2025. november 23. vasárnap

nov. 23
11:09
A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is (HR Portál)
Az év vége a legtöbb vállalat számára nemcsak a zárások, hanem a következő évi bértervezés időszaka is. A közelgő minimálbér-emelés miatt ez a feladat különösen összetett: a változás ugyanis nem pusztán a fizetéseket, hanem szinte minden ügyviteli folyamatot érint – a HR-től kezdve a bérszámfejtésen és az adózáson át egészen a cafeteria-rendszereki
nov. 23
11:10
Lidércnyomás (Demokrata)
Tánc a sivatagban – francia–spanyol filmdráma, 2025
nov. 23
11:12
Irtózatos idegen tárgyat találtak a kínai agyaghadsereg alatt, óriási a kiterjedése (Promotions)
A tudósok sem tudnak rá magyarázatot adni.
nov. 23
11:12
Több ezren tüntettek a nők elleni erőszak ellen (Magyar Hírlap)
Párizsban a hideg ellenére 17 ezer, a feminista mozgalom szimbólumát, lila színt viselő tüntető gyűlt össze.
nov. 23
11:12
Hihetetlen mértékben bezuhant a politikai rendszerbe vetett bizalom (Demokrata)
A franciák közel 100 százaléka érzi úgy, hogy hazája rossz irányba halad.
nov. 23
11:12
A Tisza Párt elnöke engem ócsáról a Kossuth Rádió Facebook-oldalán (Mandiner)
A Tisza-vezér reakciója egyetlen dolgot igazol.
nov. 23
11:12
Rájött, hogyan kell kijátszani a dohánybolt rendszerét, 30 millió forintot elsikkasztott, mire elkapták (Telex)
Egy békéscsabai nő ellen vádat emeltek, miután kiderült, hogy éveken át sikkasztott abból a trafikból, ahol dolgozott.
nov. 23
11:12
Norrist és Piastrit is kizárták a Las Vegas-i Nagydíjról, őrülten szoros lesz a szezon hajrája (Telex)
Mindkét McLarenen túlzott mértékben elkopott a padlólemez, ez okozta a kizárást. Két futammal a vége előtt Norris előnye 24 pont, Verstappen is visszajött a versenybe.
nov. 23
11:18
Úgy égett Magyar Péter, mint a Reichstag: Takács Péterbe akart beleszállni, de most azt kívánja, bár ne tette volna (Mandiner)
Összekeverte a szezont a fazonnal a Tisza Párt elnöke.
nov. 23
11:18
Németországban fegyvernek minősítenék a randidrogokat (Telex)
Ez megteremti majd az alapot a szigorúbb büntetőeljárásokhoz.
nov. 23
11:21
Nem lehetünk büszkék: Magyarország ismét rosszul teljesített (Piac és Profit)
A hatvannégy vizsgált ország között Magyarországot a 48. helyre rangsorolja az Éghajlatváltozási Teljesítési Mutató (CCPI 2026), amelyet a mai napon hoztak nyilvánosságra az ENSZ 30. klímacsúcsán a brazíliai Belémben. A CCPI azt jelöli, hogy az egyes országok az elmúlt év során mennyit haladtak előre az üvegházhatású gázok csökkentése, a megújuló e
nov. 23
11:21
Éleződik a politikai válság Franciaországban: 404 "nem" mellett csak egyetlen igen voksot kapott az új költségvetés (Infostart)
Négyhetes vita után a francia képviselők szinte egyhangúlag elutasították szombaton első olvasatban a jövő évi költségvetési tervezetet, ami bizonytalanná tette a végső elfogadást az év vége előtt.
nov. 23
11:21
Fejbe rúgta ellenfelét, kiállították Sallai Rolandot (Blikk)
A török labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában a Sallai Rolanddal felálló Galatasaray 3-2-re győzött hazai pályán Csoboth Kevin együttese, a Genclerbirligi ellen. A hazaiak magyar válogatott szélső viszont a 94. percben piros lapot kapott, miután – véletlenül – fejberúgta az ellenfél játékosát.
nov. 23
11:24
Megszólalt a távozó edző: Boér Gábor ultimátumot kapott a Videoton vezetésétől (HírTV)
Közös megegyezéssel távozott a Vidi edzője. Boér Gábor szerint nem edzőbuktatás történt, de a pontszám kevés volt. Pető Tamás veszi át a csapatot
nov. 23
11:24
Newcastle-ben hagyott három pontot a Manchester City (Magyar Hírlap)
Veresége miatt a vendég csapat nem tudta visszavenni a második helyet a Chelsea-től.
nov. 23
11:24
Csiganyál és fényvédő is a ragyogó bőr titka – ezt adta nekünk a K-beauty (Telex)
A koreai szépségápolás elhozta nekünk a bőrápolási rutinok bibliáját, a fényvédők mindennapi használatát, és hogy ne elfedni akarjuk a bőrünket, hanem megmutatni annak természetes szépségét.
nov. 23
11:24
A trombózis kevésbé ismert jelei – ezekre kevesen figyelnek, pedig fontosak (EgészségKalauz)
A trombózist sokan a hirtelen lábdagadással vagy az erős, egyoldali lábfájdalommal azonosítják – pedig a vérrögképződésnek számos olyan tünete is lehet, amelyeket könnyű összekeverni más állapotokkal.
nov. 23
11:26
Mindenkinek megvan a maga Balatonja – Utazás a Balatonom körül (Telex)
Mindenkinek megvan a maga Balatonja: saját emlékek, találkozások, titkok finom és kényes szövedéke. Pedig a Balaton sokáig nem is létezett, költők és írók találták ki.
nov. 23
11:27
"Még ezen a katasztrofális napon sem szenvedett Szoboszlai hírneve csorbát" (Blikk)
Folytatódott a Liverpool katasztrofális sorozata. A Premier League új idényét címvédőhöz méltóan kezdte: első öt bajnokiját zsinórban megnyerte, azóta viszont hétből hatot elveszített. Talán a legkínosabb épp a legutóbbi fiaskó volt: szombat délután odahaza 0-3 a harmatos Nottingham ellen.
nov. 23
11:28
Életre kelnek a bútorok: itt a FAVI merész, MI-vel készült reklámspotja (Telex)
A FAVI marketingcsapata merész reklámszpotot készített mesterséges intelligencia segítségével. Nem csupán egy reklám, hanem egyfajta bepillantás is a jövőbe.
nov. 23
11:30
Aktivisták zöldre festették a Canal Grandét Velencében, Greta Thunberget is megbírságolták (444.hu)
Az Extinction Rebellion akciózott Olaszországban, céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a "klíma-összeomlás drámai következményeire".
nov. 23
11:30
A kétszeres Oscar-díjas Kevin Spacey földönfutó lett (Player)
Mondhatjuk, hogy Kevin Spacey a #MeToo talán legismertebb áldozata, hiszen a színész gyakorlatilag mindent elveszített, miután 2017-ben többen is szexuális zaklatással vádolták meg, a kirobbanó botrány pedig maga alá temette a karrierjét.
nov. 23
11:30
Az X-Faktor nézői szerint az évad győztesét ejtették ki a műsorból, igazságtalannak érzik a történteket (Glamour)
Tegnap két énekesnek kellett búcsúznia az RTL tehetségkutatójától, az X-Faktor harmadik élő adásának eredménye pedig ismét felborzolta a kedélyeket. Nazyra és Istenes Márkó köszönt el a versenytől, a show követői viszont egyáltalán nem értenek egyet a döntéssel.
nov. 23
11:30
A McLarenek padlólemeze túlzott kopást mutatott, kizárták őket (Magyar Hírlap)
Így még izgalmasabb lesz a két utolsó futam.
nov. 23
11:30
Van egy rejtélyes kapcsoló az autódban, ami biztonságosabbá teszi az éjszakai vezetést (Autószektor)
A legmodernebb technikai újítások mellett az autókban rengeteg hagyományos, mindenféle elektronikát nélkülöző biztonsági megoldás található, amelyekről nem is tudunk. A belső visszapillantó tükör pontosan ilyen. Ez az egyszerűnek tűnő kiegészítő rengeteget segít abban, hogy lássuk a mögöttünk haladó autókat – már ha nem teherautót vagy buszt vezetü
nov. 23
11:30
Nedves törlő kontra szennyvízhálózat: felveszik a kesztyűt (Magyar Mezőgazdaság)
A városi szennyvízhálózat láthatatlanul működik, amíg minden rendben van – ám az utóbbi években egyre gyakrabban áll le váratlanul. Sokmillió forintos kiadást okoznak a vízműveknek a vécén lehúzott nedves törlőkendők.
