua
Legalább 23 ember meghalt és 11-en megsérültek egy mexikói diszkontüzletben kitört tűzben – közölték a helyi hatóságok. Tűz ütött ki Hermosillo északnyugati városának központjában, a Waldo’s, Mexikó legnagyobb diszkontláncának egyik üzletében. Több helyi forrás robbanásként írta le az esetet, bár Alfonso Durazo regionális kormányzó azt mondta, hogy
Donald Trump amerikai elnök szombaton saját közösségi oldalán azt jelezte: utasítást adott az amerikai hadügyminisztériumnak, hogy készüljön fel egy lehetséges katonai műveletre Nigériában.
Végre eljött ez a nap is, elérkeztünk a Sztárbox idei évadának döntőjéhez! Ezúttal női könnyűsúlyban Kulcsár Edina és Gáspár Evelin, férfi könnyűsúlyban Miller Dávid és ifj. Schóbert Norbert, férfi középsúlyban Sziklai Mátyás és Bódi Bence, férfi nehézsúlyban pedig Molnár Gusztáv és Dudás Miklós csapott össze.
Készen állsz egy igazi agytornára? Ez a kvíz nem csak a tudásodat, hanem a gyors gondolkodásodat és a logikádat is próbára teszi. 5 kérdés, 5 különböző téma. Csak a legélesebb elméknek sikerül hibátlanul teljesíteni! Ha 5/5 pontot szerzel, biztos lehetsz benne, hogy az elméd ragyog, mint egy szikra. Itt rengeteg fejtörőt, kvízt és különleges felada
Az Adria szigetvilágának ezt a részét érintetlenül hagyta a tömegturizmus, így a környék őrzi Dalmácia autentikus hangulatát. Manapság nehéz megtalálni azt a fajta békét, amelyről az Adria egykor híres volt – különösen főszezonban. Már meg sem próbálunk rejtett zugokat keresni, mert nem hiszünk a létezésükben. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhe