Amikor az ötödik osztályt kezdő fia odaállt elé, hogy ezentúl egyedül szeretne közlekedni, Júlia mosolyt erőltetett magára, de kiverte a víz. Mi lesz a gyerekkel, pláne mobil nélkül? Aztán egy olyan folyamat kezdődött, amiben az egész család sokat tanult: leválásról, önállósodásról, biztonságról.
Nemcsak úgy lehet spórolni, ha akciós termékekre vadászunk a neten, hanem úgy is, ha eladjuk a feleslegessé vált dolgainkat. A Vatera a fekete pénteki szezonban azt vizsgálta meg, mely termékkategóriák találnak gazdára a legmagasabb átlagáron: az eredmények szerint egy otthon kallódó teleszkóppal, féltve őrzött esküvői ékszerrel, de egy nem használ
A legtöbben nagyjából egy órával lefekvés előtt kezdik el az esti rutinjukat: ilyenkor kapcsoljuk be a kedvenc sorozatunkat, főzünk egy teát, elvégezzük a bőrápolási rutinunkat és lazítunk. A szakértők szerint azonban a jó alvásért már sokkal korábban érdemes megtenni néhány dolgot. Ez lehet az úgynevezett "10-3-2-1-0" néven ismert alvási módszer,
A fővárost és a vármegyeszékhelyeket tekintve 2024-ben két budapesti kerületben cserélt gazdát a legtöbb lakás, a dobogó harmadik helyére pedig Debrecen került – derül ki a KSH adataiból. Újépítésű társasházi lakást szinte csak a fővárosban vásároltak, vidéken alig emelkedett 100 fölé az eladások száma egy-egy nagyvárosban, a használt lakótelepi la
A hétvégén ismét biztonsági probléma érintette két meghatározó decentralizált tőzsde felületét: a Base hálózat vezető decentralizált váltóját (DEX) az Aerodrome-ot, valamint az Optimism ökoszisztéma domináns platformját, a Velodrome-ot. Bár az alapjául szolgáló okosszerződések érintetlenek maradtak, az eset rávilágít arra, mennyire sérülékenyek leh
MINI 1958 Mini 2024 front A Mini gyökerei 1948-ra vezethetők vissza. Ekkor mutatták be a Morris Minor gépkocsit, melyet 1971-ig gyártottak. Morris Minor 1948 A szuezi olajválság okozta sokk az európai s így a brit gyártókat is takarékos kiskocsik fejlesztésére kényszerítette. Az 50-es, 60-as évek voltak a törpék és a kisautók aranykora, az autó tö
A futóturizmus mára a magyar főváros idegenforgalmának egyik legdinamikusabban fejlődő szektora. A Telekom Vivicittá, a Wizz Air Budapest Félmaraton és a Spar Budapest Maraton Fesztivál minden korábbi rekordot megdöntve, a futókkal és kísérőikkel együtt több mint 50 ezer külföldi turistát vonzott, akik mintegy 100 ezer fölötti vendégéjszakát és köz
Idén is elindítja december végéig tartó, "Tárjátok ki a szíveteket!" nevű ünnepi adománygyűjtő akcióját a Katolikus Karitász - jelentette be a szervezet országos igazgatója vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
Erik von Detten neve a 90-es években és a 2000-es évek elején egyet jelentett a tinilányok kedvencével. Ma, 43 évesen, háromgyermekes apukaként azonban teljesen más életet él, és bizony a külseje is jócskán megváltozott azóta, hogy poszterfiúként milliók rajongtak érte.
Herceg Erika hét éven keresztül volt a VIA Gra nevű zenekar oszlopos tagja, Oroszországban és Ukrajnában épített karriert, 2022-ben pedig megköszönte és elfogadta a kihívást, hogy Magyarországon is megmutassa, mire képes. Az X-faktor után 2025-től Megasztár zsűrijében egyengeti a versenyzői útját, és nagyon úgy fest, hogy végre magyar nyelvű daloko
A férfi korábban már a börtönbe vonulását is megrendezte, most pedig egy napelemes telefonról tudósít a túlélésről. A netezők egy része már nem hisz neki.