nov. 23
11:30
Egy igazi világsztárral forgatott együtt a magyar influenszer (rtl.hu)
Nemrég még Bodrogi Gyulának főzött, most pedig egy igazi világsztárnak a kedvencét készítette el Bálintspot, a gasztronomád séf. Inna ugyanis Magyarországon tartózkodik, és annyit árult el: az abszolút kedvence az amerikai palacsinta – csakis vegán verzióban.
nov. 23
11:30
Új, ördögi méhfaj bukkant fel (AC News)
A szakemberek szerint a felfedezés egyszerre lenyűgöző és aggasztó. Sötét képet festettek a fenyegetettségről.
nov. 23
11:30
Álommeló vagy átverés? Így szúrd ki a csaló álláshirdetéseket, mutatjuk hogyan! (Sassy)
Rugalmas munkaidő, kiemelkedő fizetés, nulla tapasztalat? Ha túl szép, hogy igaz legyen, az bizony gyanús. Mutatjuk, hogyan védd meg magad a csaló álláshirdetésektől.
nov. 23
11:32
Mi is az a szarvasgomba, és miért olyan iszonyú drága? (Player)
A szarvasgomba a világ egyik legdrágább élelmiszere – részben azért, mert a globális kereslet gyakran meghaladja a kínálatot. A szarvasgomba pedig egyre ritkább és drágább, mivel az erdőirtás és a klímaváltozás miatt csökken a megfelelő termőterülete.
nov. 23
11:33
Minden a bendőben kezdődik? (Agroinform)
Új módszerek a szarvasmarhák metánkibocsátásának csökkentésére.
nov. 23
11:33
A Mérleg adventi naptára: így készülj és töltődj fel karácsonyig, napról napra (Bien)
A legszebb időszak az évben a karácsony előtti adventi időszak, amikor a készülődés és a várakozás öröme megteremti a bensőséges ünnepi hangulatot. A Mérleg csillagjegy különösen kedveli az esztétikai részleteket, a harmóniát és a szépséget, így nem csoda, ha az adventi időszak is igazi élménnyé válhat számára. Összegyűjtöttünk 24 ötletet minden eg
nov. 23
11:36
Döntött a bíróság: nem ismerhetjük meg a csádi misszió előkészítéséhez kötődő szerződéseket, mert Szijjártó Péter "Véleményét" a bíróság nem vizsgálhatja felül (444.hu)
Egy dolog, hogy a külügyminiszter "Véleménye" zárt kezelésű, ezért mi nem ismerhetjük meg, de a bíróság sem vizsgálhatja a tartalmát. Így üresedik ki a külügyi döntések megismerésének lehetősége Magyarországon.
nov. 23
11:36
Van egy kis gond Trump 28 pontos béketerve körül (ATV)
Ellentmondás alakult ki Donald Trump béketerve körül, ami lezárhatja az orosz-ukrán háborút.
nov. 23
11:36
A legfinomabb toros káposzta recept: toros káposzta elkészítése bográcsban, fazékban (Pénzcentrum)
Magyarországon november végén indul és egészen február végéig tart a disznótorok szezonja. A csípős hideg a legalkalmasabb időjárás a sertéshús szabadtéri feldolgozására, ráadásul ekkorra vastagodik meg a hízósertések szalonája, ami nélkül elképzelhetetlen egy valódi toros lakoma. A legnépszerűbb disznótoros káposztaételek egyike a toros káposzta,
nov. 23
11:36
"Miért csinálunk magunkból hülyét?" – Majka nem hagyta szó nélkül Curtis drámáját, az X-Faktor élő adásában szólt be a Megasztár zsűritagjának (SzMo)
Míg Curtis a TV2-n magyarázkodott a hét közepi balhéja miatt, az RTL-en már repkedtek a poénok. A rapper és Miller Dávid a kötbérre is céloztak, jelezve, hogy szerintük az egész csak színjáték.
