Max Verstappen már a rajt után az élre állt, innentől pedig igazán nem is forgott veszélyben az első helye. A második helyen Norris, a harmadikon Russell ért célba.
Rengeteg időjárással kapcsolatos magyar közmondást ismerünk, de ezek közül ma már kevés fordul elő a közbeszédben. Az alábbiakban tíz időjárással kapcsolatos közmondást hoztunk, amivel tesztelheted a műveltségedet. A tízből hányat sikerül eltalálnod? Vigyázat, erősre húztuk!
Átfogó kutatás készült a Budapestre érkező külföldi turisták tapasztalatairól. A több mint négyezer fő megkérdezésén alapuló felmérésből kiderült, hogy mi alapján döntenek a turisták, mit keresnek egy városlátogatás során, illetve az is, hogy szerintük milyen területeken kellene még fejlődnie fővárosunknak. A kutatást Budapest nyolc népszerű helysz
A modern élet ritmusa szinte kényszeríti ránk az "inkább most élek" mentalitást. Miközben megpróbáljuk kiélvezni a jelent, észrevétlenül feladjuk a jövő pénzügyi biztonságát.
Az ősz nemcsak a levelek aranyló hullását, hanem a kertek titokzatos szépségét is magával hozza. Sokak számára meglepő, hogy ebben az évszakban is akadnak virágok, amelyek lenyűgöző pompával zárják a szezont. Ezek közül kiemelkedik az őszi rózsa, amely finom eleganciájával és kitartásával képes bearanyozni még a hűvös, párás napokat is.
Abban is biztosak lehetünk, hogy a von der Leyen által újabban megigért, Ukrajnának szánt pénz, a 135 milliárd euró meg fog érkezni a háborúba ájult országba.
Rég nem az a kérdés, hogy mindenhova betört-e az AI, hanem hogy mihez kezdenek vele az egyházak és a hívők. Mitől lesz keresztény egy AI? Kiválthatja-e a paphiányt egy Jézus-hologram? Legyőzhetjük-e tudatátmentéssel a halált, és van-e "szellem a gépben"? Bevonható-e a lelkiségbe az AI? Interjú.
Talán saját térre van szükségünk, talán más a prioritás – de mi történik akkor, amikor egy pár szeret, elkötelezett, mégsem oszt meg egy otthont egymással? Vizsgáljuk meg a "living apart together" (LAT) választását és lehetőségeit. Együtt, mégis külön – amikor a párkapcsolat új formát ölt "Jó, ha velem van, de még jobb, ha van hová visszavonulnom
Vasárnap is várható havazás az országban. A felhőzet az ország nyugati részében szakadozhat fel. Két vármegyére adták ki a figyelmeztetést a meteorológusok havazás miatt. Győr környékén pedig riasztást a hófúvás veszélye miatt.
Nyilatkozatot fogadtak el a klímaválság és egyéb globális kihívások kezeléséről szombaton Johannesburgban a világ húsz legnagyobb gazdaságát tömörítő G20 csoport állam- és kormányfőinek tanácskozásán annak ellenére, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban zajló értekezletet az Egyesült Államok teljes egészében bojkottálja.
Kalapács alatt a halotti értesítés és az utaslista. Különleges leletek kerültek elő a Titanicról, egy olyan első osztályon utazó férfi (és örökösei) tulajdonából, aki maga is odaveszett a tragédiában.
A Bitcoin egyre inkább nem csupán spekulációs eszköz, hanem intézményi befektetők számára is komoly értékmegőrző eszközzé vált az utóbbi évek során. Ezzel párhuzamosan az bitcoin intézményi letétkezelési (custody) megoldásai is egyre komplexebbé és kifinomultabbá váltak, hogy megfeleljenek a biztonsági, kockázatkezelési, biztosítási és szabályozási
Max Verstappen diadalával zárult a Forma–1-es Las Vegas-i Nagydíj, a holland ezzel életben tartotta reményeit a címvédésre. Az éllovas, a rajt után hibázó Lando Norris a második helyen ért be, de előnye így is 30 pontra hízott csapattársa és első számú üldözője, a végül negyedikként záró Oscar Piastri előtt.
Az elmúlt években sorra zártak be a kisboltok, ahol pedig megmaradtak, ott annyira drágák lettek, hogy a helyiek inkább a városi szupermarketekbe ingáznak. A szupermarket most házhoz jött, de a kisbolt a faluban régen találkozóhely is volt, és ahogy ezek eltűnnek, úgy csökken egyre inkább a falvak lélekszáma is.
Az utolsó triplahétvége első állomásán Norris sokkal nagyobbat léphetett volna a világbajnoki cím felé, de egy eseménydús rajt kicsit megkeverte a kártyákat.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elindította a SecureBot elnevezésű, díjmentes kiberbiztonsági szolgáltatáscsomagját. A regisztrációt követően díjmentesen használható program az uniós kibervédelmi irányelvnek, a NIS2-nek és a hazai kiberbiztonsági törvénynek való megfelelésben segíti a kkv-kat és jelzi a cégeknek, hogy milyen rosszindulat
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Úgy képzeljük, hogy a leggazdagabb emberek pompában és luxusban élik mindennapjaikat. Hetty Green, a fukar milliárdos koldusokét idéző életmódjával a szabályt erősítő kivétel.
Nemzetközi pénzügyi szakértők sem értik, hogy Orbán Viktor miért beszél pénzügyi katasztrófáról, miközben a magyar gazdaság mutatói ennek ellenkezőjét mutatják.
A telepátia – vagyis a gondolatok szavak nélküli átvitele – évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, de a tudomány máig nem igazolta a klasszikus értelemben vett gondolatátvitelt. Valami azonban mégis történik, amikor azt érezzük, hogy „kitaláljuk egymás gondolatait”.
Kényelmetlen, könnyen koszolódik, ellentétes mindennel, amit az ortopéd szakorvosok javasolnak. Akkor mégis miért hegyes a legtöbb női cipő orra? A válasz az emberi kultúrában rejtőzik.
Az amerikai tervezetre a közvetlenül érintett két fél reakcióit figyelve elkezdhetjük félretenni abbeli reményeinket, hogy napokon, heteken belül kitör a béke Oroszország és Ukrajna között.
Hat énekes versenyzett a Tv2 tehetségkutatójának november 22-i elődöntőjében. Jövő héten már csak négyen állnak színpadra. Nézzük, kik voltak szombat esti Megasztár kiesői!
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Svájc ad helyet az amerikai–ukrán béketárgyalásoknak, amelyeken részt vesz az EU is, miközben az európai államok és Japán–Kanada hangsúlyozzák, hogy a Trump által javasolt 28 pontos terv csak kiindulópont – és jelentős korrekciókra van szükség, különösen az ukrán hadsereg létszámára és a területi kérdésekre vonatkozó pontokon.
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a B12-vitamin pótlása továbbra is kritikus pont még a tudatos vegán közösségben is. Bár a szükséges információk rendelkezésre állnak, laboreredmények és személyes beszámolók sorai jelzik: sokan még mindig alábecsülik ennek a vitaminnak a jelentőségét – pedig a hiány súlyos, akár visszafordíthatatlan k