Ha a borsra azt mondjuk, hogy kicsi, de erős, a szezámmagra azt kellene, hogy kicsi, de tartalmas. Hiszen ez a parányi, szinte súlytalan magocska egy valóságos kincsesbánya.
A világ felfedezése csodálatos élmény, de nem minden úti cél garantál gondtalan kikapcsolódást. Bár jó lenne egy olyan világban élni, ahol bármely országba bátran elindulhatunk, a valóság még 2026-ban is jóval összetettebb.
Elérhetővé vált a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, októberi közös statisztikája, amely a hazai használtautó-piac lassú szerkezetváltását jelzi. A kínálat fiatalodott, nőtt az alternatív hajtású modellek aránya, miközben az árstruktúra is átalakult: csökkent az olcsóbb autók részesedése, és tovább nőtt a magasabb árkat
A Csillag Születik zsűrije döbbenten kapta fel a fejét, amikor az egyik jelentkező egy hangos csatakiáltással robbant be a színpadra. Tarnóczi Balázs azonban meg sem állt a zsűri pultig, ugyanis Molnár Áronnal volt egy lerendezni való csatája: "Te gyáva alak, azt hitted, ide nem követlek?!" – esett neki a színésznek, majd utána felszólította, hogy
Újjászületett az óbaloldal Baranya vármegyében, csak most Tisza Pártnak hívják őket. De ettől még veszélyesek és Brüsszel érdekeit szolgálják ki. Riportunk.
A Keszthelyi Túravitorlás Club által szervezett regatta célja kettős: összehozni egy rendhagyó szezonzárót és adományokat gyűjteni a rászorulók részére. Ez már az ötödik alkalom, hogy a Keszthelyi Túravitorlás Club tető alá hozza a nyugati medence szezonzáróját, aminek idén is van jótékonysági vonala, sőt, a szervezők egy csavart is belevittek a sz
Ezek között szerepel a hadsereg limitációjának emelése 600 ezer főről 800 ezerre, valamint az Ukrajna NATO-csatlakozását érintő korlátozások felülvizsgálata.
A fogyás manapság sokak számára felér egy soha véget nem érő hullámvasúttal, ezért nem csoda, hogy újra és újra előkerülnek olyan étrendek, amelyek gyors és látványos eredményt ígérnek. A svéd diéta is ilyen, és most ismét a reneszánszát éli, nem véletlenül.
Az EP agrárbizottságának fideszes képviselője szerint a 2028-ban induló hétéves uniós költségvetés terve mindent alárendel a hadi kiadásoknak, Ukrajna támogatásának és a bővítéspolitikának.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az Ukrajnával folytatott tárgyalások eredményeként módosításokat eszközölnek a béketervben – számolt be a Sky News. "Már most is egy nagyon jó munkaanyagunk van, amely az összes érintett fél hozzászólásán alapul. Pontról pontra végigmentünk ezeken a tételeken, és jó előrelépést értünk el. Em
Nem érvényesült a papírforma az Nb1 14. fordulójában. A Nyíregyháza 3-1-re nyert a Groupama Arénában a bajnok Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga 14. fordulójának szombat esti mérkőzésén, s története során először győzte le a fővárosban a zöld-fehéreket. A korábbi tizenhárom, a Ferencváros pályaválasztásával lejátszott Nb I-es mérkőzés közül
Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint ez volt az eddigi legjobb nap a tárgyalásokon. A genfi egyeztetés után máris jönnek a módosítások a vitatott javaslaton.
"Az ADAC Opel Electric Rally Cup létrehozásával az Opel és az ADAC megalkotta a világ első, tisztán elektromos rali-márkakupáját. A sorozat elmúlt öt évének sikere ékesen bizonyította, hogy a fenntartható motorsport jól működik és izgalmas. Az Opel Corsa igazolta, hogy elektromos hajtáslánca tökéletesen megbízható és kiválóan teljesít versenykörülm