nov. 23
11:36
Vége a szenvedésnek: a trükk, amitől a gesztenye magát pucolja meg (Agrofórum)
A sült gesztenye illata minden évben visszahozza az ünnepek és a piacok hangulatát, mégis sokszor csalódás a végeredmény, amikor a héj makacsul rátapad a szemekre.
nov. 23
11:36
Iszonyatos, amit a lengyelek tettek a trianoni békediktátum után, ez minden magyra törikönyvből kimarad (Promotions)
Alig esik szó a lengyelek részévteléről, pedig ott voltak a tárgyalóasztalnál.
nov. 23
11:36
Ha Zelenszkij megy, jön a béke? (Magyar Hírlap)
Most már világos, hogy a Donald Trump vezette washingtoni adminisztráció teljesen maga mögött akarja hagyni az ukrajnai háborút.
nov. 23
11:36
Zcash a reflektorfényben: a piac aktuális sztárja egy kis időre kifulladt (BitcoinBázis)
A piaci kapitalizáció alapján legnagyobbnak nevezhető privátcoin, a Zcash (ZEC) nemrég a teljes kriptoszektor egyik legnagyobb veszteségét könyvelhette el, amikor a kriptopiac teljes piaci kapitalizációja is 2,9 billió dollár alá csúszott. Persze azóta némileg már korrigált a piac, a Zcash aktuálisan már 566,74 dolláron áll, ami az elmúlt 24 órában
nov. 23
11:36
Eladó egy egész falu Portugáliában (Roadster)
41 felújított ház, étterem, teniszpálya és történelmi múlt, másfél millió euróért.
nov. 23
11:39
Szédítő összegért kelt el egy ritka Superman-képregény (Infostart)
Az árverésen kalapács alá került a Superman-képregények első számának egy jó állapotú, 1939-es példánya, ami végül rekordáron cserélt gazdát.
nov. 23
11:39
Harmincmillió forintot sikkasztott egy dohánybolti alkalmazott (Adózóna)
Vádat emeltek egy dohánybolti eladóval szemben, aki több mint 30 millió forinttal károsította meg munkáltatóját – közölte a Békés Vármegyei Főügyészség vasárnap az MTI-vel.
nov. 23
11:42
Hivatalos: Mindkét McLarent kizárták utólag a Las Vegas-i Nagydíjról (Racing)
A McLaren mindkét versenyzője, Lando Norris és Oscar Piastri is a kizárás sorsára jutott, miután túlságosan elkopott az autójának padlólemeze.
nov. 23
11:45
Így költenek a magyarok karácsonykor (Piac és Profit)
Idén a legtöbben 25-50 ezer forintot szánnak összesen a karácsonyi ajándékokra. A nagy többség nem nyújtózik tovább annál, amennyit a havi jövedelme vagy a spórolt pénze enged, áruhitelben vagy egyéb, banki kölcsönben csak kevesen gondolkodnak.
nov. 23
11:48
Így változott a világbajnoki tabella Piastri és Norris kizárása után (Player)
Két futammal és egy sprintfutammal a vége előtt hirtelen igencsak izgalmassá vált a világbajnoki címért folyó küzdelem.
nov. 23
11:48
Mi állhat a szívbetegségek növekedése mögött? (Magyar Hírlap)
Meglepő az összefüggés.
nov. 23
11:48
Minden idők második legdrágábban elárverezett festménye lett Gustav Klimt egyik műalkotása (Hamu és Gyémánt)
Gustav Klimt egyik festménye a modern művészet új aukciós csúcstartója lett, miután elképesztő összegért kelt el New Yorkban. Az alkotás a művészettörténet egyik legértékesebb darabja, amelynek nem egy tulajdonosa volt már.
nov. 23
11:48
Forradalmi akkutechnológia gyorsíthatja az e-autók töltését (Haszon.hu)
Egy brit startup, a Hydrohertz olyan új hűtési megoldást mutatott be az elektromos autók akkumulátoraihoz, amely egyszerre gyorsíthatja a töltést, növelheti a hatótávot, javíthatja a biztonságot és hosszabbíthatja az akkumulátorok élettartamát – mindezt anélkül, hogy magát az akkumulátortípust le kellene cserélni.
nov. 23
11:50
Kizárták Piastrit és Norrist a Las Vegas-i Nagydíjról (Player)
Max Verstappen újra versenyben van?

Keresés